Fakopács

Sétáltam az unokámmal egy téli délelőtt.
Havas volt a ház teteje s az út a ház előtt.
Kristálytiszta hideg tél volt, úgy csípett a hideg,
Alszik a sok lombos fa az ága hideg, rideg.

Van kinek a hideg télen, nem lehet aludni,
Ilyenkor az eleségért többet kell dolgozni.
Télen nincs terített asztal, a hó mindent befed,
Kicsi égi madárka ilyenkor mi lesz veled?

Aztán sétánk során a kopár fa ágai közt,
Megláttunk egy fakopácsot mely a fán küszködött.
Megálltunk és figyeltük, mily buzgón dolgozott,
Nem tűnt az, küszködésnek, sőt élvezte a napot.

Mert a nap úgy szikrázott, kipirult az unokám,
Úgy örült a fakopácsnak, s csak nézte őt a fán.
Piros volt a fakopács mellénye és sapkája,
Akár csak a kis unokám pufók arcocskája.

Örültem, hogy megláthattuk, mint kopácsolt a fán,
Bizony, ha nem láttuk volna el se hisszük, talán.
Azért etessük télen a sok dolgos madarat,
Hiszen ők védik meg nekünk a gyümölcsfáinkat.