Előszó

A jellemrajziró, ki Deák Ferencz nagy alakjából kifelejtené a kedélyes vonásokat, épen ugy elvetné a sulykot, mint az egyszeri német szobrász, ki Deák mellszobrát bajusz nélkül akarta mintázni.

Pesti könyvárusok tudják és bizalmasabb körben nem is csinálnak belőle titkot, hogy nincs az az avult adomagyüjtemény vagy ócska élczes kalendárium, mit az "öreg" össze ne vásárolna. Szabadabb óráiban időtöltésből végig olvasgatja, s az adomák javát kiválogatva, alkalomszerüleg elbeszéli barátai előtt; nem ritkán értelmes politikai czélzással vagy szatirikus oldalvágásokkal füszerezvén előadását. Országgyülési követek gyakran s mosolyogva emlegetik azon jóizü, zamatos adomákat és élczeket, melyeket Deák hébe-korba közibök penderitett. Néha tán valamely nagyon is komolylyá vált politikai szóvitának igyekszik ilyen módon ügyes kanyarodással íziben kedélyesebb irányt adni. Máskor a szőnyegen forgó tárgyat illustrálja élczes megjegyzései által.

Nem kevésbé értékesek és érdekesek azon adomaszerü adatok is, melyek Deák egyéniségére vagy életének valamely episodjára vonatkoznak. Sok közülök valódi történelmi becscsel bir, melyeket a jelenkor történetirója minden bizonynyal föl fog használhatni ugy maga Deák mint korának jellemzésére.

A jelen füzetben közlött adomák ezek szerint három osztályba sorozandók. Némelyek nagybecsü és merőben uj politikai jelmondatokat tartalmaznak, melyek izzó, eleven vonásokban jellemzik vagy a kort, midőn mondattak, vagy a helyzetet, mire vonatkoznak. Olykor olykor egy ilyen mondatban többet fejez ki Deák nagy lelke, mint a középszerüség egész kötet politikai értekezésben.

Mások ellenben régi adomák ugyan, de Deák valamely politikai mozzanatra alkalmazta beszéde közben; mi által uj színt, uj érdeket és részben uj értelmet nyertek.

Végre olyan adomákat is fölvettünk gyüjteményünkbe, melyek számára csak az által vivtuk ki a "Deák"-nevet, hogy róla szólanak.

Kedves szolgálatot vélünk tehát tehetni azon Deák-adomák közlésével, melyek kezünk ügyibe estek, nemcsak a szives olvasónak hanem későbbi jellemrajzirójának, sőt a hazai történészetnek is.

Jól ismerjük a jelen gyüjtemény fogyatkozásait. Nem is tartunk igényt sem kimeritő teljességre, sem tapintatos választékosságra, de még irálybeli pontosságra sem. A világért sem állunk jót, hogy a közlött adomák az eredetiség hűségével vannak visszaadva; de még azért sem vállalnánk felelősséget, hogy Deák mindazt valósággal el is mondotta, a mit neki tulajdonitanak, és akként mondotta el, a mint közöljük. Saját gyarlóságainkat és parányiságunkat sem feledtük ki azon hiányok közül, melyek a jelen gyüjtemény gyönge oldalát képezendik.

Összevissza is csak annak elismerésére számithatunk az igazságos birálat részéről, hogy jóravaló hasznos eszmét penditettünk meg, mely avatottabb kezekben, gondosabb munka mellett figyelemre méltó, becses művé gyarapodhatik.

Sokáig is haboztunk, ha vajjon most eszközöljük vagy későbbre halasszuk-e a jelen gyüjtemény kiadását.

Győztek a következő tekintetek.

Idők során meglehet némely adatok feledésbe mennének; mások veszitenének közvetlenségükből.

Meg vagyunk győződve, hogy ez érzékeny veszteség volna ugy irodalmunkra mint egyátalában az utókorra nézve.

Ellenben most, midőn kortársaink közül sokan még élénken emlékeznek a "Deák-adomákra", közlésük által nálunknál jobban értesült vagy szakavatottabb egyéniségek indittatva érzendik magokat a hiányos adatok helyre igazitására, a jelen gyüjtemény teljesbe tételére; szóval az általunk megpenditett kezdetleges, eszmének a tárgy érdekéhez és fontosságához méltóbb valósitására.

Ezzel körülbelől elmondtunk mindent, mit mentségünkre felhozhatánk, vagy a szives olvasó tájékozására nézve felhozni szükségesnek tartottunk.

Hátra marad még, hogy szives elnézésért esedezve és ezerszer bocsánatot kérve botlásaink és fogyatkozásainkért ugy az olvasó közönségtől mint Deák nagy hazánkfiától, kegyökbe ajánlja magát

Pest, November 1. 1870.

A GYÜJTŐ.