1941-42 telén Kievben tett tudományos kutatóutamkor részletesen tanulmányozhattam azokat a szempontokat, amelyek a Történeti Múzeum kiállításának rendezőit vezették. Az ott szerzett szóbeli felvilágosításokból, valamint a számomra hozzáférhető irodalomból úgy látom, hogy e rendezés alapvonalai egyeznek a Szocialista Tanácsköztársaságok Szövetségének területén található többi múzeumokéval. Eltérések csupán a rendező egyéniségek természetszerű különbözőségében s a rendelkezésre álló anyag természetében találhatók. Most, amikor az a feladatunk, hogy a légiháború elöl pincékbe rejtett leleteket ismét kiállítsuk, termékeny és tanulságos lehet a kievi tapasztalatok megismerése. E tapasztalatokat egybeötvözöm más európai múzeumokban szerzett tanulságokkal s főként azokkal a szempontokkal, melyek bennem a kutatómunka során érlelődtek. Bár számunkra, főként a kievi múzeum rendezésében megvalósult új elv a tanulságos, a szovjet tudománnyal megteremtendő kölcsönös munkatárs: viszony érdekében gyümölcsözőnek látom azoknak a rendezési hibáknak a feltárását is, amelyeket, ott tapasztaltam. Szeretném ugyanis, ha ez a dolgozat nemcsak felénk közvetítene tapasztalatokat, hanem egyúttal tanulságul, vagy vita-alapul szolgálhatna a szovjet tudományos körök felé is.

Ismertetésemet három tömbre tagolom: 1. A kievi múzeum rendezésének bemutatása, 2. az európai és a magyar múzeumok jelenkori rendezési elveinek és történeti kialakulásuknak rövid összegezése s végül: 3. a korszerű múzeum-rendezés alapelveinek vázlata. Meg kell jegyeznem, hogy csupán a kiállítás kérdésével foglalkozom, sok fontos kérdés (pl. a korszerű raktározás, a leletek megőrzése (konzerválása), a naplók vezetése, stb.) most megtárgyalatlanul marad. Ezek ugyanis inkább belső szervezeti kérdések és csak közvetve szolgálják azt a magasrendű népművelési célt, amelynek a kiállítás egyik legfontosabb alakító tényezőjének kell lennie.