Összefoglaló

A dolgozat áttekintést ad a magyar társadalombiztosítási rendszer kialakulásáról, történetéről, bemutatja a társadalombiztosítás alapvető területeit, a változások fő tendenciáit és annak főbb okait. Részletesebben tárgyalja a biztosítás keretében nyújtott szolgáltatások alakulását, a biztosításba bevontak számának növekedését, az ellátások igénybevételének jogosultsági feltételeit, a kiadások fedezésére szolgáló járulékfizetési kötelezettség alakulását, a szervezeti, irányítási rendszer változását.

Társadalombiztosítási rendszerünk kialakításakor a korábban bevezetett német, bismarcki társadalombiztosítási rendszert tekintették modellnek: a szociális feszültségek oldására, enyhítésére a kötelező egészség- baleset- és nyugdíjbiztosítást vezették be. A családtagok társadalombiztosításon belüli védelme Magyarországon már korán előtérbe került.

Társadalombiztosítási rendszerünk jelenleg két fő ágra tagolódik, az egészségbiztosításra és a nyugdíjbiztosításra. A társadalombiztosítás előzményeként mindkét ágnál megfigyelhető volt az önsegélyezés. A kötelező egészségbiztosítást igen korán (1891), míg a nyugdíjbiztosítást elég későn (1928) vezettük be, a balesetbiztosítás különálló megszervezésére 1907-től került sor.

Az ellátások színvonala általában alacsony volt, és jelentős különbségeket lehetett tapasztalni az egyes rétegeknél. A szolgáltatások bővülése az 1970-es évek közepéig figyelhető meg, az 1990-es évektől inkább megszorításokra kerül sor. Az 1960-1970-es években megindult egységesítési tendencia következtében 1975-től fokozatosan megszűntek a jogosultságok feltételeiben, a szolgáltatások színvonalában meglévő különbségek. Általános elvként érvényesül az előzetes biztosítási idő előírása, a többszörös biztosítás tilalma, az egyszerre csak egy ellátási formára való jogosultság, szándékos károkozás esetén pedig az ellátásból való kizárás.

A biztosítottak száma kezdetben alacsony volt, majd folyamatosan nőtt, a biztosítás 1975-től gyakorlatilag az egész lakosságra kiterjed. A kezdeti alacsony járulékkulcsok fokozatosan, az 1970-es évek közepétől rohamosan emelkedtek az 1990-es évek elejéig, ekkortól némi csökkenés figyelhető meg.

A szervezeti rendszert eleinte a szétaprózottság jellemezte, sok kis biztosító intézet működött. Az egységesítés, központosítás már 1907-től elkezdődött és fokozatosan valósult meg. Az irányításban érvényesülő önkormányzati elvet a történelmi fejlődés során a politikai erők többször korlátozták.