Előszó

Azt a csodálatos érzést, amely az embert akkor hatja át, amikor hosszú idő múltán szülőföldjére lép, mély lírai átéléssel fejezték ki költők, írók és művészek. Az ember "szülötte tája" Csokonai szavaival valóban "mindennél elébb való". Az én szülőföldem, Gömör, ahol eszméledtem, nevelkedtem, hazám a hazában, otthonom az otthonban, olyan tájék, ahonnan gyermekkoromban elindultam és ahová mindig vissza-visszatérek: "Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el". Erre a földre, Gömör lankás tájaira, a Sajó felé tárulkozó völgyeire, a Kárpátoknak nyúló hegyeire és népére szeretnék emlékezni e kötet dalaival és balladáival.

Negyedszázada kezdtem a néphagyományok kutatását, először szülőfalumban, Hétben, e kis gömöri, Sajó menti községben. Azóta számos helyen megfordultam a Kárpát-medence területén szlovákok, románok, hazai és külhoni magyarok körében egyaránt. Gyűjtöttem dalokat, mondákat és szokásokat. Több mint húszezer méter magnetofonszalag őrzi bukovinai székelyek, alföldi magyarok, gömöri palócok, zempléni szlovákok, bihari románok és más területek közösségének hagyományait.

Amikor tíz évvel ezelőtt egy kisebb munkám megjelent az Al-Duna mentén élő egyik székely közösség dalkincséről, gondoltam először arra, hogy összegyűjtsem a magyar nyelvterület északi nyúlványán élő gömöri nép dalait és balladáit. A gömöri népköltészet gyűjtése mint a szokásokat kutató folkloristának elsősorban a szülőföld iránti emócióban gyökerezett. Ugyanakkor egyetemi előadásaim is inspiráltak a népdalokról, a dalok életéről, előadókról, közösségről, hagyományozódásról, alkotói, folklorizációs folyamatokról stb. való gondolataim összefoglalására. Kutatásaimban nem kevés szerepe volt annak az aggodalomnak is, amelyet az utóbbi egy-két évtizedben a hagyományok pusztulása miatt éreznek a néprajz kutatói. Voltaképpen már majdcsaknem száz éve hangoztatják a gyűjtők a népköltészet, a népszokások, hiedelmek stb. megmentésének huszonnegyedik óráját. A közelmúltban a népi kultúra iránti soha eddig nem tapasztalt - a társadalom legkülönbözőbb rétegeit magábafoglaló - érdeklődés a népköltészet, a népdalok, a népzene előtérbe állítását, a gyűjtések, a kutatások kiterjedését, valóságos mozgalmát eredményezte. A népdalkiadványok nagy száma lát napvilágot, szakképzett és önkéntes gyűjtők százával, ezrével jegyeznek le népdalokat, különböző intézmények, kommunikációs fórumok tűzik műsorukra, előadásokra és versenyekre a népdalokat és a népballadákat. Ennek a mozgalomnak a tudományos és a közművelődési jelentősége szinte felbecsülhetetlen. Tudományos szempontból azonban az is megállapítható, hogy a népdalanyag egyre inkább nivellálódik, s a táji, területi jellegzetességek lassan elmosódnak. Ennek számos oka van. Föltétlenül hangsúlyoznunk kell, hogy az idősebb generáció távozásával azok a "kuriózumok" tűnnek el, amelyek erősen rányomták bélyegüket egy-egy terület népdalkultúrájára. Úgy tűnik, olyan alapanyag marad fenn, amely közkinccsé válva a társadalomban vertikálisan és területileg horizontálisan egyaránt általános lesz.

A gyűjteményben mindenekelőtt arra törekedtem, hogy a népdalkincsről lehetőleg olyan keresztmetszetet adjak, amely megfelelően jellemzi a jelenleg még élő néphagyományt. Egy olyan nagy tájegység területén, mint Gömör, ahol több mint 150 magyar falu dallamanyagát kellett áttekinteni, nyilvánvalóan nem végezhettem egyforma mélységű kutatást. Ennek oka abban is rejlik, hogy Magyarországhoz mindössze 21 falu tartozik, a többi Csehszlovákiához, s így a külhoni gyűjtés és megfigyelés már önmagában is nehézséget jelent. A közölt anyagot kiegészíti a hangszalag-archívum, amely a további vizsgálat rendelkezésére áll. Egy-két kivételtől eltekintve az egyes dalok, balladák nagyszámú variánsát jegyeztem le, s a példák Gömör egész területére jellemzőek. A dalkincset erősen karakterizálják a pásztordalok. Olyan jellegzetes dallamvilág tárul elénk, amely minden kétséget kizáróan összefüggésben áll a nagymúltú gömöri pásztorkultúrával. A balladák több variánsa mögött felsejlik a gömöri területekkel való közvetlenebb kapcsolat. Részint a helyi balladák és általában a rabénekek szorosabban fűződnek ahhoz a társadalmi miliőhöz, amelyben napjainkig megmaradtak. A különböző alkalmakhoz, szokásokhoz kapcsolódó dalok és énekek között több archaikus variáns bukkant elő. Így pl. a cölöpverő nóta olyan kuriózum, amelynek csak kevés párhuzamát ismerjük. Hasonlóan ide sorolhatjuk a vásári nótákat, koldusénekeket. Mindezekről a bevezetőben részletesebben szólunk.

A gömöri kutatásaimat Szlovákiában a Magyar Tudományos Akadémia és az Oktatási Minisztérium által biztosított hivatalos tanulmányutakon végeztem. Az elismerő köszönet hangján szólok arról a támogatásról, amelyet utaim során a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézete (SAV, NU) és a Gömöri Honismereti Társaság (GVS) nyújtott. Külön köszönettel tartozom kiváló informátoromnak, gyűjtőmunkám odaadó segítőjének, Gömör egész területét kitűnően ismerő Horváth Lajosnak, a lévárti fazekas dinasztiák utolsó tagjának. A feldolgozó munkához kapott támogatásért a Kossuth Lajos Tudományegyetemet illeti köszönet. Végül, de voltaképpen mindenekelőtt hálás köszönetet mondok a kötet megjelenését kezdeményező Farkas Pál országgyűlési képviselőnek, a putnoki Egyetértés Mezőgazdasági Termelőszövetkezetnek, a putnoki Mezőgazdasági Termelőszövetkezeti Építőipari Vállalatnak és a sajóvámosi Aranykalász Mezőgazdasági Termelőszövetkezetnek a kiadás anyagi feltételeinek biztosításáért, valamint a két hazában élő gömöri magyarok népi kultúrájának kutatását elősegítő anyagi és erkölcsi támogatásért a Herman Ottó Múzeumnak és munkatársainak, akik a kötet megjelenésével kapcsolatos minden gondban osztoztak.

Debrecen, 1976 őszén
Ujváry Zoltán