Előszó

A megtiszteltetés öröme, a felelősség érzetével váltakozott lelkemben, midőn az alsómagyarországi bányakémlőintézeti egyesülettől megbizást vettem ötvenéves történetének megirására.

Jól tudtam ugyanis, hogy az elvállalt feladat: az ércz- és fémpróbavétel multjának méltatása, nemcsak a történetirásba vág, de mint a bányászat egyik legsajátosabb müveletének elbirálása, csakis az ezt feltételező előismeretek alapos s szakavatott tudása mellett oldható meg sikerrel.

Már pedig sem "az elméleti" (Bergmann mit der Feder), sem "a gyakorlati bányász" (Bergmann vom Leder) "értéklábán" nem állván, és sem kémlész (Docimast), sem fémgyártó (Metallurg) nem lévén, biztosnak vehettem és veszem, hogy a midőn mint nem szakférfiú a kémlészet és a fémgyártás csodálatos üzemébe belenyulni, azok kutatás alá vett sorsának "kémlő tokjából" s "olvasztó pestjéből" "fémszemecskéket" s "tiszta, beváltmányt" avatatlanul kihozni merészeltem: a bányászat tudományának oly mezejére léptem, melynek "települési viszonyait" a hazai történelmi irodalom alig tárta fel eddig; és hogy igy méltán háritottam magamra a "fémlugzás" veszélyét, midőn e szerény "félkézkalapács"-csal a művelés alatt nem állott "telepfeltárás" nyitását megkisérlém. De ép az utóbbi, vagyis azon körülmény, hogy e tekintetben a "hézagolás" tere igen tág még s ugyanaz gyakran a "félkész" (halbfertig) munkára is szorul - azzal biztat, hogy ez igénytelen bányatörténelmi termék, bár nem is szolgálhat a "hézag nemes kitöltéseül": a dusabb "ércztár" értékesitésénél legalább, mint "érczmorzsalék" s mint "oldalékszinpor" beváltható; végül hogy azt úgy a szakavatott érczszemelő, mint az érczválasztó, úgy a próbadöngölő, valamint az érczolvasztó, egy szóval: a bányász is, a kohász is, az alsómagyarországi "arany s ezüstpillanás" dicső ezeréves multjában még fel nem tárt kitöltésü közök nyitásánál és a még be nem váltott ércz s kohó termények olvasztásánál utmutatóul iránytűül használhatja.

Az hogy a kitüzött feladattól olykor eltértem s a próbavétel üzemének történelmi ismertetésébe más, de azzal közvetve összefüggő tárgyakat is belevontam és ennek során a bányászat úgy általános állapotára, mint személyi természetü mozzanataira is kiterjeszkedtem: alig zavarhatja az "ér elvetődéséhez" szokott bányászt és az elegyitéssel valamint a regenerálással foglalkozó kohászt.

S igy miután ez igénytelen mű folytatólag az elvetődött eret meg-megüti, és az elegyitést az ömlesztés folyamának hasznára forditja: szabad legyen reménylenem, hogy a nyájas olvasó nem fog az "időcalo" vádjával terhelni.

Mindezekhez pedig alkalmat s módot a kémlőintézeti egyesület áldozatkész bőkezüsége szolgáltatván, fogadja érte leghálásabb köszönetem s azon óhajom nyilvánitását, hogy tagjaival, kik bár megfogyva, de törve nem, az évszázadok viharai daczára is az alsómagyarországi magánbányászat kimagasló pálmái gyanánt ma is fennállnak, ujabb meg ujabb évszázadokra terjedő virágzásnak örvendjen s a bányász jó szerencséjét végiglen élvezze.

Selmeczbányán, 1893. évi junius-hó 4-én.
Szitnyai József.