Bevezetés

Mindnyájunk életében elérkezik a számadás, pontosabban a betakarítás ideje. Másfél évtizede állok a Herman Ottó Múzeum és a Megyei Múzeumi Szervezet élén. Kutatott témáim mellett óhatatlanul kapcsolatba kerültem intézményünk történetének egy-egy eseményével, vagy időszakával. Előadásokat kellett tartani, tanulmányok is készültek.

Múzeumunk, a magyar múzeumok fejlődésének második nagy vonulatában, a millennium kulturális életben is fellendülést hozó időszakában - egészen pontosan 1899-ben - létesült. Több mint egy évtizedig tervezgették, keresték a megvalósítás lehetőségeit. Az életre hívó egy nagy jelentőségű kulturális egyesület, a Borsod- Miskolci Közművelődési Egyesület volt, amely közben a nevét is megváltoztatta Borsod-Miskolci Múzeumi és Közművelődési Egyesületre. 1913-ig, tehát mintegy másfél évtizedig hű fenntartója is volt intézményünknek. Kell erre emlékezni különösen napjainkban, amikor városunknak új közművelődési egyesülete alakult Szemere Bertalan Közművelődési Egyesület névvel. Úgy is, mint ennek az új egyesületnek a napokban megválasztott első elnökének arra kell törekednem, hogy hasonló eredményességgel végezzem munkámat.

Az intézmény történetét a viszonylag egyenletes felívelés jellemezte. Kivételt csak a két nagy háború jelentett. Az első években - mai szóhasználattal élve - csupán társadalmi munkások csatlakoztak mellé, tették meg az első áldozatos, itt-ott botladozó lépéseket. Már a század első éveiben kiállítással is jelentkeztek. A műtárgyállomány is folyamatosan gyarapodott áldozatos ajándékozók szeretett darabjaival, majd egyre inkább vásárlás útján is, a városi és a megyei magisztrátusok évi egy-kétezer koronás dotációjából. Századunk első évtizedében kialakult a múzeum teljes gyűjtési profilja: régészet, néprajz- népművészet, történelem, de akadtak természettudományi tárgyak és képzőművészeti alkotások is. Ez utóbbiak egy részét az ún. "felvidéki vándorkiállításokon" szereplő művekből vásárolták. Ezekből most is őrizzük Fényes Adolf és Szinyei Merse Pál több kiváló alkotását. Századunk ötvenes éveinek elejéig intézményünk a Borsod-Miskolci Múzeum nevet viselte, az egyesület nevéből képezve. S csak ez után adták a Herman Ottó Múzeum nevet.

Mai értelemben vett múzeumi arculata az 1950-es években alakult ki. Ekkor alkalmazták az első szakmuzeológusokat, régészeket, történészeket és etnográfusokat, kezdte meg tevékenységét újonnan létesített laboratóriumokban két-három restaurátor és fényképész. Egyre inkább lehetőség nyílott tudományos kutatásra, a szakemberek el is indultak ezen az úton. Kiadványsorozatot indítottak, fejlesztették a szakkönyvtárat.

A második nagy fellendülés intézményeink életében az 1970-es évek közepétől indult. Az elmúlt évtizedben alakult ki a megye táj múzeumhálózata. Muzeológus szakemberek kerültek a korábbi tájmúzeumokba: Szerencsre, Tokajba és Mezőkövesdre. Megkezdte tevékenységét a Gömöri Múzeum Putnokon, az Abaúji Múzeum Forrón, a Kazinczy Múzeum Sátoraljaújhelyen és a Bodrogközi Kastélymúzeum Pácinban. Új épülettel gyarapodott a Herman Ottó Múzeum, a Tokaji Múzeum és a Sárospataki Képtár. Új feladatokat vállaltunk fel: Kialakítottuk Miskolcon a Természettudományi gyűjteményt, hármas profillal a Vizuális Kultúrakutató Osztály gyűjteményeit, most keressük a független Irodalomtörténeti osztály és kiállítás lehetőségeit. Igyekeztünk fejleszteni a kiadványozást. A megnövekedett szakembergárda egyre nagyobb szerepet játszik a város, a régió s már-már országunk kulturális, tudományos és közéletében.

Herman Ottó tudományos tevékenységével, elsősorban az élete utolsó harmadában folytatott néprajzi publikációival az 1960-as évek elején kötöttem életre szóló barátságot, amikor a magyar nép nagy "ősfoglalkozásának", az állattenyésztésnek a történetével és etnográfiájával kezdtem foglalkozni. Hatalmas egyénisége mindmáig megszabta az említett témakör, de szinte az egész magyar etnográfia szemléletmódját és értékrendjét. Idevonatkozó mondandóimat másutt, több helyütt már közreadtam. E kötetben múzeumunk névadójának másik két arcélét kerestem; az emberit és a közéletit. A betekintés ide éppen olyan nagy élményt jelentett, mint az autodidakta polihisztor tudományaiba. Emberi, tudósi és közéleti nagysága mindig rejtély és örök példa marad.

Miskolcon, 1987. november havában
Szabadfalvi József