Madách Imre (1823-1860), miként Az ember tragédiája Ádámja, a végső kérdésekre kereste a választ: szenvedésekkel és méltánytalanságokkal teli, tartalmas és mégis tékozló életében. A kötelességteljesítő ifjú és férfi, hazájának hű fia, a tollforgató művész a történelem, a magánélet és a betegség szorításában, a sorstól kapott furcsa, magányos, ugyanakkor az emberek közé vágyódó alkattal tette dolgát mindvégig - magas célokért, olykor nem evilági illúziókkal. Nem véletlenül írta néhány évvel halála előtt: "Vannak általános elvek, melyeket még hasznosság tekintetéből is feladni tilos, melyekért meghalni nemcsak egyeseknek kötelesség, de melyek elárulásával nemzeteknek is életet váltani halál helyett gyalázat, mert a javak között nem a legfőbb az élet..." Hogy a javak között nem a legfőbb az élet, azt éppen Madách kora példázta: a reformkor hősiessége, a 48/49-es forradalom és szabadságharc sok-sok halottja és számos mártírja; egyáltalán a népeknek a zsarnokságtól való szabadulási kísérlete a méltó egyéni életért is. És végül mi mást tesz Ádám, mint reményeiben újra és újra csalatkozva, hitében megrendülve ugyan, de folyvást keresi az emberhez méltó életet, s illő társat a férfihoz...