Bevezetés

Egy küzdelmes, tevékeny és érdemekben gazdag életet ismertetünk e lapokon. Egy vándortudósét, a kihez, mintha a humanismus letűnt kora újra föléledt volna, a tizenhetedik században sok hasonló jelent meg s indult el tapasztalásvágytól, vagy kényszerűségtől űzetve a nagyvilágba szerencsét próbálni.

Közös vonásuk a vállalkozási szellem, mely nem riad vissza az útjok elé gördülő akadályoktól és a csüggedetlen kitartás, melylyel folyton egy magasabb czél felé törnek.

Életük története telve sokféle kalanddal, szenvedéssel és viszontagsággal, akárcsak egy középkori zarándoké vagy condottierié.

Származás szerint majd minden nemzetbeli van soraikban. Közülök való Opitz Márton és Comenius Ámós János; nálunk Szenczi Molnár Albert ez osztály legkiválóbb képviselője.

A változó viszonyok között, melyek közé időnként kerülnek, rendkívüli tevékenységet fejtenek ki s bámulatos sokoldalúságra tesznek szert. És ámbár többféle életpályával próbálkoznak meg, mint Molnár, a ki mint nevelő, könyvnyomdai javító, könyvkiadó, író és lelkész, kántor és iskola-rektor működött, de azért minden pályán hívek maradnak fogadalmaikhoz, hogy bárhol és bármily körülmények között mindig a tudomány érdekeit szolgálják. E nemes ambició és ez a magas életczél az, a mely a mindennapi élet színvonala felé emelte őket s áldásos munkájuk maradandó hatását biztosította.

Molnárt ezenkívül működésének egy állandó jellemvonása ezeknek fölibe is helyezi: a nemzeti érdeket szorosan összekapcsolta a tudományos érdekkel s egész működése a nemzeti irodalom és tudományosság emelésére irányult. Még "mint gyermek" jött irodalmunk legérezhetőbb hiányainak tudatára! Az élet különféle viszontagsága között ez folyvást szeme előtt lebeg, e hiányok pótlása végett tölti el életét Vittenbergben, Strassburgban, Heidelbergben, Altdorfban, Marburgban és Oppenheimban; e végett utazza be fél Európát, jár városról városra, ezért dolgozik, izgat, gyűjt pénzt hazájában és külföldön.

A Zsoltárok költői fordításával, a latin-görög-magyar szótár készítésével, a magyar Biblia javított kiadásával, a kálvini Institutio és számos többi fordításaival, valamint a Móricz hesseni tartománygróf számára írt Magyar Nyelvtannal egyaránt nemzete hasznát és dicsőségét kereste. Az volt a meggyőződése, hogy e művek közül csak egynek kiadása által is nagyobb szolgálatot tesz hazájának, "mintha sok éven át bárhol személyesen tanította volna az ifjúságot és gyülekezetet" s ebben az utókor is igazat ad neki.

Nemes és önzetlen törekvése és érdemei kortársait úgy itthon, mint a külföldön bámulatra és dicséretre ragadta. I. Rákóczy György és Bethlen Gábor, Móricz hesseni fejedelem és V. Frigyes cseh király egyaránt pártfogói; európai hirű tudósokkal, mint többek között Keplerrel és Opitzczal köt barátságot. Dicsérettel emlékezett meg munkásságáról vallási ellenfele, Pázmány Péter is.

Ezt a pártfogást, nagy összeköttetést és barátságot Molnár nem a maga személye, hanem hazafias irodalmi tervei érdekében használja föl s ez által is magasan kiemelkedik a vándortudósok közül. Míg azok némelyike hosszas hányatás után fölküzdötte magát s tekintélyes állásra tett szert, mint Opitz, ki végre megkoszorúzott költő s udvari történetíró lett s nemesi rangot nyert: Molnár szerencséje az oppenheimi rektorságnál soha sem emelkedett magasabbra, onnan is hamar lehanyatlott. Egész életében szegénységgel küzdött s végül nyomorban, de azzal a boldogító öntudattal halt meg, hogy többet köszön neki hazája, mint bárki másnak, a ki kortársai közül a tudomány művelésével foglalkozott.