Bevezetés

A székely jogviszonyok 1562-ig igen sajátságos jellegüek. Általában önállóknak és eredetieknek mondhatók és alig, vagy éppenséggel nem ismerhető fel rajtuk, kivált a 16. század előtt, a vármegyei jogállapotok befolyása és ez a hatás is inkább társadalmi, mintsem jogi természetünek nevezhető. A királyságnak és az országgyülésnek befolyása 1540-ig, a székely alkotmánynak inkább a fejlesztése, mintsem átalakitása tekintetében érvényesült; érvényesült például a hadszolgálati kötelezettség pontos megállapitásában és az esküdtszék szervezésében.

Az önálló erdélyi fejedelemség kialakulása roppant következésekkel járt a székely nép fejlődésére nézve. Az ifju fejedelmi állam pénzügyileg sokkal jobban megterhelte, nyomta alattvalóit most, mint a régi magyar királyság fennállása óta bármikor is. És a közterheknek a fejedelmi alattvalókra szabott felosztásakor, a székelyeknek is jelentékeny adórészt és terhet kellett magokra vállalniok. Ez és a mindig nyomasztóbbá vált hadi szolgálat, katonai kötelezettség, a szegényebb harmadik rendet, a gyalogos földönlakókat, nyilt fölkelésre kényszeritette a fejedelem és az ország ellen, mely tény a székely jogviszonyoknak mélyreható átalakitását vonta maga után az országgyülések révén.

A jus regium behozatala ebben az időben elvi szakitást jelent, szemben a multtal és, szemben a székely jogszokásokkal. És jóllehet a fiskus vagy kincstár öröklési joga és a fejedelem elkobzási joga, későbbi fejedelmi szabadalmak által részben vagy egészben idővel meg is szünt, abba is maradt, mégis a székely népnek osztályozása, tagolása, több egymástól nemcsak társadalmilag, de jogilag is élesen elkülönzött rendekbe osztása, lényegileg az 1662-ik év, a székely támadás gyümölcsének mondható és tekinthető.

Az 1662-ik év egy nemes és egy jobbágy rendet teremtett; idáig a Székelyföldön jogilag csupán szabad, azaz nemes székely lakott. A sokféle viszontagságok közepette, amelyeken ettől az időtől fogva ezeknek a rendeknek jogállapota Erdélynek Habsburg-uralom alá kerüléséig keresztül ment, egy különös mozzanat tapasztalható: észrevehető az, hogy ezen korszakon át a székely jogfejlődés erősen közeledik a vármegyei rendek jogviszonyához. A székely nép jogi állapotának emez átalakulása, elváltozása, nem szerencsés fejleménynek, hanem beteges átalakitásnak nevezhető. Ezért azonban sem János Zsigmond fejedelmet, sem a két más (magyar, szász) nemzetet okolni nem lehet, mert hiszen ez a betegség a fejedelemség mindinkább növekvő igényeiben rejlett és anyagi követeléseiből magyarázható meg. A hadi szolgálat ugyanis a szegény székelyre annál türhetetlenebbé lőn, minél inkább fokozódtak az állam igényei. Az ezekből származó adóterhek miatt lőn aztán elviselhetetlenné, kétségbeesetté az állapot, a helyzet. Már a XV. században megtették azt a legszegényebb székelyek, hogy beálltak a gazdagabbakhoz földönlakónak, azért, hogy az anyagilag terhes hadi szolgálat alól ily módon kihuzhassák magukat. És midőn 1562 után a katonai szolgálatok súlya alatt maga a nemesi rend is kezdett összerogyni, tönkremenni, ekkor a fejedelem, hogy talpra állitsa őket, támasztékul a hajdani szabad székelyeket jobbágyokul adta nekik. Ezzel tettleges véderővé, állandó katonává lőn a nemesség s a szabad székelység egy része, mig a másik rész, a jobbágyság, a hadviseléshez szükséges anyagi erőt és az országnak az adót szolgáltatta kézhez. Az 1602-ik év, Básta és az oláh Vitéz Mihály vajda föllépte, a jobbágyok nagy részének visszaadta ugyan megint a régi szabadságát, de azért a megkezdett szolgaságba való visszaesés később mégis minden külső erőszak vagy beavatkozás nélkül végbement, megtörtént. Ebben az egész korszakban igen messzire ható volt az a befolyás, a melyet a fejedelmek és az országgyülések a székely jogok fejlődésére gyakoroltak, még pedig úgy a közéletben, mint a magánjog területén. Számos oklevél ebből az időből bepillantást enged a községi és falusi életbe, amely mindegyre gazdagabban fejlődik.

A székelyföldi városok élete ebben a korszakban mindegyre szakadozik, töredezik és kezd alkalmazkodni, illeszkedni a vármegyei városok jogaihoz. Elkivánkoznak ők, ki is lépnek a székből, de nem jutnak a fölött uralkodó állásra, mint a szászföldi városok. Igy aztán a városokban a székely jogok és kiváltságok iránti érzék hamarébb eltompul, kivész, mint magukban a székekben.

De azért ezen az egész korszakon keresztül elevenen él és müködik a székelyekben a traditio, az ősi joghagyomány; és valahányszor uj terhek, uj kötelezettségek ellen kell küzdeniök, mindannyiszor ősi, kiváltságos állásukra és jogaikra hivatkoznak.

Mindazt, ami a székelyek e korbeli jogtörténetére nézve az alábbiakban leirva előadatik, azokat mind oklevelek, adatok, országos végzések stb. tehát reáltények igazolják, még pedig a szövegben itt számokkal jelzett következő nevezetüek: Approbatae Constitutiones Regni transsylvaniae. Ex articulis ab anno 1540-1653. compilatae. Klausenburg 1779. (Ap. Const.) Corpus Statutorum Hungariae Municipalium. Tomus I. Statua et constitutiones municipiorum Transsylvaniae ab antiquissimis temporibus usque ad finem seculi XVIII. Dr. Kolozsvári Sándor és Dr. Óvári Kelementől. Bpest, 1885. Kiadja a magyar tudományos Akadémia. (C. ST.) - Erdélyi országgyülési Emlékek. (Monumenta comitialia regni Transsylvaniae. Szilágyi Sándortól, 20 kötet, Bpest 1875-1897. Kiadta a Magyar tud. Akadémia. (E. O. E.) - Székely oklevéltár, Szabó Károly és Szádeczky Lajostól. 7 kötet. (Sz. O.) Udvarhelyvármegye története a legrégibb időtől 1849-ig. Jakab Elek és Szádeczky Lajostól. Bpest, 1901. stb.