CÍMLAP
|
TARTALOM, FÜLSZÖVEG |
Tartalom
Bevezetés
I. Az ötvenhatos forradalom és a nemzetiségi kérdés (1956-1957)
I.1. A kisebbségek reagálása a forradalmi helyzetre
I.1.1. Magyarország
I.1.2. Románia
I.1.3. Csehszlovákia
I.1.4. Szovjetunió (Kárpátalja)
I.1.5. Jugoszlávia
I.1.6. Ausztria és a Magyarországgal nem szomszédos országok
I.1.7. Összehasonlítás, következtetések
I.2. A hatalom állásfoglalása a kisebbségek viselkedéséről
I.2.1. Magyarország
I.2.2. Románia
I.2.3. Csehszlovákia
I.2.5. Szovjetunió
I.2.6. Összehasonlítás, következtetések
Jegyzetek
II. Nemzetiségi kérdés a forradalom utáni első két évben (1957-1958)
II.1. Az állam, a kisebbség és az anyaország viszonyának alakulása
II.1.1. Kisebbségpolitikai viszony a német nyelvterülettel
II.1.2. Román-magyar nemzetiségpolitikai viszony
II.1.3. Csehszlovák-magyar nemzetiségpolitikai viszony
II.1.4. Kárpátalja kérdése
II.1.5. Jugoszláv-magyar kisebbségpolitikai viszony
II.1.7. Összehasonlítás, következtetések
II.2. A nemzetiségi intézményrendszer változásai
II.2.1. Magyarország
II.2.2. Románia
II.2.3. Csehszlovákia
II.2.4. Szovjetunió (Kárpátalja)
II.2.5. Jugoszlávia
II.2.6. Ausztria és a Magyarországgal nem szomszédos országok
II.2.7. Összehasonlítás, következtetések
Jegyzetek
III. Nemzetiségi kérdés az évtizedfordulón (1958-1962)
III.1. A nemzetiségpolitikai párthatározatok
III.1.1. Magyarország
III.1.2. Csehszlovákia
III.1.3. A Szovjetunió és a szovjet tábor
III.1.4. Jugoszlávia
III.1.5. Összehasonlítás, következtetések
III.2. Az állam, a kisebbség és az anyaország viszonyának alakulása
III.2.1 Kisebbségpolitikai viszony a német nyelvterülettel
III.2.2. Román-magyar nemzetiségpolitikai viszony
III.2.3. Csehszlovák-magyar nemzetiségpolitikai viszony
III.2.4. A Szovjetunió és a magyar kisebbségek
III.2.5. Jugoszláv-magyar kisebbségpolitikai viszony
III.2.6. Összehasonlítás, következtetések
III.3. A nemzetiségi intézményrendszer változásai
III.3.1. Magyarország
III.3.2. Románia
III.3.3. Csehszlovákia
III.3.4. Szovjetunió
III.3.5. Jugoszlávia
III.3.6. Ausztria és a Magyarországgal nem szomszédos országok
III.3.7. Összehasonlítás, következtetések
Jegyzetek
Zárszó
Kronológia
Rövidítések
Irodalomjegyzék
Név- és tárgymutató
Fülszöveg
Romániában és Csehszlovákiában a helyi kommunista pártapparátus természetes reakciója az volt a magyarországi forradalomra, hogy a kisebbségi magyarokat pusztán magyarságukért felelősség terheli a felkelés miatt. Az államvezetés azonban mindkét országban, Magyarországhoz hasonlóan, szembefordult a helyi funkcionáriusok kisebbségellenes törekvéseivel, és 1956 végén, 1957 elején egyszerűen letagadta a forradalom által kiváltott kisebbségi megmozdulásokat. Fontos szerepet játszottak a központilag kikényszerített hűségnyilatkozatok, amelyeket nagyon hasonló szellemben fogalmaztak meg - előbb Csehszlovákiában, majd Romániában, végül Magyarországon. Ezek a tényleges helyzettel szemben azt voltak hivatva bizonyítani, hogy a felkeléssel való szolidaritással vádolható kisebbségeket viselkedésük alapján nem csak hogy megrovás nem illeti, hanem inkább elismerést érdemelnek. A hatalom tehát megvédte a kisebbségeket, amelyek így lemondhattak az önvédelemről. Mind Erdélyben, mind Dél-Szlovákiában az első munkásgyűlések, amelyeket a hűségnyilatkozatok elfogadtatása érdekében rendeztek, időben egybeestek a román és csehszlovák intervenciós felajánlkozással. A kisebbségek lázongásának letagadása nem egyszerűen hazugság volt. A hűségnyilatkozatok, kényszerből ugyan, de valóban megszülettek. Fiktív valóságot tükröztek, ugyanakkor elegendő jogalapot teremtettek arra, hogy a hatalom ne tartsa illojálisnak a kisebbség egészét, bár a forradalmat és az iránta nyilvánított rokonszenvet bűnnek minősítette. A kollektív felelősség mint elv továbbra is létezett ugyan, ezúttal azonban nem alkalmazták.