Az emberi lélek isteni voltát tanusitja az, hogy gyakran, mikor a test legerőtelenebb, a lélek akkor legerősebb. Kivált a váratlanul jött csapások sulya alatt érvényesül az isteni erő. Távulról szemlélve, azt vélnők, hogy elviselhetlen a gyermeknek a szülő elvesztése, a szülőnek a gyermek halála, a barátnak a meghitt barátban való csalódás. A lesujtott nem vész el, ha tán néha megtörik is. Nem azonnal, de mint egy nap a másik után telik, kezdi valónak látni azt, mi addig hihetetlen volt. Nemcsak, hanem átlátja, hogy ez szükségképpeni volt. Megnyugszik, de nem a veszteség, hanem a nyereség felett, a melyet a veszteség érzete teremt lelkének. Azt, kit eddig csak itt e muló földi lét körében látott, most az állandó szellemi élet világában érez és hiszen. A napokkal mulnak el a mulandók. Az emberi gyarlóság vonásai elhomályosulnak, a lelki nagyság képei kiválnak tisztán, félreismerhetlenül. Az nincs többé hátrányára ennek, ez mindig közeledik a valóság felé. Az emberi szellem - hitünk szerint - visszatér az isteni szellemhez, melytől adatott; az emberi szellem tapasztalatunk szerint élő és ható eszményévé válik az olyan emberi szellemeknek, a melyek még a földi lét feltételeivel küzdenek. Igy valósul meg az a hit, hogy a szellem nemcsak meg nem semmisül a halál után, hanem buzditólag hat ezerekre. Igy van az, hogy a lelkek állandó társaságban élnek s közös egymásra hatásukkal biztositják azt a tökéletesedést, a melynek fő ideálja az isteni tökéletesség.

Orbán Balázs - kinek emlékére e lapok irattak - hatvan esztendőn át sok munkát végzett, sok barátot szerzett s annál több ismerőssel rendelkezett, s egyszer - midőn senki sem várta, a munka közepette lesujtatott, meghalt a földi világnak, de nem halt meg a lelkek világának, nem szünt meg velök lenni barátaival, hatni embertársaira.

A ki az alább közölt emléksorokat figyelemmel végig lapozza, meg fogja látni, miképpen tömörülnek össze azok a vonások, a melyek Orbánban jellemzetesek s egyéniek voltak, hatást gyakoroltak s állandóságra számithattak.

Temetése után egy pár nappal a veszteség érzetében arra határoztam magamat, hogy lehetőleg alkalmat fogok nyujtani arra, hogy azok, a kik ismerték s tisztelték sok szép jellemvonását, emlékül, azok, a kik nem ismerték s talán életében nem is ismerhették meg, emlékeztetőül képét őrizhessék s jellemvonásait tanulhassák meg, sajátithassák el. Ezért vállalkoztam egy Orbán-emléklap kiadására. Ez a kis fűzet tehát nem a kritikus szemével vizsgálja, hogy miképpen élt mint ember, hogy irt mint iró, mennyire felelt meg kötelességeinek, mint országgyülési képviselő, mint honfi, mint egyháztag s mint iskolai felügyelő. Ilyen munka megirásához több idő kell, mint a mennyivel én rendelkezhettem, de - azt hiszem - annak is jó segitségére lesz ez, a mit ezennel a nyilvánosság elébe adhatok.

Czélom kivitelében - e kis fűzet a tanúm - a néhai ismerősei és barátai serege megbecsülhetlen segitséget nyujtott. Mindenik adat egy élő emlék kifejezése. Érdekesen tanusitják ezek, hogy csak egyetlen hónapi idő multán is mennyire elenyésznek a gyarlóság nyomai, melyektől egyetlen ember sem ment s mennyire kiválnak azok a jellemvonások, a melyek az embert emberré s a halottat örökéletüvé teszik.

Nagy hálával és köszönettel adózom az érdemes iróknak és gyüjtőknek, hogy hozzájárultak e szerény emlék felállitásához.

Felhivásomban azt mondottam volt, hogy a Székelyföldön felállitandó emlékkő alapjához meghozni az áldozatot kötelességünknek fogjuk ismerni. Ennek a kötelességnek eleget fog tenni a fűzet költségeit fedező "Dávid Ferencz-Egylet", mihelyt a lap kiadása s szétküldése munkáját bevégzi.