Bevezetés (részlet)

Sály... Sokan talán a nevét sem hallották. Bizonyára vannak, akiknek alig jelent valamit. De nekem annál többet. Ez a szülőfalum, ha első eszméléseimre emlékszem, Sály képe tűnik fel bennük. Festői táj, emberek, arcok, hangok, dalok, színek, illatok. S két fölém hajoló arc: édesanyámé, édesapámé. Tőlük kaptam a legtöbbet életemben. Anyanyelvemet, daloló kedvemet, az írás-olvasást, a tudás utáni vágyat, s mindenekfelett a szülőföldnek és népének szeretetét. Nemcsak belém csöpögették ezt az életre szóló útravalót, hanem a sályi nemzedékek egész sorába, csaknem fél évszázadon át nevelve, tanítva a falu apraját-nagyját.

Tízéves voltam, mikor édesapám először írt Sályról monográfiát. Gyerekfejjel is ámulva hallgattam mindazt, amit a hosszú téli estéken a falu múltjáról, népének életéről beszélt. Ettől kezdve élt bennem is a vágy, hogy az én Sályomat és annak népét minél jobban megismerjem, s hagyományait írásba rögzítve tegyem majd le egyszer a mindenkori falu kezébe. Fáj, hogy ezt az írást szüleimnek már nem adhatom oda. Igy az ő emléküknek, s az általuk is annyira szeretett sályi népnek ajánlom magvetésük e későre beérett gyümölcsét.

Első sályi néprajzi gyűjtéseimet még diákkoromban végeztem sárospataki tanáraim: Harsányi István és Ujszászy Kálmán biztatására. A rendszeres, céltudatos gyűjtő munkához 1955-ben kezdtem hozzá. Bár messze kerültem Sálytól, munkahelyem a dunántúli Győr városához kötött, a szünidőkben azonban hazajártam, s ilyenkor mindig gyűjtöttem. Nagy segítségemre volt ebben a munkában az Önkéntes Néprajzi Gyűjtők évente meghirdetett országos pályázata, melynek 1957 óta gyakran voltam résztvevője. E pályázatok anyaga megtalálható a Herman Ottó Múzeum Adattárában, melyből már eddig is jelentős rész került publikálásra. Mikor 1982-ben nyugdíjba mentem, és időm nagyobb részét most már itthon tölthettem, mintegy 3000 oldalnyi anyag volt már írásba rögzítve sályi gyűjtésemből, emellett fényképek százai, magnetofonra rögzített hangzó anyag, gyorsírásos feljegyzések tekintélyes mennyisége volt már gyűjteményemben a hagyományos gazdálkodás idejének Sályáról. Ekkor kaptam a bíztatást a Herman Ottó Múzeumtól arra, hogy a Borsodi kismonográfiák sorozat számára összefoglaló munkát készítsek Sály néprajzáról. Az, hogy e munka megkezdésekor már kidolgozott, megírt tanulmányok is adva voltak, nemcsak könnyebbséget, hanem nehézséget is jelentett. Érthető, hogy a kész tanulmányokban feldolgozott értékes néprajzi anyagot szerettem volna lehetőleg minél teljesebben közzétenni. Igy a terjedelem korlátai miatt eleve nem kerülhetett sor egyes fejezetek, mint pl. a Szokások, hiedelmek részletesebb leírására. Ki kellett hagyni a földrajzi nevek, a táplálkozás fejezeteit. Ezekből csupán néhány adat került be más témák tárgyalásánál. Viszont a szokottnál valamivel részletesebben kellett írnom a falu múltjáról, mert az iskolában a lakóhely ismeret és a történelem tanításánál belátható időn belül ez lesz Sályról az egyedüli, hozzáférhető kézikönyv. A faluban látható kastélyok, régi épületek, s a kivételesen gazdag irodalmi hagyományok miatt nemcsak a népről, hanem az itt élt birtokosokról is szükséges volt több adatot közölni.

Néprajzi adataimat több mint félszáz sályi ember közlésének, segítségének köszönhetem. Közülük sokan már nem is élnek. Amit sikerült tőlük följegyeznem, pótolhatatlan érték. Különösen sokat köszönhetek Horváth Jánosnak (1896-1980), aki nemcsak kiválóan értett a földműveléshez, hanem igen művelt, sokat olvasó, világosan látó ember is volt. A falu emlékeinek, régi életének valóságos élő adattára. A földművelés, szőlőművelés c. fejezetek adatainak túlnyomó többségét tőle vettem. Ezek nélkül hasonlíthatatlanul szegényebbek lennének Sály néprajzáról való ismereteink.

[...]