Bevezető (részlet)

[...]

Jelen korunkhoz érkezve, Turcsán művészetét alapvetően a gondolati líraiság mind szélesebb és mélyebb feltárásának igénye határozza meg. Vagyis vállalja művészi tehetsége, küldetése által parancsolt feladatait, amelyek igen sajátosak a magyar művészetben, és minden jelenkori hazai stílustól elkülönültek. Így nem érinti meg a ready made, idegen tőle a koncept végletes redukciója, de hidegen hagyja a posztmodern vagy a transzavantgárd éppúgy, mint a visszaidézett történeti stílusok. Inkább önmaga belső világa felé fordul, minthogy pályatársainak törekvéseihez igazodna. Vállalja így a társtalanságot is kortársai közt, de egy gazdag terrénumot, saját alkotói világát nyerte meg vele. Magányossága hasonlatos az általa tisztelt nagy elődök: Cézanne, Nagy István, Egry, Farkas István, Tóth Menyhért és Gyarmathy egyedüllétéhez. Ez természetesen nem jelentett soha stílusorientáltságot; inkább az alkotói tevékenységgel kapcsolatos etikai értelmű magatartásmódban mutatkozott meg a követői szerepvállalás. Ilyen értelemben vált méltó utóddá. Mindezek után érdemes részletesebben is feltárni Turcsán Miklós művészetét.