
CÍMLAP
Székelyhídi Béla
Hullámverés
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
Ajánlás
I. Az éden
II. A pokol
III. Az élet
IV. Két élet
Epilógus
Előszó
Nem kedvelem a "fejlődés" szót. Úgy vélem, hogy a "változás" jobban tükrözi
az igazságot. Amit "fejlődésnek" nevezünk, azt többnyire a civilizáció, a
tudományok által létrehozott változások jelentik. Az ember sem változatlan,
sem "belülről", sem "kívülről", - ma nem olyan, mint mondjuk ötven-száz
évvel ezelőtt volt. Az ember is "fejlődött"(?). A fejlődés alatt hajlamosak
vagyunk mindig valami pozitívumot érteni, általában azt, hogy minden egyre
jobb lesz, miközben tudjuk, hogy az ellenkezője az igaz. De akkor miért
áltatjuk magunkat, miközben leromboljuk a természetet, kiirtjuk magunkból
tűzzel-vassal az érzelmeket, miközben Istenné emeljük a Pénzt és a
Hatalmat, és valamiféle "Globális Vidámpark"-ot akarunk létrehozni,
amelyben az arcokon örökös torz vigyor ül és nap-nap után futunk a Pénz
után, mintha mindent az jelentene. A társadalmak igencsak hasonlítanak a
rabszolgatartó társadalmakra, csupán "modernizálódott" minden. Elhitetjük
önmagunkkal, hogy az életnek tulajdonképpen semmi értelme, - és ahogyan
jöttünk ebbe a szép világba, az ismeretlenből, - úgy távozunk és a
feledésbe merülünk.
Én úgy hiszem, hogy az életünket "belül" éljük. Számomra ez a hely a Lélek.
Az emberi tudományok "bizonyítják", hogy csupán biokémiai reakciók
irányítják gondolatainkat, tetteinket, vágyainkat, örömeinket, bánatainkat.
Tehát az agyunk a felelős mindenért. Minden és mindennek az ellentéte is
igaz lehet. Az ateista csak abban "hisz", amit az emberi tudomány feltárt,
megismert. A deista ember elismeri ugyan a matéria működési szabályait, de
azt mondja, hogy mindez nem mond ellent Isten létezésének.
Az "örökké" és a "végtelen" - lényegét csak Isten ismeri, érdekes módon
mégis jelen vannak ezek a fogalmak az emberi gondolkodásban, sőt a fizika a
végtelent, mint létező fogalmat próbálja matematikai síkon beilleszteni a
valóságba.
Az ateista ember éli a napját, - a hívő "megéli" azt, de senki nem különb a
másiknál, azért mert különböző dolgokban hisz - a nap ugyanúgy telik. Talán
azért, mert az ember a természet szerves része, hasonlóképpen éli le
életét, mint ahogyan az óceán hullámverése viselkedik.
A hullámverés szüntelen nekivág a partmenti gránittömbnek is, majd
visszahúzódik "megpihenni", aztán folytatja az ostromot. Akárcsak az emberi
akarat, ahogyan reagál az élet kihívásaira.
Könyvemben a szereplők, mint az Élet marionettfigurái, eljárják ugyan
"élettáncukat", de közben önmagukban egyre többet ismernek fel valamiből,
amire nincs tudományos magyarázat. A szép benne, hogy nem is kell, hogy
legyen. A Lélek nem kíván tudományos magyarázatot. Hitet követel meg.
Magyarázatok, bizonyítások nélkül is működik, még akkor is, amikor teljes
erőnkből harcolunk ellene. Az egyszerűség kedvéért nevezzük őt egy mindenek
felett álló szikrának, ami ha kell parázslik, ha kell izzik, ha úgy hozza
sorsunk, hát "elégünk" benne, ha a balsors tép, hát fagyott világot teremt
az Éden melegéből, - ...de soha nem alszik ki, amíg csak az Emberiség léte
jelenlegi formájában véget nem ér.