Tétel adatlapja
CÍMLAP
Móritz Mátyás
Gyújtósnak lenni

TARTALOM, FÜLSZÖVEG



Tartalom

I. Mint orsóról a szál

A bánat misztériumára
A báránynál is kezesebbek
A bujdosó
A csillagokhoz
A fájdalom és én
A harsogó tenger csendje
A hűtlen
A költészethez
A mi Urunk...
A sűrű semmiben
A XXI. század költői
Ahogy majd
Árnyéklovas
Az átkozott költő
Az ő halála halálnak
Az ürömhöz...
Baka Istvánhoz
Boldogok
Bolyongok
Bús fivérem
Caspard Hauser éneke
Dermedt árnyak
Eddig elkerült
Egér és ember
Egymásba ölti
Elszakadtan
Ez az egy vers...
Fekete ünnep
Felelj, árva költő!...
Fohász
Hangtalan vacogva
Hegyibeszéd
Hogy megverjen majd a nagy ég...
Horpadt edény a cilinderem...
Jégvilág
Jób éneke
Keserves
Ki hallja én nagy jajgatásom
Kifőzde
Kit érdekel
Kormány nélkül...
Laboda és csalán
Legyen a bánat, fogam közt a virágszál?...
Leltár, eltűnődve
Leomló falak
Litánia
Lombjavesztett fákon
Mikor
Mint egy lavór, üres a két kezem
Mulandóság
Nagy Gáspár tenyerébe
Napmeleg és ólomég
Nem csak...
Nem tudni hova, tovább...
Öreg szerelmespár
Panoptikum
Pont
Semmieset
Szégyenvers
Szétszórt emlékeink
Testünknek nincsen ára
Uram tekints le ránk
Vér és a vad
Zuhanás a mélybe

II. Fényesen és feketén

A főszerkesztő válaszol...
A végtelen világnak
Aki el...
Bár a csúcsra sosem jutottam fel
Csak a szó, mely példázza az időt
Csepelről és az itt élőkről
Énekelj, költő
Felejtsd el a könnyek kútját
Ha már
Ha tudnád...
Istenhalál
Istentelen, hazátlan
Keresztség
Ki mindig ember voltál...
Lehettem volna jobb, szorgalmasabb
Lesz ez még rosszabb?...
Még
Miniatúrák
Mint az ég alján a nap
Mint eleven feszület
Nem jól van ez így
Nyugalmat nem leltem
Soha fel nem adni, a boldogság jogát
Szégyenszonettek
Szétvert falevelek
Te is zarándoka lettél az árnynak
Vasból, vérből, és kőből



Fülszöveg

Móritz Mátyás, a fiatal költő ezt nem kérdezi, kijelenti. A nagy kedvenc, József Attila után talán nem is foghatja fel a költészetet másképpen az ember, ha tisztességes akar lenni. És, miért ne lenne tisztességes? "Kiterítenek úgyis".

Ezek a versek együtt talán komor képet alakítanak ki a Szerzőről. A versekben komor, ám egyáltalán nem pesszimista, inkább bizakodva borongós Móritz sajátja lett mára már ez a hang. Ezeket a verseket ne egy szuszra olvassák, csemegézzenek inkább belőlük. Válogassanak, hajtsák be a lapszéleket ott, ahol kedvükre való verset, gondolatot találtak, s térjenek vissza hozzájuk gyakran. Így nem fogja "megfeküdni a gyomrukat", s ráéreznek majd a versek ízére, zamatára. A Szerző szeret vacakolni, átírni, átgondolni, míg aztán a végleges változat már olyan, akár az óbor: ízes, színes, zamatos, megfelelő hőfokon élvezve (ezt a megfelelő hőfokot az Olvasók versekhez való hozzáállására értem) igazi élményt ad.

A költészetre, akár valami szakrális varázslatra gondol Móritz. Individualista világunkban sem öncélú, és épp ezért hiteles a költészete. Mondhatni megélt, átélt, megszenvedett költészet ez, folytatva a tanítómesterek, a "nagy elődök" hagyományát, (Ady, JA, és kortársak is) ugyanazt az utat járja. Hiszi, hogy másképp nem lenne értelme sem az írásnak, sem az olvasásnak. Gyújtósnak lenni... Van-e nemesebb feladat, van-e nagyobb felelősség?

Karaffa Gyula


×