Bevezetés

A népeket és nemzeteket egymástól a nyelv különbözteti meg.

De van mégis valami a nyelven kivül is, mi a nemzeteket egymástól megkülönbözteti; van valami a nemzetek háztartása, viselete, étkezése, családi és társadalmi, közéleti és harczi szokásaiban, mit azokra a nemzetek geniusa nyomott, azon nemzeti jelleg, mi az egyes nemzeteket jellemzi. S ez a magyarnál kiválólag megvan.

A nemzeti szokások a nemzet szellemének stereotyp kifejezései. Nyelvben szokásban él a nemzet. S ha a nyelv s nemzeti irodalom mivelése életfeltétel, szintén az a nemzeti szokások ápolása, nemesítése, hazafi kötelesség azok buvárlata, s ha viharok fenyegetik, azok szakadatlan emlegetése, hogy a fiatal nemzedék örökség gyanánt tekintse, mit neki a szerencsésebb utókorra kell hagynia.

Ily szempontból vettem én fel e tárgyat. Nem annyiban tudományos szemlélődés ez, mert erre több idő kellett volna; hanem azon gondolat vezérelt, mi vezette b. Apor Pétert, midőn e tárgyú munkájának nem kevesebb mint a következő czimet adá: - "Metamorphosis Transilvaniae, azaz, Erdélynek régi egyszerű alázatos idejében való gazdagságáról, és mostani kevély czifra felfordult állapotjában koldusságra való változása, melyen a mint életében soha sem kapott, ugy a következő maradék örök emlékezetére irt le hazája felfordult állapotján szánakodó igaz hazafia"

A nemzet örök hálájára érdemes Apor P. irásának - miként írja - oka az volt, "hogy mivel ab anno 1687, az mely esztendőben a német legelőbb bejöve, azótától fogva minden esztendőben uj-uj mód, vagy mint a német mondja, nájmodi vagyon, ugy hogy mentől inkább szegényedünk, annál nagyobb titulusra és czifrább paszomántos köntösökre vágyunk, és már az atyánk szokott eledeleit meg sem ehetjük, ha csak német szakácsunk nincsen... hogy az azon időbeli szokás, melyben erat pingvissimus vitulus etrarissimus titulus-maradványainknál épen feledékenységbe ne menjen". Ily szempontból indult ki Apor. De hála az égnek, hála a nemzet felébredt szellemének, ily szempontból többé ki nem indulhatunk. Mert bár mi is átéltünk egy 1687-et, kiestünk alkotmányos életünk régi formáiból, az ujítások fejünk felett egymást érik: a nemzet többé nem szánalom tárgya, mert ős formái iránt soha sem volt több kegyelettel mint ma, a nélkül, hogy azokat minden kritika nélkül tovább is fentartani igyekeznék.

Bár mily egyenesen dobjunk fel egy követ, ha helyéről megmozdítottuk, soha többé előbbi álláspontjára vissza nem esik: ugy egy nemzetet régi szokásaiba a körülményekkeli józan alku nélkül visszahelyezni nem lehet. De megtartani a megtarthatókat, visszaállítani azokat, melyeken nemzetiségünk, mint sarkköveken nyugszik: azzal nem csak magunknak, de társnemzeteinknek, Európának, az összes emberiségnek tartozunk; mert csak erős és el nem fajzott nemzetek képezhetnek erős államat s dolgozhatnak lelkesedve az emberiség közös czéljára.

A magyar az európai polgárisult nemzetek egyik ezredéves tagja, s hogy az, arra büszke volt s az is lesz. Ha valaha nem, ugy most separatisticus eszmékkel nem bajlódik. Chinai kőfalakról soha sem álmodoztunk. De miként Európának nem szabad ignorálni, hogy a hajdan időben, mig lehetett, Európa civilisatiojával versenyt tartottunk; ugy a magyarnak sem szabad feledni, hogy nemzeti szokásaink oly sajátságos zamattal birnak, mit, miként a gyémántot, csak saját porával lehet ragyogóbbá tenni.

