Ide s tova ötven esztendeje, hogy e szerény kötet anyagát gyüjtögetni kezdettem. Hosszú idő és sovány eredmény. Ennek azonban különféle okai voltak. Egyik, hogy a világégés kezdetével végződött harminc éves tisztviselőségem ideje alatt, hol egyedül, hol Beke Antal, de főképpen a borzalmas véget ért dr. Thallóczy Lajos társaságában, más és más irányú és tárgyú írott történelmi emlékek kutatásával, lemásolásával és rendszerbe foglalásával kellett minden szabad időmben foglalatoskodnom. Másik, hogy a világháború alatt és az azt követő időkben a szabad mozgás megismétlődő akadályai, no meg az anyagiakban való szűkölködés is lehetetlenné tették számomra, hogy kicsiny gyüjteményemet legalább az erdélyi nyilvános, továbbá a vármegyei, városi és magánlevéltárak bizonyára értékes anyagával kiegészíthessem. De ha a nyugdíjaztatásomat követő idők viszontagságai meg is akadályoztak a többször félbeszakított anyaggyüjtés folytatásaiban, - boldog voltam, amikor réges-régen, kezdő diplomatikus koromban az Orsz. Levéltárnak a középkori oklevelekben rendkívül gazdag gyüjteményében végzett kutatásaim alapján, a sajátkezűleg másolt oklevelek egész sorával gazdagíthattam a Székely Oklevéltár akkor kiadásra váró III. és IV. számú köteteit.

Az oklevelek közlését és felszerelését illetőleg arra törekedtem, hogy a Magyar Tud. Akadémia tört. bizottsága által 1918 nyarán megállapított iratközlési szabályzatnak megfelelőleg, egy lehetőleg hibátlan diplomatariumot adjak elsősorban a hivatásos történettudósok és az érdeklődő közönség kezébe. Sajnos, hogy ezt a jó szándékomat - amint a kötet végéhez csatolt Javítandók jegyzékéből is látható - a legnagyobb erőfeszítéssel sem voltam képes valóra váltani. És ez az impériumváltozással járó rendkívül nehéz közlekedési viszonyok miatt, melyek a nyomdával való közvetlen érintkezésemet lehetetlenné tették, nem is lehetett másképen. Ugyanennek a körülménynek tudható be az is, hogy a kötet első tizennégy ívét, amelyet tördeletlen, úgynevezett kutyanyelvekben vettem javítás végett a kezeimhez, már csak a kinyomtatott szemleívekben láttam viszont. Szerkesztői felelősségem tudatában azt a reám nézve fájdalmas körülményt sem hallgathatom el, hogy az Oklevéltárnak a 178. sz. (1594. jún. 20.) oklevéllel kezdődő utolsó íveit a nyomdában, vagy a tört. bizottság néhai előadójának hagyatékában elkallódott kéziratom nélkül voltam kénytelen kijavítani.

Az oklevelek közzétételére vonatkozólag még megjegyzem, hogy a kötetben több olyan XV. századi oklevél olvasható, melyek csak az erdélyi kir. tábla XVIII. századi másolataiban állottak rendelkezésemre. Ezek közlésénél a tört. bizottság okirat közlési szabályzatának a mohácsi veszedelmet követő időkben keltezett oklevelekre vonatkozó rendelkezéseit tartottam szemeim előtt.

A kötetben foglalt oklevelek egyenként való ismertetését feleslegesnek tartottam. Erről a Tartalommutatóból bárki is részletesen és könnyen tájékozódhatik.

[...]