Előszó

A Magyar Népköltési Gyüjtemény uj folyamában ez már a második kötet, melyet egészen a dunántúli magyarság népköltésének kincsei töltenek meg. De mig az előbbi csupán Somogy vármegyére szoritkozott, ez a Dunántúlnak csaknem egész területére kiterjed.

Dr. Sebestyén Gyula, a magyar folklóre e kiváló munkása, Gyulai Pálnak a Kisfaludy Társaság volt elnökének s e gyüjtemény akkori szerkesztőjének buzditására ezelőtt husz évvel kezdte meg szülőföldén Zala vármegyében és a szomszédos vármegyékben a népdaloknak és a népi szellem egyéb költői megnyilatkozásának rendszeres gyüjtését. Fiatal lelkesedéssel látott a munkához s néhány év alatt egy egész kötetre való anyagot hordott össze. Örülnünk kell mégis, hogy gyüjteménye ily későn lát napvilágot; mert Sebestyén Gyula azóta sem pihent, gyüjtésének hézagait folyvást pótolgatta. s a lassankint fölhalmozódott anyagból nemcsak teljes, hanem egyúttal válogatott s aesthetikai szempontból is becses gyüjteményt szerkeszthetett.

E kötet különösen gazdag régi népszokások költői maradványaiban, melyek mig egyrészről sok becses mivelődéstörténeti adatot nyújtanak, másrészről a nép leleményét s humorát sokszor megkapó közvetlenséggel csillogtatják. A karácsonyi mysteriumok- és vizkereszti játékoknak addig ismeretlen gazdagságát tárta föl e gyüjtemény első kötete, rendkivül értékes irodalomtörténeti fejtegetés kiséretében; Sebestyén Gyula gyüjtése nemcsak számos uj darabbal egésziti ki azt a sorozatot, hanem uj elemmel is gazdagitja, a bábtánczoltató betlehemes játékokkal. Azonkivül énekekkel és verses mondásokkal átszőtt egyéb népszokásoknak is egész tárháza ez a gyüjtemény. A Balázs- és Gergely-járás, a pünkösdölés, a szent-ivánnapi énekek, a luczázás és a korbácsolás aprószentekkor, ily teljességben, ily gazdagságban egy gyüjteményben sem fordultak még elő. Uj fejezetet alkotnak a nép fiainak verses levelei. A ki a néplélek költői megnyilatkozásának törvényeit kutatja, sok tanulságot találhat e levelekben, mert látja belőlök a különbséget a közvetlenül termett valódi népdalok közt s azok között a népi eredetü versek között, melyek a művelődés eszközének, az irásnak közvetitésével születnek. Végül a ráolvasások is uj fejezetét teszik gyüjteményünknek, sok jellemző vonással s a rithmus változatos, élénk lüktetésével.

A kötetnek több mint felét balladák, románczok és dalok töltik meg. Ujabb gyüjtéseink anyagát vizsgálva, nem igen tudunk szabadulni attól a lehangoló érzéstől, hogy népköltésünknek korábban oly gazdag ere kezd kimerülni, értékesebb darabok csak ritkán kerülnek napfényre. Sebestyén gyüjteménye örvendetes kivétel. Egészében is felül áll az átlagon, egyes dalai pedig méltán helyezhetők egy sorba a régi gyüjtemények legértékesebb darabjaival. Különös figyelmet érdemelnek a balladák és rokonnemüek. Sebestyén Gyula méltán mutat rá a kötethez csatolt gondos és kimeritő jegyzeteiben arra a meglepő hasonlatosságra, mely e balladák némelyike és a székely balladák közt fennáll, s minthogy a Tisza mellékén is akadunk tartalmi és formai tekintetben hasonló balladákra vagy balladatöredékekre, nem látszik alaptalannak Sebestyén Gyula sejtése, hogy ezek a régi magyar epikának maradványai. A régi magyar epika a székelyek közt maradt ugyan fenn leginkább, de nem mondható kizárólag az ő tulajdonuknak, közkincse volt valamikor az egész magyarságnak, s csak később, a betyár romantika hatása alatt, alakult ki a régi epikától eltérő alföldi magyar ballada-typus.

A külső terjedelem tekintetében is nagyra nőtt kötetben aránylag szük tér jutott a meséknek és mondáknak. A jeles gyüjtő a jellemző darabok gondos megválogatásával iparkodott ezt a hiányt pótolni; mig a lakodalmi versek, tánczszók és találós mesék közléséről helyszüke miatt kénytelen volt lemondani. E gyüjtemény azonban igy is oly gazdag, hogy ismét egy nagy lépéssel viszi közelebb a Kisfaludy-Társaságot kitüzött czélja felé.

Budapest. 1906. május havában.
Vargha Gyula