A nemzetek culturája és szokásai egy emlő táplálékából fejlenek, s bár kultúránk taglalásába bocsátkozni kitérés volna, mégsem tehetem, hogy némely jóakaróink azon hitegetését, mintha a magyart ők ajándékozták volna meg, - azzal mi nekik sem volt több - kultúrával, vissza ne utasítsam. Nem irodalomról beszélek, hanem a szellem kultúrájáról, mi a nemzeti szokásokat teremti.

Engedjék meg olvasóim, hogy ezek ellenében nehány szót jegyezhessek meg, különben lesznek, kik nemzeti szokásaink eredete felől tisztába nem jöhetnek.

A nemzetek, melyek a mai miveltség bajnokai, a nektárt ugyanazon forrásból meritették. A mai miveltség Ázsia és Afrika ős népeitől, az egyptomiak, persák s több elenyészett vezér nemzetektől a görögökre, onnan a rómaiakra jött, s ugy szállt a mai Európára, melynek bejöttünk után igen sokat köszönhetünk. E tekintetben a magyar a sors különös kedvezményében részesült, mert már Ázsiában önálló polgárisodásnak volt osztályrészese, mely ha nem is volt oly isolalt, mint a chinai, mindenesetre saját nemzeti jelleggel volt felruházva.

E polgárisodás a scytha, melyhez a magyar elem is tartozott.

Tisztelettel hajlunk meg Európa miveltsége s szokásai előtt, áldjuk őseinket hogy nemzetünket acclimatizálni siettek; de kétszeresen áldjuk, hogy nemzeti sajátságainkat senki kedvének fel nem áldozák... Sok nemes jellemvonással dicsekedhetnek Európa nemzetei; de azon keleti fény, mi viseletünket, azon önzéstelen solidság, mi háztartásunkat, azon patriarkális kedélyesség, mi családi életünket, azon őszinte ember és vendégszeretet, mi társadalmi köreinket, azon jog és szabadságérzet, mi közéletünket, azon hősies önfeláldozás, mi harczainkat jellemzi, oly nemzeti tulajdonságok, melyek egy ősibb civilisatio kifolyásai, s melyeket ha eleink a minket civilisalni akaró elsatnyult nemzetek tapsáért feladtak volna, a magyar megszűnt volna magyar lenni.

Nem czélunk a magyar mivelődés történetét szellőztetni; e gondolatok csak annyiban illenek ide, mennyiben a nemzeti szokások a nemzet miveltségének visszatükrözései. Összes szokásainkat sem kivánjuk lajstromozni, még csak nem is az összes nemzet valamely korszakára hivatkozunk: csupán a kis Erdély másfél százados életéből fogunk idézni mozzanatokat, s meg fogunk győződhetni:

hogy a mi idegen van rajtunk, az a görögrómai kor maradványa;

hogy a mi európai van, azt nem Európa egyes nemzetének, hanem az összes Európának köszönhetjük;

hogyha valamit átvettünk, azt nem vakon fogadtuk, hanem mint idegen aranyra, saját verettünket ütöttük reá;

s hogyha más elem nyomult felénk, - miként a borostyánkő a bele esett tárgyat - incrustáltuk, hogy szokásaink tisztaságát ne zavarja, s azt is magunkkal sodorva, tovább fejlettünk.

Hosszas volna e pontokat tüzetesen fejtegetni. Mindazáltal nem tehettük, hogy meg ne jegyezzük, mikép téves azon fogalom, mintha a magyar valamely szomszéd népnek különös köszönettel tartoznék. A magyar maga után csak az összes Európának tartozik. S még tévesebb fogalom, mintha egyes beszakadt néptöredékek civilisáltak volna; mert ha ez akár szomszédainkról, akár a beszakadt töredékekről állana: akkor széles-Magyarország különböző vidékein ezer féle szokások sarjadzottak volna fel; holott tagadni nem lehet, hogy miként nyelvünk tájszólást nem ismer s a kunyhóktól a palotákig ugyan az: ugy szokásaink Kárpáttól Adriáig, a Lajtától az Oltig oly egyöntetűek, hogy kétség alá se lehet vonni, mikép e szokások nem idegen eredetűek, hanem egyenesen a nemzet geniusából fejlettek ki, s nemzeti udvar s a nemzeti udvart körülövedző egyöntetű magas kör termeiben nyertek idomulást.