CÍMLAP
Donáth Péter
Oktatáspolitika és tanítóképzés Magyarországon, 1945-1960
TARTALOM, FÜLSZÖVEG
Tartalom
Előszó
Jegyzetek
KÖZSZOLGÁLAT, SZAKÉRTELEM, MÉLTÁNYOSSÁG
Rozsondai Zoltán minisztériumi küzdelmei a tanítóképzés értékeinek megőrzéséért, megújításáért (1945-1960)
1. Rezignált számvetés
2. Nevelőképzés, "pedagógiai gerilla" - köztisztviselők a koalíciós években
3. Mérlegeljék a tanítóképzők javaslatait is!
4. Kiélezett harc az iskolák feletti befolyás megszerzésért/megtartásáért - a professzionális szempontok és képviselőik háttérbe szorulása
5. Emlékirat vagy emlék-irat?
6. Államosítás, pedagógiai gimnázium, négyéves tanítóképzés - menteni, ami menthető
7. Második vonalban - a képzési idő felemeléséért, a felsőfokú tanítóképzésért
8. A tanítóképzés: hivatás, szolgálat - közérdek és igazságkeresés
Rozsondai Zoltán főbb életrajzi adatai
Jegyzetek
EGY SÚLYOS KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRÓ OKTATÁSPOLITIKAI DÖNTÉS SZÜLETÉSE
Tanítóképzés az első Nagy Imre-kormány idején
1. "Légvárépítők" az "új szakaszban"
1.1. "Új szakasz" - de miben?
1.2. A rövidített képzés problémái
1.3. Korrekciós kísérletek - az adott keretek között
1.4. A "lámpás"-(ki/fel)használók, társadalmi-politikai "megrendelők" elképzelései
1.5. A "légvárépítők" a képzési idő felemeléséért
1.6. Mitől lett a "kevés" "sok" - avagy a tervgazdaság anomáliái
1.7. Nehezen születő reformtervek
1.8. A Politikai Bizottság váratlanul nemet mond - a "reménytelenek reménye"
2. "A bűnös könnyelműség" folytatódik: újabb játszmák a négyéves képzés körül
2.1. A "tarthatatlan helyzet" prolongálódása - a korszak ellentmondásai
2.2. Az újragondolás elkezdődik - az "újragombolás" halasztódik
2.3. Receptek és ellenjavallatok
2.3.1. Iskolapélda: együttműködés és rezisztencia a budai tanítóképzőben az 1954/1955. tanévben
Jegyzetek
VIZSGÁLATOK, DIAGNÓZISOK - JAVALLATOK
Kísérletek a tanítóképzés világnézeti-politikai és szakmai rekonstrukciójára a Hegedüs-kormány idején
1. "Gyökeres fordulatot a politikai-világnézeti nevelésben"
2. Vizsgálat, ellenőrzés - indikáció
2. 1. Hivatalos diagnózis: négy év alatt, ezzel a garnitúrával, nem megy...
2. 2. Javallat: elvárt szellemiségű, érettségire épülő, kétéves tanító- és óvónőképzés
3. Exkurzus: a forrásainkban rejlő lehetőségekről/korlátokról s a "kettős nevelés" téziséről
4. Tandráma (főpróba?): harc a "kettős nevelés" ellen (ért?) - a Vendel utcai tanítónőképzőben
4.1. A Vendel utcai képző politikai-világnézeti nevelőmunkája a kerületi párt-vb ülésén
4.2. Tanévkezdés a korrekció s a személycserék jegyében
4.3. "Brigádvizsgálat" a Vendel utcai tanítónőképzőben
4.4. A vezetőségválasztó párttaggyűlés és a félévzáró ellenőrző tanári értekezlet mérlege
4. 5. Olvasatok, értelmezési kísérletek
5. Színek, játszmák, szövegek, emlékek - "diagnózisok" a XII. kerületi tanítóképzőben
5.1. A hivatalos arculat
5.2. A hajdani növendékek emlékei
5.3. A görbe tükör láttató ereje
5.4. Feleselő "diagnózisok" - sokszínű tantestület
Jegyzetek
Levéltárak, rövidítések, köszönetnyilvánítások
Felhasznált, hivatkozott irodalom
Térképek jegyzéke
Névmutató
Summary
Az egyidejűleg megjelent, "A magyar művelődés és a tanítóképzés történetéből 1868-1958" című kötet tartalomjegyzéke
Fülszöveg
Az iskolakötelezettség kiterjedésével a kultúraközvetítés egyetlen olyan intézménye, amely szinte minden állampolgárhoz elért, a nép-, majd az általános iskola volt, főszereplőjével, a jövő nemzedékek nevelőjének, "programozójának" tekintett tanítóval, akit a tanítóképzőben készítettek fel hivatására. Ezért a "szélsőségek korában" egymást tagadó politikai-világnézeti törekvések, modernizációs elképzelések megvalósításán serénykedő oktatáspolitikusok, iskolafenntartók közös meggyőződése volt, hogy fontos, miképp programozzák a programozókat, s hogy megfelelően válogassák, instruálják a programozók programozóit: a tanító(nő)képző intézeti tanárokat. A tanítóképzők sorsának alakulása így szorosan követi a rendszer-, illetve kurzusváltásokat, s karakteresen jeleníti meg azok jellegét.
Kötetünk három tanulmánya az 1945-1960 közötti időszakról tudósít. Előbb a középfokú intézetek nevelőképző főiskolákkal való felváltására irányuló törekvés motívumait, fiaskóját s a négyéves képzés megújításával, felülvizsgálatával kapcsolatban történteket mutatja be, majd a felsőfokú intézmények megteremtéséig vezető utat, döntési mechanizmust rekonstruálja. Az oktatáspolitikai játszmák felidézése mellett érdemi adalékokkal szolgál a történet ismert szereplőinek (Keresztury Dezső, Ortutay Gyula, Darvas József, Erdey-Grúz Tibor, Alexits György, Bizó Gyula, Jóboru Magda, Kálmán György, Kemény Gábor, Kiss Árpád, Kovács Máté, Mérei Ferenc, Sík Sándor) portréjához, s az intézményük, hivatásuk és identitásuk védelméért küzdő tanítóképzős szakemberek (Rozsondai Zoltán, Árpássy Gyula, Szathmáry Lajos, Bihari János és mások) munkásságának, "túlélési technikáinak" megismeréséhez.
*
Donáth Péter (az ELTE TÓFK tanszékvezető egyetemi tanára) nagyrészt dokumentatív-elbeszélő módszerrel készült munkájában félszáz levéltár anyagának, magánszemélyek naplóinak, visszaemlékezéseinek, több száz interjúnak, s periodikák, könyvek széles körének felhasználásával - sajátos módon - új források tömegét vonta be a kutatásba.