Marih is nagyon meglepődött Hiram váratlan felbukkanásán. Az ő szíve is megdobbant, mert a szeme ezt olyan kifejezően adta tudtul. De mintha egy láthatatlan nyílvessző fúródott volna a férfi szívébe arra a gondolatra: – ha valaha is vissza akarja hódítani, bizony nem lesz könnyű dolga. Egyet azonban érzett, éspedig azt, hogy győzni fog, és örökre az övé lesz Marih.
A következő órák már együtt találták őket. A pazarul berendezett előkelő étteremben a pincérek halk neszezései közepette az első pillanatokban csak akadozva indult meg a beszélgetés közöttük. De aztán mint a Niagara vízesése, csak úgy ömlöttek a férfiből a szavak. Vádolta magát, kérte a nő bocsánatát, s szavaiból kiérződött a teljes megbánás és az, hogy nem tudja megérteni, hogyan tehetett olyant? Az is, hogy ha Marih nem bocsát meg neki, akkor az élet sem érték tovább a számára.
Aztán Marih kezdett mesélni, és attól, amit mesélt Hiramban meghűlt a vér. Hiszen nem is olyan régen csak ezzel foglalkozott az egész ország, azzal a nagy csodával, hogy minden idők egyik legnagyobb lottónyereménye egy fiatal nőé lett. Ez nem volt más, mint Marih. Személye igaz titok maradt, mégis mindenki tudni vélt róla valamit. Mert az óriási nyeremény mindenkit felkavart.
A finom vacsora, a különleges italok, amit együtt elfogyasztottak Hiram gyomrában gombóccá formálódott, s kezdte nagyon rosszul érezni magát. Amikor elbúcsúztak egymástól szinte azt sem tudta, hogy hol van, hogyan ült be az autóba és vezetett egész hazáig, aztán hogyan ment fel a szobájába, mert elájult. Belépve elfeketedett előtte minden. Azonban nem a fekete semmiben találta magát, hanem újra a kápráztatóan csillogó fények között, amelyek libegve táncoltak, mint amikor a fodrozó víztükör megcsillan, ha rásüt a napsugár. Csodálkozott, hogy mindegyik kicsinyke fénypontocska egy-egy kedves lényecske, akik ingerkedve csalogatják, mert azt akarják, hogy jöjjön és játsszon velük. Hiram energiapontocskája azonban ezt nem kívánta, inkább azon igyekezett, nehogy közéjük keveredjen. Sikerült is eltávolodni tőlük, mivel azok csak egyhelyben csillogtak, villóztak. Aztán hirtelen érezte, hogy egy ismeretlen erő felemeli, és máris repíti el onnan. Aztán már nem repült, mert egy alagút szája feketedett előtte, akár egy óriás torok. Energiapontocskája összerándult arra, hogy neki ide be kell jutnia. Határtalan félelem fogta el. Azonban hiába, mert az az ismeretlen erő könyörtelenül berepítette az alagútba. Bent megcsapta egy jéghideg hullám, ami megbénította és érzéketlenné tette. Majd melegebbre váltottak a hullámok, és újra tudta érzékelni a körülötte levő világot. Mindenhol apró fények villogtak, de olyan magasságban és messzeségben, hogy szinte alig látszottak. Végre az alagút végén megcsillant egy vakítóan hideg kékesfehér fény, ami egyre nőtt, nagyobbodott. Csak lassan jött rá arra, hogy az a fény már az alagúton túli világból jön. De mielőtt keresztülrepülte volna az elválasztó küszöböt, előtte megállította egy jól ismert kellemes kék hullám, ami nem engedte, hogy oda átjusson. Hirtelen a kicsike Szelídség lényét érezte maga mellett, hogy jól ismert sötétkék fényével beburkolja. Aztán máris repültek visszafelé az alagútból. Amikor kiértek, Hiram érezte, hogy már biztonságban van. A kicsike Szelídség lénye nagy igyekezettel próbálta érzékeltetni azt, hogy Hiram
