Ismertető

Gerstenbrein Tamás régivágású kolozsvári kőfaragómester, többszörös kőbánya-tulajdonos, nagyvállalkozó. Közismert, vagyonos kolozsvári polgár, akiről most tudjuk meg, olvasván könyvét, hogy ősei Bajorországból származtak be Magyarországba, ahol Dunaharasztiban (Budapest melletti község) telepedtek meg. A könyv előszavából és egyes részeiből megtudjuk azt is, hogy a régi Magyarországon Gerstenbrein Tamás, a fiatal, szakképzett kőfaragósegéd igen szépen boldogult. A felszabadulás után külföldre vándorolt és onnan hazatért segéd hamarosan a budapesti Szentistván-bazilika, majd azután a budai Mátyás-templom építkezéseinél kapott évekig munkát és ez utóbbi munkánál már nem mint közönséges kőfaragót, de kizárólag mint kőszobrászt alkalmazták. Mint önálló mester Kolozsvárott telepedett meg, ahol szintén igen szép, sőt monumentális munkákon dolgozott, így a kolozsvári Szent Mihály-templom restaurációs munkáinál. Elég hamarosan bányatulajdononossá és nagyvállalkozóvá nőtte ki magát Gerstenbrein-mester, aki az impériumváltozás után is meg tudta tartani gazdaságilag a pozícióját és fejleszteni tudta eszét úgy, hogy a Kolozsváron most épülő görög-keleti román katedrális kőszállítási és kőfaragó-munkálatait minden román, sőt ókirályságbeli román vállalkozóval szemben ő kapta meg.

És öreg Gerstenbrein-mester, aki életében sokat dolgozott német alapossággal s német szíjassággal és kitartással műhelyt, bányát, házat, vagyont szerzett magának, most, élete alkonyán leteszi a vésőt és kalapácsot, helyette pennát veszen és könyvet ír, mint maga mondja, abból a célból, hogy ezzel is, bár egy kicsi lépéssel előre vigye az építőmesterség és különösen a kőfaragómesterség valamikor olyan nagyra becsült és kitűnő, de a legújabb időkben és kivált Európa keletén szinte egészen lezüllött munkaszervezetének az új körülményekhez alkalmazott újjáteremtését.

Könyvének érdekes címe: A királyi művészet az ó-kor építőművészetében. A középkori kolostor-építő műhely és a német kőfaragók testvér-szövetségének története a mi korunkig, okmányokkal, illusztrációkkal és a szabadkőművesség keletkezésének, szervezetének, céljának, lényegének és működésének rövid históriai foglalata.

E hosszú és középkoriasan alapos cím azonban nem fedi egészen a valóságot és nem határozza meg a könyv jellegét sem. A könyv nem história, nem műtörténet, nem is monográfia, sőt nem is kompendium. Ellenben meglehetősen átlátszó célzattal fogalmazott védőbeszéd, mely bizonyítani kívánja egyrészt azt, hogy a keresztény középkor egész hatalmas és monumentális építőművészete a német szellem és munka teremtése. Szerinte germán lélek álmodta meg az ókeresztény stílusból fejlődő román stílust és német lélek kőbe faragottan megvalósult álma a gót stílus; másrészt pedig azt, hogy a középkori német kőfaragó-céhek titkos szervezetéből nőtt ki e szervezetek (Bruderschaft) megszüntetése után, de a titkos szertartások teljes átvételével a szabadkőművesség nemzetközi szervezete.

A könyv összes adatai ismertek, semmi újat nem ad a szerző és amit ad, annak igen kis része érdekes, az, ahol a középkori építő-munkaszervezetről és szokásokról beszél.

Adatainak helyességét nem ellenőrizhettem, de egy helyütt azt meséli, (a középkori céhszokások kapcsán), hogy a német kőfaragó-céhtag temetése alkalmával ősi szokás szerint a céhtagtársak a koporsót akácfa-lombokkal borították.

Csekély tudásom szerint a középkorban és Németországban akácfa még a természettudósok fantáziájában is alig-alig élhetett.

A könyv különben a szerző kiadásában jelent meg és a szebeni Krafft és Drotleff-nyomda a nála már megszokott elegáns és ízléses kiállításban állította elő.

Kós Károly