Bevezetés (részlet)

A magyar tudomány szinte napjainkig nem tulajdonított jelentőséget a parasztság életében szerepet játszó üvegtárgyaknak. A magyarság néprajza a parasztság tárgyi környezetének bemutatásakor az üvegből készült világítóeszközök mellett mindössze egyetlen üvegtárgyról, egy üvegből készült gyertyaöntő formáról tesz említést. Az 1975-ben megjelent Magyar népművészet c. rendkívül értékes és reprezentatív anyagot felvonultató munkában is csak egy szenteltvíztartó képviseli a paraszti használatú üvegeket. A mostoha bánásmód nyilvánvalóan két okra vezethető vissza. Egyrészt a tárgyi anyaggyűjtés hiányára, másrészt pedig a népművészet egészéről kialakított nézeteink gátoltak az üveg parasztságunk életében betöltött helyének, szerepének helyes megítélésében. A tárgyi anyaggyűjtés jelenlegi helyzetére az üveg sajátos fizikai tulajdonsága, rendkívüli törékenysége eleve magyarázatot szolgáltat. Nagyon kevés hagyományos hutatechnikával megformált üvegtermék maradt fenn. Az egykori használók nemcsak a megrepedt, vagy az eltörött üvegektől szabadultak meg, hanem részint az erősen szennyeződött tárgyaktól is, mivel a fából, vagy éppen fémből készült használati eszközökkel szemben az üvegtárgyak tisztítása fizikai úton (pl. mosással) nagy nehézségekbe ütközött.

A paraszti háztartásokban fennmaradt és többnyire jellegtelennek tűnő, különösebb művészi igényről tanúságot nem tevő néhány darab üveg, vagy az egyes múzeumi gyűjteményekben fellelhető, legjobb esetben néhány száz termék láttán jogosnak is tűnt a kutatók viselkedése, az üvegtárgyakkal szembeni közömbössége. A század elején, amikor még szép számban lehetett volna üvegtárgyakat gyűjteni, a népművészeti kutatás a sajátosan paraszti, autochton műfajokat kereste. Az a törekvés érvényesült, hogy a nemzeti kultúra megalkotásához a népművészetből is a sajátosat, az eredetit, csak a nálunk meglevőt keressék. Az üvegművesség viszont eléggé nemzetközi volt. A paraszti használatban lévő üvegtárgyakkal szembeni bizalmatlanságot fokozta továbbá az is, hogy ezek az üvegek ugyanúgy lehettek a nemesség és a polgárság mindennapi életéhez szorosan kötődő tárgyak, mint a parasztságéhoz. Vajon nem egy "magasabb" kultúra elemét fedezhetjük fel e napjainkban divatossá vált produktumokban? Továbbá az is növelte a kétségeket, hogy az üvegtárgyak előállítása minden tekintetben komoly technikai előkészületeket, nagyobb ipari berendezéseket igényelve több ember szervezett összeműködését feltételezte. Tehát jogosan vetődött fel az a kérdés is, hogy az üvegművesség természete lehetővé teszi-e azt, hogy népművészetté váljon.

[...]

Amikor ez a feldolgozás kísérletet tesz arra, hogy számba vegye az utóbbi években, évtizedekben előkerült nagyszámú népi használatú anyagot, megismertessen az egykori kis erdei üveghuták történetével, a nép körében kedvelt és elfogadott termékeivel, s ugyanakkor bizonyítsa e produktumok népművészeti értékét rendkívül nehéz feladatra vállalkozik. E feladat azért is súlyosnak ígérkezik, mert különösebb szintézisre törekvő előtanulmányok nélkül kell bizonyítani a XVIII. századtól megjelenő paraszti használatú üvegtárgyak népművészeti értékét, és a népi kultúrába való tartozását. Csupán csak az 1960-as években meginduló és fokozódó üvegtörténeti és művészeti kutatások szolgáltattak újabb ismereteket a parasztság számára készült üvegekről alkotott nézetek átértékelésére, teljessé tételére. A Zempléni-hegység és a Parád környéki üveghuták múltjának és termékeinek minden területen történő megismerése már sejtetni engedte azt, hogy az évszázadok során a kis erdei üveghuták paraszti igényeket is kielégítő termékeinek népművészeti jelentősége is van.

[...]