Előszó

Midőn a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara felhívott, hogy az 1896-iki ezredéves kiállításon történelmi rendben mutassam be Kolozsvár nyomdászatának fejlődését s ezzel kapcsolatban legalább vázlatosan írjam meg történetét a maig ismert adatok alapján: erre egész örömmel vállalkoztam az idő rövidsége mellett is, a mit a netaláni hiányok mentségére meg kell említnem. Örömmel vállalkoztam több szempontból. Ugyanis módom nyilt ez által az erdélyi múzeum gazdag gyűjteményét a kiállításon némileg önállóan is szerepeltetni; de továbbá Kolozsvár történelmi multjának egyik legfényesebb s az egész haza színe előtt is méltán csodálatot keltő oldalát bemutatni, mely tanúságot tesz arról, hogy Kolozsvár nem egy csupán újabban mesterségesen alkotott mívelődési középpont, a minek ma sokan mondják; hanem oly mívelődési középpont, mely azzá lett a maga erején s magának egész hazánk művelődéstörténetében halhatatlan érdemeket szerzett.

Ezt a tanúlságot nyujtja városunk nyomdászatának története és Szabó Károly nagy műve is a XVI-XVII. század könyvészetéről. Ugyanis 1711-ig az összes hazai nyomdák közűl itt jelent meg a legtöbb magyar nyelvű könyv, 327 mű. A Kolozsvárhoz legközelebb álló városokban, mint Debreczenben 262, Lőcsén 238, Nagy-Szombatban 144 s a többi városokban mind csak 100-an alól áll a kiadott magyar könyvek száma. Ezek szerint Kolozsvár e két század alatt részint középpontja, részint közvetítője volt a magyar irodalom nagyobb részének. És jellemző körűlmény, hogy mig a többi városokban a nyomdászatban bizonyos egyoldalúság uralkodik, a mennyiben a debreczeni nyomda református, a lőcsei evangelicus; a kolozsvári nyomdák a XVI-XVII. században s utóbb is mindenik felekezet ügyét szolgálják.

Hozzá kell tenni ehhez azt, hogy Szabó Károly művének megjelenése után a Magyar Könyvszemle 1886-ig újabb 300 addig ismeretlen magyar nyomtatványt ismertetett meg s ez adatok még 36 új adattal gyarapították a kolozsvári kiadványok sorát, melyekkel az összeg 363-ra emelkedik. Ez új fölfedezések csak megerősítik az elébb mondottakat; mert csupán két városra esik belőlök valamivel több: Lőcsére 49, N.-Szombatra 43. Ez az arány állandó az újabban fölfedezett régi hazai magyar nyomtatványokban is. De e mellett könnyű belátni azt is, hogy a sorozat mind maig hiányos. A Heltai-nyomda kiadványaiból 1600-60-ig oly csekély számú ismert, hogy ez mindenesetre csak kis része annak, a mi volt. Néha évek soráról egy kiadványát sem ismerjük, noha tudjuk, hogy működött. Ugyanezt mondhatjuk a későbbi időkről is, t. i. hogy sorozatunk semmi esetre sem teljes, a mi ugyan a többi hazai nyomdákról is igaz, de aligha ilyen arányban.

A könyv tehát, mint kiadvány, de mint gyűjtés és gondos megőrzés tárgya, Kolozsvárt mindig elsőrangú, főszerepet játszott. Ez utóbbinak bizonyítékai városunk nagyon régi középiskolai könyvtárai, úgy hogy maig méltán érdemli meg a könyvek városa nevét. És méltó kiemelni, hogy midőn 1753 óta a szigorú könyvvizsgálat képében kormányunk gyámkodása a nyomdákra is rátette elaltató kezét, Kolozsvárt is hanyatlott ugyan a nyomdászat főleg műipari részében; de sohasem volt kevesebb két nyomdánál s termelésök sem apadt. Úgy hogy 1805 táján, mely időről Beöthy azt jegyzi meg, hogy a szigorú censura miatt nyomdáink száma nagyon megfogyott s egész hazánkban alig volt több tíznél, Kolozsvárt felváltva két-három, sőt négy nyomda is működött.

Ezeket láttam szükségeseknek az előszóban pótlólag elmondani; melyek mellett meg kell még azt említenem, hogy szövegképeink legnagyobb részét a Beöthy Zsolt szerkesztésében megjelent Képes Magyar Irodalomtörténetből az Athenaeum bocsátotta rendelkezésünkre, kettőt közűlök dr. Gyalui Farkas úr szívességéből közlünk; a nyomdai kiállítás e mondhatni pompája pedig minden további szó nélkűl is dícséri a nyomdát, mely az egyszerű tudományos czélú munkát a kiállítás által valódi díszművé tette s ez által is tanúbizonyságot tett a nyomdászat mai fejlett állásáról Kolozsvárt.

Végűl meleg köszönetemet fejezem ki a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara áldozatkészségéért, hogy e mű megjelenését lehetővé tette s főleg titkára, Gámán Zsigmond úrnak, kinek fáradozásai első sorban folytak be arra, hogy nyomdászatunk fejlődésének millenáris kiállításunkon bemutatása és történetének megírása lehetővé vált.

Kolozsvárt, 1896 április hó.

Szerző