A történet első szintje: a mese

A leghétköznapibb valóságból indul el a történet, amelynek tragikuma korunkban - sajnálatosan - már szintén hétköznapi: egy háromtagú családból kisétál az apa, magára hagyva  kislányát, Hajnit, és feleségét egy falusi házban. Az asszonynak egyedül kell helyt állnia kettejükért, így a kislányra nem sok ideje marad. Hogy könnyítsen helyzetükön, falusi házukat városi panelre cseréli, ahol a kislány nagyon idegenül érzi magát. Ráadásul kollégiumba is kell költöznie, mert édesanyja máshol dolgozik, és nem tudja a gondját viselni. Hajni egyetlen társa egy rágott fülű játékkutya, akit - és itt lép be az első mesei elem - elevenné bűvöl a kislány ragaszkodása és szeretete. Ettől kezdve kettesben élnek át minden kalandot: járnak egy olyan erdőben, ahol minden állat egy másiknak a bőrébe-szőrébe-tollába bújik, hogy szerepet játszhasson, és ez a szerepjáték az egyik kulcsmotívuma ennek a könyvnek, amennyiben az élővé változott játékkutya tölti be a kislány életében nem csak a barát, hanem a bizalmas és az őrző- védő, biztonságot adó Hős szerepét. A Nagy Kaland azonban mégsem ez az "állatok farsangja", hanem amikor évszakokon és tájakon át vándorolnak. Itt ismét a Kóbor nevet kapott kutya vezeti gazdáját. A mesékben egy év három nap szokott lenni, Reményik történetében mélyebb értelmű a játék az idővel: egy év forog le, ahogy az évszakok változnak, de ez az év is a mese éve: nem egy, hanem annyi, amennyi idő alatt Hajni kislányból kamasszá serdül. Nemcsak az időn vándorolnak át, de a téren is. A mesés tájak mintegy igazolják a tudomány téridő elméletét: az idő csak a tér változásával, mozgással telhet. A kamaszlányt a városban éri a valódi élet első nagy sokkja, amelytől hűséges kutyabarátja sem tudja megvédeni - a lány "felnőtt" programjának idejére szétválnak útjaik, és tiszta szerelem helyett brutális szexualitással tör rá egy félreismert "első fiú". Hajni megbirkózik az erőszakkal, és a történet végén mesebeli  happy end-del kettős ajándékot kap: egy valóban tiszta szerelmet és édesanyja ígéretét, hogy többet lesznek együtt. Eddig a történet mesei szintje, amelyben a mese a szürke valóság fényes és színes ellenpontja a kislánynak.

A történet második szintje: a parabola

A fenti vázlatban  sok az ismerős elem, mesei fordulat, és ez nem véletlen, de nem is plágium. Ez a szüzsé azokkal a nagyon híres mesékkel tart rokon, amelyek nem is igazi gyermekmesék, mert mondanivalójuk mélységét csak felnőttek érthetik meg: ilye Milne Micimackója, Saint-Exupéry Kis hercege, Baum Óz, a nagy varázslója - hogy a világirodalomból csak a legnagyobbakat említsük - és idetartoznak Mándy Iván Csutak-történetei is. Ezekben a híres könyvekben a könnyen olvasható mese mögött egy mélyebb világ rejtőzik: a Gyermek, mint a társadalom legkiszolgáltatottabb lényének áthatolhatatlan magánya, amelyben az őt kivető Felnőtt Világ helyett kénytelen saját világot alkotni, és ezt a saját világot képzelt lényekkel népesíti be. Robert Gida játékállataiba álmodik bele érző lényeket, a Kis herceg különleges csodalényeket fogad barátságába az emberi világtól távoli bolygón. Az eszméletét vesztett Dorothynak a farmjukon élő emberek jelennek meg csodásan átváltozva, más szerepekben, a mi Csutakunk csak egy szegény öreg szürke lóval beszélget, és őt  fogadja társául. A Gyermek, mint magányos lény olyan mitikus archetípus, amely az idők során mesévé változott: a mítoszok beszélnek kitett gyermekekről, akiknek rendkívüli képességeik miatt kell eltávozniuk szülőföldjükről (Mózes, Oidipusz, Dionüszosz, Perszeusz, Árgirus stb.), vagy a legkisebb királyfinak, esetleg a szegény ember legkisebb fiának kell idegen földre mennie boldogulásért.

A modern vallástörténeten alapuló mesekutatás a "mitikus árvaságot" azzal magyarázza, hogy az örökölhető vagyon - föld, ingatlan stb. - egyben tartása érdekében a legkisebb fiút kisemmizik, így neki máshol kell boldogságát keresnie. "Mitikus árvagyerekeink" rokonai a mai mesék magányos gyermekei, akik saját mesevilágot teremtenek maguknak, és elmennek a valóságból máshová - a mesébe, hogy otthonosan érezzék magukat. Reményik Hajnija a mitikus árva, magányos gyermekek mai megtestesítője, aki nem teremt ugyan saját világot, de olyan élőlényt varázsol magának egy állatfigurából, "aki" minden mást helyettesíthet: az ő otthonos, biztonságos világa kétszemélyes.

A történet harmadik szintje: a vallomás

Az "állatok farsangjáról" szólva beszéltünk már szerepjátszásról, és a szerepjátszás egy fajtájának mondtam Kóbor kutya főszereplővé, sőt Hőssé válását is. Vannak ismert történetek, amelyek a főszereplője kutya, és sorolhatjuk a világirodalom híres kutyatörténeteit Rex felügyelőtől az Éneklő kutyán át  Lessie-ig. Reményiknél azonban nem csak a kutya játszik szerepet, hanem a szerző is: belebújik a kislány, majd a kamasz Hajni bőrébe, hogy az ő történetén keresztül valljon saját életéről, ami - természetesen - nem azonos Hajniéval, csupán a lényük rokon: mindkettejük biztonságát, szabadságát egy kutya hozta meg. Hajniét a rágott fülű játékkutya, Reményikét a komoly, felelősségteljes, az embernél is jobb barát vakvezető. Találkoztam Reményik kutyájával, és meggyőződésem, hogy megértené ezt a neki szóló vallomást, egy támogatásra szorult ember háláját, amit ezen a különös módon vall meg neki. Bizalomról, szeretetről, szabadságról, hűségről, megbízhatóságról szól hát ez a mesés történet, és érdemes alászállni legmélyebb rétegeibe is, hogy jelentése teljesen feltáruljon.

Szepes Erika