Előszó

Két éve, hogy egy napilap felfedezte az én könyvemet, a "Számüzött Rákóczit". Két éve, hogy néhány névtelen ember, névtelen újságcikkekben, a Rákóczi-gyalázás tényálladékát mutatta ki könyvemben. Állításuk bizonyítására idézeteket hoztak, melyeket könyvemből önkényesen, az értelem megcsonkításával válogattak ki, saját céljaikra megrostáltak és a hiányzó érveket szövegferditésekkel pótolták. Én magam tiltakoztam mind a vád, mind a megtévesztő bizonyítási mód ellen, de nem állván rendelkezésemre a nagyközönséghez szóló orgánum, szükkörü tudós folyóiratokba irt két védőiratom kellő visszhang és hatás nélkül hangzott el. Hasonló eredménytelenséggel léptek fel a vádak ellen a magyar történetírás hivatott munkásai, előbb egyenkint, majd imponáló tömegben bocsátván ki szózatukat a művelt magyar olvasóközönséghez.

Mindez nem használt. A gyalázás rágalma beette magát a közönség széles rétegeibe és én súlyosan érzem immár két év óta a hazafiatlanságnak, nemzetietlenségnek és a magyar érzelmek megvetésének szörnyű vádjait. A Rákóczi védelmével takarózó hajsza csak pillanatonként szünetel, folyton megújuló erővel terjeszti ráfogásait a tájékozatlan emberek között, akik becsületességükben nem is sejtik, hogy a vádak rendszerré vált silány szócsavarásból, legtöbbnyire pedig vakmerő valótlanságokból táplálkoznak. A megpróbáltatások között egyetlen vigasztalásom pályatársaimnak, a magyar történettudósoknak sympathiája, amit annál nagyobbra kell becsülnöm, mivel a végletes hajsza következtében nem csekély lelki függetlenség és bátorság szükséges ahhoz, hogy bárki is mellettem nyilatkozzék. A rágalom, természetéből folyó következetességgel, mindenkit megmar, aki csak utjába merészkedik állani. Nem kimél tudományban és tanításban megőszült tisztes tudósokat, de nem kiméli legelső magyar kulturintézményünket sem, melynek bölcsőjénél Pázmány Péter állott, s melynek hazafiatlansága - ha igaz volna - a magyar nemzeti műveltség utolsó óráját jelentené. Mindenki megkapja a maga részét a magyar földön nagy bőségben termő közéleti sárból, aki csak egyetlen lépést is tesz a hajszával ellenkező irányban.

Ezek a jelenségek adták most kezembe a tollat. Kötelességemnek tartom kísérletet tenni a nemzet jobb részének felvilágosítására. Közérthetően kimutatom, hogy a Rákóczi-gyalázás nem valóság, hanem pár agyvelőnek rosszindulatú szüleménye, melyeknek a gyalázás vádjára és az ebből következő Rákóczi-védelemre szükségük volt. Kimutatom, hogy a Rákóczi-kultusz templomát nem én, hanem Herosztrateszek boritották lángba azért, hogy a gyujtogatás gonosz munkája után a sötétből előkuszszanak és az oltás érdemét maguknak szerezzék meg. A vádak és könyvem illető helyeinek párhuzamos közlésével bebizonyítom, hogy a Rákóczi-gyalázó adatok nem az én munkámból valók, hanem kegyelettelen és beteg képzeletü fejek gyártották azokat nem az én tönkretételemre - óh nem! arra én kicsiny és egyedülálló ember vagyok - hanem izgalmak keltésére és a saját dicsőségükre!

Ez az én első és utolsó kisérletem, hogy a könyvemhez fűződő jelenségek kimeritő és oknyomozó tárgyalásával felvilágosítsam a gondolkodó embereket, akik szemüket látásra, fülüket hallásra használják. Jól tudom, a közvélemény nem egyhamar fog a mérges lázból kigyógyulni. Naponkint tízezrek olvastak és hitték el a vádakat - hisz írva voltak! - tízezrek, akiktől nem kívánhatom, hogy egyszeriben befogadják könyvem tanulságait. Megelégszem, ha a jobb lelkű emberek belátják a mozgalom alaptalanságát. Erős a meggyőződésem, hogy megérem az Igazság diadalát.

Ha pedig korábban kellene elköltöznöm ebből a földi világból, erről a szép és gyűlölködő magyar földről - legyen meg az ő akarata!

Szivemben nincs gyülölség, mikor ezeket írom. Ellenzőim gonosz irásait harag és boszuvágy nélkül teregetem ki magam elé és lassú kritikával boncolom szét, akárcsak egy régi latin kéziratot, mely nékem sem nem árt, sem nem használ. Nem gyűlölöm őket. Tárgyaknak tekintem, melyeket el kell takarítanom az Igazság utjából.

Gyűlölet helyett szeretet van bennem. Az én jó embereim, a közélettől távol élő pályatársak és atyai barátok iránt. Szeretet az egész félrevezetett magyar közönség, szeretet az én legközelebbi barátaim, egyszerű középiskolai tanárok iránt, akik legbátrabban harcoltak mellettem kis körükben a béke idején s akik most hasonló bátorsággal küzdenek fegyverrel kezükben a nemzet javaiért. Véreznek és verejtékeznek, hogy a nagy megpróbáltatás után a tisztesség és ne a hazugság uralkodjék a lelkeken, Illik, hogy nekik ajánljam ezt a könyvecskét, mely egy hazugságot akar elpusztítani. Nekik és közöttük ama hegyaljai magyar emlékének, aki először olvasta az én szidalmazott könyvem kéziratát, és aki megköszönte nekem, hogy az ő kedves Rákócziját, a szenvedőt, közelebb hoztam az ő sokat nélkülözött szivéhez - melyet két év multán golyó furt keresztül, Gorlicénél, májusi reggelen.

Az ő emlékének és künn harcoló kedves történettanár barátaimnak ajánlom szeretettel ezt a könyvemet.