Előszó

Szomoru jelenség volna, ha még a jelenkorban Magyarországon afölött kellene vitatkozni, hogy az emberi és polgári jogok a haza minden lakójára nézve általánosak legyenek. Ezt megállapitják törvényeink; de még szilárdabbá teszi a közérzület.

Ámde az ész-tan örök szabályain túl, az igazság eszményi fölfogásán felül maga az életté vált tényállás biztositja az irott törvények szilárdságát.

Magyarországon a Mózes hitvallás népe, a héber faj mindenkor a legbuzgóbb hive volt és maradt a magyar állameszmének, a szabadságnak.

A legnagyobb megpróbáltatás korszakában, a 48/49-iki szabadságharcz alatt bizonyitotta ezt be legigazabban.

Amidőn a hazának minden másajku népfajai, amelyekkel a magyar szabadságát megosztotta, amelynek fiait jobbágyságból felszabaditotta, földeiken urrá tette, - fegyverrel támadtak ellene, - ugyanakkor a héber faj vérét, vagyonát és szellemét hozta áldozatul a magyar nemzet, az alkotmányos szabadság megvédelmezésére: - az a héber faj, melyet egyedül felejtett ki a törvényhozás az alkotmány sánczaiból, az a zsidó nép, mely egyedül nem kapott polgárjogot, egyenlőséget e haza milliói között.

Mégis szerette a hazáját.

Ezen csodálatos hazaszeretetnek nagyszámu adatait találják e könyvben összegyűjtve.

Én, ki e tanulságos multnak dicső és gyászos eseményeit keresztül éltem, az akkori intéző körök közvetlen közelében, csak arról tehetek tanuságot, hogy ezek a rendbeszedett adatok valódiak.

A történetirodalom köszönettel tartozik értük az összegyűjtő és rendező kéznek.

A magyar közönség sok megszivlelendő tanulságot fog ezekből merithetni.

A magyar zsidók között pedig ama bibliai tűzoszlopként fog vezetőül világitani követésre méltó elődeik példája.

Üdv az olvasónak!

Budapesten, 1898. augusztus 21-én.

Dr. Jókai Mór.