Bevezetés (részlet)

A magyar néprajztudomány kezdeteitől fogva nagy figyelmet szentelt a környezethez, a táji adottságokhoz való alkalmazkodás jelenségeinek és változatainak, még akkor is, ha azok mélyebb szerkezetét sokáig nem ragadta meg, esetleg részleteit tárta fel: hol egyes táji-kulturális csoportok jellemző - vagy jellemzőnek vélt - jegyei, hol pedig sajátos foglalkozási ágak, archaikus tevékenységi formák leírásával a társadalmi termelésben speciális helyet elfoglaló csoportok vonatkozásában. Ily módon valójában a kulturális csoportok körülhatárolásának lehetősége mindig kikerült a kutatás "látószögéből", s e különböző fokon szerveződött néprajzi csoportok és a termelési tájak elsősorban csak különös ismertető jegyek révén kerültek meghatározásra. A vizsgálatok kezdetben elsősorban az "ősfoglalkozások" (pásztorok, halászok) felé fordultak, a kutatás módszerét pedig - ökológiai vonatkozásban - a természettudományok módszerei (evolucionizmus, valamint német és francia emberföldrajz) határolták be.

Az elmúlt harmadfél évtized néprajzi kutatásai, részben a néprajzi - etnikai csoportok, különböző fokon integrálódott egységek szerveződésének törvényszerűségeit vizsgálva, valamint a hazai tudományosságot is megérintő kulturális antropológia, nem utolsósorban pedig a gazdaságföldrajz és a lassan önállóvá váló ökológia eredményeire támaszkodva, mind nagyobb teret szenteltek az alkalmazkodási formák, a táji kihívásokig adott kulturális válaszok kérdésének, felfigyelve az egyes típusok egymásra hatásának, együttélésének törvényszerűségeire, a táji munkamegosztás, illetve a különböző kulturális arculatú csoportok gazdasági-kulturális érintkezésének problémáira. Ennek eredményeként ma már jelentős irodalma van a táji munkamegosztás, ennek vonatkozásában a tájak közti termékcsere és a különböző migrációk kérdéseinek is.

[...]

Jelen tanulmány a Bükk-vidék két kistája, a hegység belsejének telepes falvai, valamint a Bükkalja átmeneti, dombsági vidékének példáin igyekszik feltárni az alkalmazkodás különböző típusait, ennek vonatkozásában a táji munkamegosztás tendenciáit, nem utolsósorban az ehhez társuló migráció és termékcsere problémáit. A két néprajzi egység kiválasztása valójában önkényesnek nevezhető, tény azonban, hogy mindkettő erőteljesen eltérő arculattal bír, a Bükk táji-néprajzi tagoltságának reprezentánsai.

Munkám szempontjából a táj átmeneti jellege volt érdekes: hogy a két nagytáj határán helyezkedik el, amely egyaránt "átengedi" a két nagytáj termékeit és "információit", miközben maga is önálló, speciális egységként épült be azok kapcsolatrendszerébe.

A két tájegységen kívül a Bükk-vidék más részeinek falvaiból is számos információ állt rendelkezésemre, ezek közül főleg a hegység északi-északnyugati falvaira vonatkozókat használtam fel, melyek (Dédestapolcsány, Tardona, Varbó, Kondó, Parasznya) helyzetüknél fogva, a Sajó-völgy felé ugyancsak átmeneti zónát alkotnak.