Előszó

Nem most volt éppen, kissé régebben volt, hogy e könyv szerzőjének néhány kéziratát visszaadva, mondtam: Miska, ezekből nem lesz prédikációs halott. Ama dolgozatokban grófok voltak meg grófnők, meg a félhomályos szalon s egyéb ilyesmik, de a közhasználatban elkopott ezen irodalmi alakok és irodalmi bútorok között ott röpdöstek az irni tudás fényes fehér madarai is.

Ez az utóbbi kétségtelen dolog ösztökélt arra, hogy a járt és mégis idegen csapásról helyes utra mutassak előtte. Az igéret földje ott volt a szent István-téri buzapiaczon, a gyümölcspiacon, a lóvásárban és messze kint a nagy mezőkön, ahol apró házakban egyszerü emberek mód felett egyszerü életet élnek. Ez a mi népünk. Ez az igazi. Van itt minden, amit csak iró-ember keresni akar. S ha ugy nézi meg őket, hogy meg is látja őket, soha ki nem fogy az irnivalóból.

Idő multán itthon is, az országos lapokban is irodalmi dolgozatok jelentek meg, melyek megérdemelt érdeklődést keltettek. Szerzőjük Homok, ugyanaz a Homok, aki most ezt a könyvet kiadja. Őszinte, meleg és igaz dolgok voltak azok, melyek azóta számban, de erőben is egyre gyarapodnak.

Azóta egy csapáson járunk s be-benézünk a muskátli-virágos ablakokon, betekintünk az udvarokra, hol öreg eperfa alatt koros emberek ülnek még korosabb ócska malomköveken. Járunk a föld illatával terhes szántásokon, a tarlókon, a nyulbuvásos ákác-erdők avarjain. Homok megtalálja a kubikost, a barlanglakó téglaverőt s egyéb mindenféle istenteremtette szegény embert. Csak keresse továbbra is, mert a bánya koránt sincs kimeritve, inkább valamennyien, akik járjuk, csak egészen a tetejét durkáljuk még. Ez a könyv itt: ez a szabadlevél arra, hogy kutathat és kereshet és ugyancsak ez a könyv a bizonyság arra, hogy e munkákhoz jogosultsága van. Ez a könyv mutatja, hogy megtalálta azt a földet, ahol a lábát megvetheti, a magyar földet, melyen a vaseke mellett az acélpenna is talál szántani valót.

Csak szántogasd tovább is. Finom borozdáidból szép szagú szines virágok növekednek és illatuk minden magyar előtt tetszetős.

Szeged, október.
Tömörkény István.