Bevezetés (részlet)

Csaknem négy évtizedes közszereplés: több tucat egyéni és csoportos kiállítás után aligha kell bemutatni Mazsaroff Miklóst, az embert és a művészt szűkebb pátriájában - csaknem bizonyos, hogy mindenki őriz személyéről és festészetéről valamiféle emlékképet. Az emlékképek azonban - tudjuk, - csalókák, mert többnyire csak egy bizonyos állapotot, helyzetet rögzítenek. Szükséges tehát, hogy a hatvanéves mester előtt tisztelegve, immár az életmű vetületében is áttekintsük a termést, amely évről évre - párhuzamosan az élettapasztalatok és a művészi eszközök gyarapodásával - új arcát mutatja. A változások természetesen nem jelentik azt, hogy ez a piktúra az induláskor tapasztalt elképzelésekhez és szemléletmódhoz képest gyökeresen módosult volna, mindazonáltal egyszerű folyamatosságról sem beszélhetünk, mert a művészt ért új impulzusok és élmények, az alkotói fejlődés belső kiteljesedése olyan gondolati, tartalmi és formaminőségekkel gazdagította - sőt gazdagítja ma is - mesterünk festői világát, amelynek fényében a kritikának is túl kell lépnie eddigi értékítéletein. Mazsaroff Miklós festészete ebben az értelemben lépéstartás a korral, alkalmazkodás a valóság új kihívásaihoz, rugalmas és ambiciózus összekapcsolása olyan fogalomköröknek, melyeket hagyományként, illetve újításként szoktunk megnevezni.

[...]