Alkonyat

Olyan szép látvány az alkony, mikor nyugszik le a nap.
Mindenki, aki ezt nézi, csodálatos élményt kap.
Szépen, lassan, méltósággal tér a nap nyugovóra.
Eltűnik a dombok mögött, s lassan jön az éjszaka.

Mi is mint a nap az égen, az életünk végére,
Megöregszünk, s szépen lassan érünk az út végére.
De addig az alkonyórák nyugodt, békés csendjében,
Nézzünk vissza az életünk, eddig leélt részébe.

Nézzük csak meg, mennyi minden belefért e sok évbe,
Reméljük, hogy szép nyugodtan, s még soká érünk révbe.
Hiszen megtettünk mi mindent, amit jónak gondoltunk,
Bár sokszor nem is úgy történt, mint ahogyan akartuk.

Felneveltük fiunk, lányunk, becsületes embernek,
Taníttattuk és átadtuk a nagy betűs életnek.
Most, hogy lassan megöregszünk, ránk fér már a pihenés.
Jobban vigyázzunk magunkra, hátha időnk már kevés.

Nem tudjuk, hogy a mi napunk mikor fog lenyugodni,
Reméljük, hogy van még időnk egymással is törődni.
S vannak még unokáink is, kiknek szükségük van ránk,
Azért ne arra gondoljunk, mikor jön a végóránk.

Naplemente

Egy szép nyári estén hűs szellő simogat.
Friss esti levegő sétálni hívogat.
Íjforró nap után a séta jól esik,
Rajtam kívül ezt még oly sokan megteszik.

Séta közben pihenni leülök egy padra,
Föltekintek az égre, a lenyugvó napra.
A látványa elvarázsol, az idő megáll,
Nézem, hogy a hegy mögé a fáradt nap leszáll.

Komótosan nyugodtan visszaköszön nekem,
Gyönyörködöm benne és megnyugszik a lelkem.
Hogy képes a természet íj gyönyörűségre,
Hasonlít e látvány egy művészi képre.

Olyan jó így időskorban néha megpihenni,
Átdolgozott évek után szépbe gyönyörködni
Úgy látszik, hogy megérdemlem ezt a nagy nyugalmat,
A napnyugtához hasonló éji nyugodalmat.