Trianon hatása máig tartó,
a nemzet egészét mélyen sújtó.
Nem zárult 1920-ban,
Szabó Lajos a bizonyítéka.
Kárpátalja, Munkács volt hazája,
élete, nemzete, hivatása.
Akkor jött egy szörnyű földindulás,
bűnt bűnre halmozva forrt a világ.
Igazság nevében Lucifer jött,
hazugság fullánkot mélyre döfött.
Elűzte otthonából azokat,
akik már évezrede alkottak,
éltek, munkálkodtak, befogadtak.
Viszonzást szeretetért nem kaptak.
Űzték őt is, mert népéért kiállt,
új otthona, Erdély, sem volt már más.
Ott is üldözték azt, aki még állt,
egyenes gerincnek csak börtön járt.
Börtön után a kiutasítás,
végül a csonka ország. Nem volt más.
Bizalma, hogy itt majd befogadják
mint magyart, valóra nehezen vált.
Idős szülei támasza csak ő,
pedig neki sincs már a szülőföld.
Végre, a remény felcsillant, hála
Istennek, ki soha el nem hagyta.
Kis kápolna, új élet reménye,
várta Árpádföld hívő serege.
Új élet, új templom, ez egy csoda,
minden erejét beleplántálta.
Határozott jellem csodát művelt,
kialakult hamar a hitélet.
Ám az ember nem ember lenne, ha
mindazt ami jó békében hagyna.
Ismét csak jött Lucifer, az ördög,
mint hívő kikezdte, vádolta őt.
Végül szíve tovább már nem bírta,
lakhelye lett a szülei sírja.
Reménye volt, és talán most is az,
emléke maradt az utódokban.

A temető, immár, csak romokban,
kevesen tudják, hogy sírja hol van.