Előszó

Első "műtermem" Lajos bácsi fazekasműhelyének sarkában volt. A szép formájú korsók egymás után készültek Lali unokabátyám korongján. Ahogy formálódott az agyag, alakok jelentek meg a képzeletemben. Állj meg, és add nekem az egyiket! - kérleltem. Így is lett.

Én pedig kissé megnyomkodva, de az edény nagy formáját mégis érintetlenül hagyva alakot idéztem belőle. Így született Svejk, a derék katona, a Kanonok, és jómagam szórakozására a többiek.

Ebben az időben a Nemzeti Galériában népi kerámia kiállítás nyílt. A több száz edény, a céhkorsók, mestermunkák sokasága rabul ejtett. Itt érintett meg az a bizonyság, hogy a művészi kifejezés nem lehet őszinte, ha nincs összefüggésben a művész vagy mester lelki alkatával. Ki vagyok? Fazekas, keramikus, szobrász? Legyek csak mester, kézműves! Az utolsó fazekas! Megtisztelő, hiszen a görögök is csak azok voltak. Elhatároztam, hogy megcsinálom a magam "céhkorsóit".

Hát így kezdődött, és azóta is folytatódik, amíg a korong meg nem áll.

Németh János