Előszó

Községünk múltját, messzi évszázadokra vezethetjük vissza. Úgy gondoljuk, hogy városiasodó községünk múltjának alaposabb megismerése nem közömbös a jelen, sőt a jövő kialakításának szempontjából sem. A régi Büdszentmihály lakói mindenkor büszkék voltak arra, hogy ők szentmihályiak, annak a falunak a lakói, amely kismesterségeiről, iskoláiról, vásárairól, állattartásáról hírnevet szerzett magának. Úgy érezzük, hogy a mai Tiszavasvári dolgozóinak nem kell szégyenkezniük elég ha csak az Alkaloida Vegyészeti Gyárra, termelőszövetkezeteire, iskoláira, művelődési központjára, múzeumára gondolunk.

Kötelességemnek érzem, hogy ebben az előszóban külön szóljak a múzeumról, annak első vezetőjéről, Gombás Andrásról.

Gombás András 1901. január 16-án született egy törzsökös büdszentmihályi család sarjaként. (Születési helye ugyan Újszász, mivel édesapja akkor ott kapott munkát, mint uradalmi cseléd.) Iskoláit a büdszentmihályi ref. elemi népiskolában, majd a hajdúnánási ref. gimnáziumban, végül a debreceni tanárképzőben végezte, amikor is az ősi kollégiumban kapott otthont. A Debrecenben töltött évek nemcsak elmélyítették benne a szeretetet a szülőföld iránt, hanem felkészítették arra is, hogy majdan Büdszentmihálynak régészeti, történeti és néprajzi kutatója legyen. Élete során különböző iskolákban és más munkahelyeken dolgozott. A Községi Tanács határozatot hozott a múzeum megalakítására, helyiséget biztosított. Az úttörők szorgos gyűjtéssel biztosították az alapgyűjtemény kialakulását. 1963 elején a tiszavasvári muzeális gyűjteményt már "Vasvári Pál Múzeum"-má nyilvánították, melynek Gombás András 1963 február 16-tól hivatalosan is tiszteletdíjas vezetője lett. Erejéből futotta arra is, hogy 1963. június 1. - 1965. június 30. között, főfoglalkozásban a Jósa András Múzeum régész-muzeológusi teendőit is ellássa. Pethe Ferenc, Vasvári Pál ás Kabay János volt a példaképe, akikre vonatkozóan sok értékes anyagot gyűjtött egybe, s a múzeum falai között kiállítás formájában be is mutatta. Gombás András 1968. január 15-én a múzeumból is nyugdíjba vonult, azonban az 1971. február 10-én bekövetkezett haláláig a múzeumügynek támogatója, Tiszavasvári történetének lelkes kutatója volt.

Gombás Andrásnak szaftos tud. dolgozata jelent meg, többizben kimagasló díjat nyert az országos néprajzi pályázatokon. 1967-ben a Magyar Néprajzi Társaságtól a "Sebestyén Gyula Emlékérem", 1968-ban a Szabolcs-Szatmár Megyei Múzeumok Igazgatóságától "Kiss Lajos Emlékérem" kitüntetésben részesült. 1970-ben, 50 éves tanítói működéséért aranydiplomát kapott.

Ez a könyv, melyben Gombás András életművének utolsó eredményét adjuk közre, mutatja azt a szorgos kutatómunkát, ami jellemezte ezt a nagyszerű helytörténészt. A rengeteg adat ismeretében, szinte évről évre haladva, érdekfeszítően ki tudta bontakoztatni előttünk községünk múltját, őseink küzdelmes életét.

Egyúttal kötelességem köszönetet mondani a Szabolcs-Szatmár Megyei Múzeumok Igazgatóságának azért, amiért lehetővé tette a "Lapok Tiszavasvári történetéből" című munka első kötetének, Gombás András munkájának megjelentetését. Szívből kívánom, hogy ezt a könyvet a történészek, honismereti kutatók mellett Tiszavasvári lakossága is megismerje és okuljon belőle.

Tiszavasvári,
1978. szeptember 1.
Lévai Sándor