Bevezetés

Nincs az egész magyar irodalomban költő, s a világirodalomban is alig akad, ki oly tüneményes pályát futott volna meg, mint Petőfi. Költői működése, egész nyilvános szereplése alig terjed hat évre, de ez idő alatt úgyszólván naponkint foglalkoztatja a közönséget; költeményeiben kitárja lelkét s leplezetlenül elmondja élete minden búját, örömét, és e kalandos élet, az ő rendkívüli egyénisége ép úgy érdeklik olvasóit, mint szokatlan hangú s tárgyú költeményei, melyeknek üde frissesége és eredetisége egyszerre megkapta, elragadta őket. Költeményeivel forradalmat támaszt, éppen akkor, midőn politikai és társadalmi életünk is forrongásban volt, melyet ő még élesztett. Mert az új, az ifjú Magyarországnak ő a megszemélyesítője, a magyar nemzeti érzésnek és népléleknek legigazabb tolmácsa és rajzolója. Ezzel hódította meg nemcsak hazáját, hanem a külföldet is. Rejtélyes eltűnése még fokozta iránta az érdeklődést; születése helyéért városok versengtek, mint hajdan Homéroséért; alakja szinte mythikussá, szelleme annál nagyobbá lett, mennél érthetőbbek lettek költeményei, melyek újra meg újra nyomatva a kunyhóktól a palotákig mindenütt elterjedtek, s melyek idegen nyelvekre is lefordítva, ma már az egész művelt világ közkincsévé váltak, s hirdetik szelleme nagyságát, neve dicsőségét.