Diófánk álma

Didereg a diófánk, áll kinn a hidegben,
Álmodik a nyárról, jó volt a melegben.
Mély álom zuhant rá, nem érzi a hideget,
Pedig nagy a zimankó, mely csak úgy diderget.

Várja már a tél végét, most arról álmodik,
Hogyha végre jobbidő lesz, s kitavaszodik.
Jó, hogy olyan mély álomba tudott zuhanni,
Remélem a hideg télben nem fog megfagyni.

Hogyha tudnám, vigyáznám melengető álmát,
S azt remélem, eléri álombeli vágyát.
Aludj nagyot diófánk, pihend ki magadat,
Kipihenve ébreszd majd sok kicsi ágadat.

Olyan megnyugtató a mi kopár diófánk,
Tudom, hogy mély álmában is gondol ő miránk.
Mert mi várjuk ébredését, s azt ő is tudja,
Hogy miatta szomorkodjunk, dehogy akarja.

Hagyjuk őt még aludni, szépeket álmodni,
Ha majd jő a kikelet, tudjon ő rügyezni.
Tél végén rálehelem szeretetem csókját,
Kipihenten ébred majd föl s növeszti lombját.

Decemberben

Aki járt már decemberben az erdő mélyén,
Látta már a havas fákat a hónap végén,
Tudja, hogy az mily gyönyörű, mily csodálatos,
Kristálytiszta fehér a hó, s ózonillatos.

Van olyan út, amelyik a fák között kanyarog,
Hogyha arra visz az utad, megcsodálhatod.
Zúzmarába öltözködött, kicsi és nagy ág,
Büszkén illegeti magát, szép ez a világ.

Ha már láttál ilyen csodát, soha ne feledd.
Mert csak ritkán történik meg íj csoda veled.
Ha teheted, kirándulj a havas erdőben,
Fehér csipkeruhás fák közt, úgy decemberben.