Susog az ősz

Susog már az őszi levél, bár a fák még lombosak.
De megunták a zöld színt, tarka ruhába bújnak.
Sárga, vörös, rozsdabarna, egyik szebb, mint a másik.
A természet, így ősz táján, oly sok színben pompázik.

Azt kérdezi a sok levél egymástól, hogy hol a nyár?
És a tüzes forró Nap a melegével merre jár?
A sok madár, mely a nyáron fák ágain csivitelt,
Mért repült el messzi tájra? Érzik tán a hideget?

Mikor hallod, kinn a fákon a sok levél, hogy susog,
A nyárnak már biztos vége, halvány a Nap, nem ragyog.
Összeszedi az erejét, melegít egy kicsit még,
De már olyan hamar fárad, néhány óra és elég.

És egy reggel arra ébredsz, hull a fákról a levél,
Azt susogják fázva, félve, vajon találkozunk még?
Nem tudják, hogy nékik az ősz, az elmúlást jelenti,
Ám a mélyen alvó fákat, majd a tavasz ébreszti.