Fülszöveg

Barta Sándor a két világháború közötti magyar irodalom egyik jelentékeny képviselője volt. Első versei, novellái 1916-ban a Kassák Lajos által szerkesztett Ma című folyóiratban jelentek meg. A Tanácsköztársaság bukása után bécsi, majd 1925-től haláláig moszkvai emigrációban folytatta irodalmi munkásságát. Írásait rendszeresen közölték a moszkvai, berlini, bécsi, kassai folyóiratok, sőt az erdélyi Korunk, a hazai 100% és a New York-i Új Előre is megjelentette egy-egy novelláját, versét. 1919-ben adták ki első verseskötetét, a Vörös Zászlót, melyről több jeles magyar író, köztük Babits és Kosztolányi is elismeréssel szólott. Ezután több kötet verse látott napvilágot. Költészete az izmusok, az avantgarde jegyében indult - innen jutott el a szocialista igenléséig, a proletárhatalom céljainak vállalásáig. Azok közé tartozott, akik a társadalom forradalmasítását a művészet forradalmasításával vélték elősegíteni. Nem a polgárpukkasztás, hanem a magukra ébredt tömegek életérzését kifejező új művészetnek keresése, formálása volt a célja. Vízióival, újfajta képalkotó módszerével ki akart törni a valóság homályos ábrázolásából, hogy hitelesebben, mélyebben mutassa be a valóságot.