Bevezető (részlet)

[...]

A fénykép furcsa jószág. Életünk állandó útitársa. Fényképen tartanak nyilván, ujjredőink fényképe nélkül jobb országokban már az országhatárt sem léphetjük át, születésünk pillanatától várhatóan szép és megható temetésünkig életünk szinte minden mozzanata kép-rögzül. Fényképezünk hivatásszerűen és hobbiból, télen és nyáron, föld fölött és víz alatt, úton, sínen, levegőben. Hivatásszerűen fotografáló embertársaink időnként könyv formában is megjelentetik képeiket, többnyire egy téma (különös helyszín, híres emberek, soványak vagy kövérek, nők, kertek, épületek, ikrek vagy törpék, satöbbik) köré fűzve, ahhoz illesztve válogatásukat.

Ezúttal, rendhagyó módon egy festő, Váli Dezső fotóalbumát tartja kezében az olvasó. Váli nem fotográfus, de egész eddigi életében fényképező alkalmatosságok voltak a kezeügyében; maga is épített hatalmas lemezes fényképezőgépet, volt duplakihúzatú Voigtländer-szerelme és saját profi fotó-laborja, még az új, digitális technikát is azonnal kezéhez idomította, nem törődve az "analóg tábor" gyakori megvető, fölényes mosolyával. Mondhatjuk: Válinak mindennapi kenyere (inkább vajaskiflije!) a fotografálás.

Fotózza (rendszerezi, iktatja, adatbázisba helyezi stb.) nap mint nap festményeit, és fotózza örömből, játékból... Mit is? Ha jól számolom, e kötet 59 fotót tartalmaz, a 2008. márciusi Fotográfiai Múzeum-beli kiállítás anyagát. Nézegessük hát Váli válogatott fotóit.

Az első dolog, ami szembetűnik: Váli Dezső nem néz, ő lát. Nem meglát vagy észrevesz... Lát. Látja negyven éve a műtermét, és néha, szellőztetéskor kilát az ablakon. Látja - fölülről - az utcát. Ja, és a Harangvölgyet, néha.

Felületes szemlélők gyakran mondják: Válit nem érdekli a világ. Ahogy leírjuk ezt a közhelynek tűnő egyszerű mondatot, rögtön felmerül a kérdés: már milyen világ nem érdekli? Egyáltalán, esetünkben mit hívunk világnak? Nem érdekli, hogy mivégre élünk? Nem érdekli, hogy (valószínűleg) meghalunk? Hogyne érdekelné. A világ egy szelete érdekli (mint mindannyiunkat), legfeljebb nem az a szelete, amit elvárnának tőle. Legfőbb motivációja amúgy mindannyiunk kérdése: ÉN? mivégre...? Ami Válit tőlünk, többiektől megkülönbözteti, legfeljebb annyi, hogy nem nagyon szeret ezektől a kérdésektől túl messzire elkódorogni. Fotóin minden eszközzel megpróbálja a "ki vagyok, és miért?" kérdést a lehető legpontosabban föltérképezni.

Azt is gyakran halljuk: Válit nem nagyon érdeklik az emberek. Valóban, a kötetben szereplő fotók közül mindössze kettőn látunk emberi figurát: az egyik a kisfia a műteremben, kommentárjában mentegetődzik is a kivételért, a másikon egy öregúr elmosódott figuráját látjuk egy ablakon keresztül, a személyiségjegyeknek minden nyoma nélkül. Mégis, a kötet tanúsága szerint egy ember biztosan nagyon érdekli a szerzőt, és róla szól ez az egész album: ez történetesen Váli Dezső. Az olvasó nagy szerencséjére Váli érdekes ember. A Váli-világ igencsak érdekes világ, megér egy albumot!

[...]