Már
csípősek a hajnalok,
pilléznek csendben a vizek
Vitustáncot járva hullnak
barnuló, zörgő levelek.
Ködben úsznak a hajnalok
didergőn, deres lett a táj.
Őszirózsák, krizantémok
szirma hull ... emlékezem s fáj!
A virágoskertben álltam,
dermedten, némán remegve.
Apámnak vörös vére hullt
krizantémokra csepegve.
A kerti padon ott feküdt
vérben ... halkan énekelve
"Kossuth Lajos azt izente
elfogyott a regimentje"
Ott voltam akkor én ... gyermek,
s szemébe néztem a halálnak
Anyám csendesen zokogott,
fogta a kezét Apámnak.
Megmarad örökre e kép,
Felugatnak a sortüzek.
Október! ... én nem felejtek!
Égetik lelkem mécsesek. |