Előszó (részlet)

Negyven évvel ezelőtt halt meg Rozsnyón Arany A. László szlovákiai magyar tudós és közéleti személyiség, akinek a műveit három évtizeden keresztül nem volt ildomos emlegetni. A prágai-pozsonyi strukturalista és funkcionalista nyelvészet egyik magyar képviselőjeként sokat tett a szakszerű nyelvjáráskutatás és néprajzi gyűjtés megszervezéséért Dél-Szlovákiában.

Másfél évvel ezelőtt, amikor életművének feltárását, illetve ennek a kötetnek és a hozzá kapcsolódó szakmai konferenciának az előkészületeit elkezdtünk, átnéztük az Arany A. Lászlóról szóló írásokat, elsősorban a lexikonokban megjelent szócikkeket. Nagyon meglepő volt, hogy a lexikonok egymásnak ellentmondó adatokat közöltek, a hiányos és hibás életrajzi adatok pedig több lexikonon keresztül továbbhagyományozódtak.

Már-már az volt az érzésünk, hogy e neves tudósról, nyelvészről, néprajzkutatóról, muzeológusról, fotográfusról, tudományszervezőről, közéleti személyiségről szinte semmit sem tudunk. Arany ígéretes szakmai előmenetelét a háború után elszenvedett meghurcoltatásai (börtönökben és munkatáborokban töltött évek) törték meg. Erről barátain kívül (akik nagyon kevesen maradtak) senki sem emlékezett. A néhány szócikkből - és mindegy volt, hogy az szlovák vagy magyar nyelven íródott - az sem derült ki, hogy volt-e egyáltalán börtönben. Egy emberélet utólagos ideologisztikus, kikonstruált, lexikoncikk szinten megírt és minden hiányosságával és hibáival továbbéltetett közlése (inkább rögzítése vagy dokumentálása) elszomorítóan keveset mondott arról az emberről, aki a közép-európaiság, a szlovák-magyar kapcsolatok egyik kiemelkedő személyisége és tudója volt. Arany A. László a magyar nyelvészetet (évtizedekkel megelőzve a magyarországi nyelvészeket) a strukturalista-funkcionalista nyelvelmélet gyakorlati alkalmazásával gazdagította, a nyelvi kölcsönhatásokat és a kétnyelvűséget érintő kutatásaival fontos és máig nélkülözhetetlen úttörőmunkát végzett, tudományszervező tevékenységével még a szlovák állam idején is a szórványok tudományos feldolgozásával, létük dokumentálásával foglalkozott. Ő, aki a börtönévek után - mintha mi sem történt volna - Rozsnyón, egyetlen helyi szakértőként újjászervezte a Rozsnyói Bányászati Múzeumot, katalogizált, fontos levéltári anyagokat mentett meg az utókor számára, hogy aztán 1967-től egy alig fellelhető "névtelen" sírban nyugodjék a rozsnyói temetőben "Arany Család" fejfa alatt.

A Fórum Kisebbségkutató Intézetben elvégzett kutatómunka új adatokkal gazdagította ismereteinket Arany A. László életútjáról. Mindez nem történhetett volna meg, ha a kutató-gárda, amely Arany szakmai és közéleti munkásságának feltárására jött létre, nem leli meg Arany hagyatékát Rozsnyón, amelyet részben a család, majd barátaik, a Vajner család és legvégül Ambrus Ferenc szinte érintetlenül őrzött hosszú évtizedeken és éveken keresztül. Nekik volt köszönhető, hogy Arany A. László addig ismeretlen hagyatéka, szinte minden nyelvészeti és néprajzi gyűjtése, munkája, kézirata, hangzóanyaga a Fórum Kisebbségkutató Intézet levéltárába kerülhetett, és ott szakszerű feldolgozása elkezdődhetett. Elkészült a hagyaték levéltári leltára, amely a következő témacsoportokat tartalmazza: személyes iratok, tudományos munkássága - ebből: szlovák nyelvészet és nyelvjáráskutatás, magyar népdalkutatás, magyar nyelvészet és nyelvjáráskutatás, magyar irodalom, művészettudomány, filozófia, Rozsnyó és vidéke helytörténete. Továbbá: levelezése, levéltári és múzeumi munkássága, Zagiba Ferenc munkássága, gyűjtemények. 25 doboznyi feldolgozott anyag, kb. 2,7 fm, továbbá 20 fiók feldolgozatlan cédulajegyzet, 2 doboz feldolgozatlan filmnegatív, színes diapozitív és hangzóanyagok.

Az életmű feltárásához nagyban hozzájárult az is, hogy ugyanebben az időben került az intézetbe Arany A. László legközelebbi barátjának, munkatársának és börtöntársának, Lipcsey Gyulának a hagyatéka, aki makacs kitartással őrizte Arany fényképeit. Ez a képanyag (több száz nagyon értékes színes diapozitívumról és fekete-fehér negatívról van szó) zoboraljai néprajzi fotókat és szociofotókat tartalmaz.

A kutatómunkába többen bekapcsolódtak. A nyelvészek közül Vörös Ottó, aki még a nyolcvanas évek végén Arany A. László újra felfedezője volt. Sándor Anna, aki Zoboralján és a nyitrai egyetemen az Arany-hagyaték kiemelkedő ápolójaként sokat tett azért, hogy a zoboralji falvakban és az egyetemisták körében megismerkedjenek Arany munkásságával és ápolják emlékét. A kötetünkben újra kiadott Arany A. László munkákat is ő gondozta. Sándor János, aki Kolonban egyik szervezője volt az Arany-emléktábla avatásának 1993-ban, Lipcsey Gyula barátjaként nagyon értékes megélt ismeretanyagot szolgáltatott a korról és Arany Zoboralján végzett tevékenységéről.

A kutatás során szinte minden levéltári forrást feltártuk Pozsonyban, Budapesten, Lipótváron, Prágában, Rozsnyón. Ennek egyik kulcsmozzanata volt a Nemzeti Emlékezet Intézetének immár hozzáférhető iratanyaga, amely a csehszlovák titkosszolgálat anyagait tartalmazza. Bukovszky László az intézet levéltárának igazgatójaként Arany elítélését és a börtönéveit dolgozta fel nagy alapossággal. Neki köszönhető, hogy a lipótvári börtönlevéltárból eddig ismeretlen anyagok kerülhettek elő Arany A. Lászlóra hányatott sorsáról.

A Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársai a hagyaték és az egyéb levéltári források feldolgozására összpontosítottak. Simon Attilának köszönhetően szinte az egész Arany életút feltárult előttünk, nemcsak visszaemlékező anyagokra, interjúkra, hanem eddig ismeretlen levéltári forrásokra támaszkodva. Tanulmánya nyomán egy nagyon összetett és meglepően bonyolult személyiség képe tárul elénk. Liszka József Arany szlovák állam időszakára eső néprajzi munkásságával foglalkozott, Végh László pedig a Bibliotheca Hungarica igazgatójaként és az intézet levéltárának gondozójaként az Arany-hagyaték feldolgozásában, a háttéranyagok, a rendszerezés és bibliográfia összeállításában végzett pótolhatatlan munkát. A képanyag és egyéb dokumentumok digitális feldolgozását Kusy Ferenc végezte.

[...]