Bevezetés (részlet)

Értékelésében még ma is bizonytalan a művészettörténet. Klasszikus stílusa nem illik a 20. századi művészet impozánsan magasra ívelő, ám ennek következtében nem csupán a látványtól, de saját közönségétől is mindinkább elrugaszkodó (neo-, poszt-, transz- stb.) avantgárd és "modern" művészetének reprezentánsai közé, azonban hallatlan mesterségbeli tudással készített alkotásainak kifejezőereje nem engedi őt a "futottak még" kategóriába sorolni sem. Gyakran illetik azzal a váddal, hogy minden társadalmi fordulat után túlzottan gyorsan és simulékonyan találta meg a helyét, s hogy a mindenkori hatalom hivatalos szobrásza volt, azonban hihetetlen népszerűsége és az a tény, hogy a mögöttes politikummal szemben mindig magát a művészetet helyezte előtérbe, és vele szemben alázatos tudott maradni, ellensúlyozza e vádat. "Térfényképész" volt, nem tudott a látványtól elvonatkoztatni, pedig a 20. század művészete erről szól - harsogta az egyik oldal, míg a vele szemben álló másik a két és fél évezredes, időtlen klasszicizmus továbbéltető mesterének tartja. Ki is volt hát ez az életében nem csak országszerte, de kétségkívül a nagyvilág számos pontján is elismert, rendkívül termékeny művész, akiről halálát követően alig született számottevő értékelő tanulmány, a művészetének monografikus feldolgozása pedig mindmáig várat magára? Hogyan látjuk ma Kisfaludi Strobl Zsigmond szerepét, hogyan határozhatjuk meg adekvát helyét az elmúlt évszázad mind letisztultabban látott művészeti történéseiben?

[...]