Nagy Péter Tibor
A magyar oktatás második államosítása
TARTALOM, BEVEZETÉS
Tartalom
Bevezetés
A harmincas évek társadalom- és politikatörténeti változásai és az oktatáspolitika
Az előzmények
A pénzügyi restrikció mint a tanügyigazgatás eszköze
A tanügyigazgatási törvény főpróbája: a középiskolai reform
Fordulat a tanügyigazgatásban
A külső tanügyigazgatás szervezeti átalakulása
A központi tanügyigazgatás átalakulása
A tanügyigazgatás az iskolában
Az ellenőrzési eljárás
A minősítési eljárás
A tantárgyfelosztás, a tanmenet és az órarend ellenőrzése
Az óravázlatok ellenőrzése, a tanítási minták kialakítása
A tanárok iskolán kívüli életének irányítása és ellenőrzése
A tanárokkal kapcsolatos személyi politika
Az iskolai könyvtárak ellenőrzése
A pedagógia, mint a szakmai legitimáció forrása
Az iskola egészségügyi ellenőrzése
A tankönyvek ellenőrzése
Az iskola gazdasági irányításának ellenőrzése
A diákok új típusú ellenőrzése
Az osztályfőnöki óra
A tanulók értékelésének rendszere
A diákok politizálásának ellenőrzése
A diákok külső megjelenésének ellenőrzése
A diákok szelekciója
A diákok pályairányítása
Az iskolák rekrutációjának irányítása
Az értékválasztás és a műveltséganyag kiválasztása
A nemzetnevelés
A keresztény gondolat
A centrális tantárgyak és az oktatáspolitika
A marginális tárgyak és az oktatáspolitika
Testnevelés - honvédelmi nevelés - oktatáspolitika
A tulajdonosi autonómia felszámolásának útja
Az önkormányzati iskolák
Az egyház mint tulajdonos
A magánoktatás és a tanügyigazgatás
Befejezés
Jegyzetek
Irodalomjegyzék
Bevezetés
A magyar oktatás totális állami ellenőrzését eddig háromszor igyekeztek megvalósítani. 1919-ben először, 1935 körül másodszor, harmadszor pedig 1948-ban.
E bevezetőben nem kívánunk vállalkozni arra, hogy megrajzoljuk a Horthy-kor oktatástörténetének historiográfiáját. Egy rövid áttekintés viszont nem érdektelen.
1948 után a korra vonatkozóan az oktatástörténet sokkal inkább megfelelt a közvetlen politikai megrendeléseknek, mint számos más tudományág: a világiság kontra egyháziság, népiskola-centrikusság kontra közép- és felsőoktatás-centrikusság, tanári autonómia kontra tanfelügyelet, tanítói autonómia kontra iskolaszék; mint jó és rossz harca tűnt fel. Ez a korszak belenyúlik a hatvanas évekbe, sőt, egyes képviselői még a hetvenes-nyolcvanas években is megjelentették munkáikat.
Neveléstörténészeink legjobbjai már a hatvanas évek elejétől kísérleteket tettek arra, hogy a politika szolgálóleánya szerepköréből kilábaljanak, közülük igen sokan sikerrel.
E korszakban - mely tényleg napjainkba nyúlik - három szemléletmód nyert tért.
Többen visszatértek ahhoz a gondolathoz, hogy az oktatástörténet elsősorban a pedagógiai módszerek, a tanár-gyermek kapcsolat stb. története, az oktatáspolitika tehát a neveléstörténetnek nem tárgya. Ez az interpretáció ugyan kitűnő részmunkákat eredményezett, de éppen az általa feltett kérdés makroösszefüggései elől zárja el magát, azaz: milyen anyagi, jogi és politikai feltételei, körülményei vannak az egyes pedagógiai módszerek szabad kipróbálásának vagy bevezetésének, a tanár-gyermek kapcsolatnak mennyire része a szülő-tanár kapcsolat stb.
A másik irányzat az oktatást a pedagógia és politika alkujaként vázolta fel, mondván: az oktatáspolitika nem egyszerűen a nagypolitikai tendenciák szolgai másolása, hanem egyfajta mérséklő adaptálása. Magyarán: a politika által megadott célokat az oktatáspolitika a pedagógia szűrőjén átengedve hajtja végre. Ez a koncepció azonban egy olyan fajta monolit politikai hatalmat és monolit pedagógiai gondolkodást feltételezett, ami sosem létezett. A rendeletek, döntések jelentős részét nem sikerült sem az osztálypolitika, sem a pedagógiai tudomány számlájára írni, számos döntésről csak a legnagyobb erőszakkal lehetett azt állítani, hogy az uralkodó osztályok érdekeit szolgálja, vagy, hogy valamely pedagógiai eszméből levezethető. Ráadásul ez a fajta érvelés azt a veszélyt rejti, hogy ideális társadalomként azt fogalmazza meg, ahol a központ politikai hegemóniája és az iskola szakmai autonómiája áll egymással szemben, ellentétben azzal a liberális modellel, ahol a központi politikai hatalomnak is van egy politikai ellensúlya: az önkormányzati hatalom; és az iskola szakmai autonómiájának is van egy szakmai ellensúlya: a standardizáló, szakértői típusú szakfelügyelet, szaktanácsadás illetve vizsgarendszer.
A harmadik kutatási irány követői az oktatásban is megtalálják azt a politikai pluralizmust, ami - a dogmatizmustól közben megszabadult köztörténetírás tanúsága szerint - mégiscsak létezett a polgári korban. Ez azonban megint csak nem magyarázta kellően a jelenségeket, hiszen pl. a köztisztviselők egyetlen valamire való politikai elemzés szerint sem jelentették a szociáldemokrácia vagy a polgári liberalizmus politikai bázisát. A tanítók inkább a szélsőjobboldali radikalizmusét, a tanárok viszont a konzervativizmusét jelentették az úri szélsőjobboldali törekvésekkel szemben, de az oktatáspolitika belső vitái számos esetben meghaladták azt a mértéket, ami a konzervativizmus és a kormányzat közötti ellentétekből következett volna, más esetekben viszont - egy pusztán politikai illetve világnézeti alapú számítás szerint - elvárható konfliktusok is elmaradtak, pl. a konzervatív-liberális középiskolai tanáregyesület nem száll szembe a zsidó törvénnyel.
A humánértelmiség, az oktatási szférában dolgozók azon mindennapi élménye, hogy sem a redisztribúció-orientált, sem a piachívő politikai csoportok nem tudják garantálni az oktatásra, a kultúrára, a tudományra fordított költségek növelését, a pedagógus pálya presztízsének emelését, a tárca nagyobb befolyását, az oktatási feltételek javítását, a "tudás és műveltség becsületét", széles értelmiségi rétegeket arra késztet, hogy a példákat, a mintákat, az értékeket a jelenlegi feltételrendszereken kívül keressék.
Mindezek a folyamatok széles teret biztosítanak előbb egy Klebelsberg-reneszánsznak, majd a Horthy-kori iskolapolitika teljes reneszánszának. Hiszen akkor volt elég pénz, színvonalasak voltak az iskolák, jól kerestek a tanárok és tanítók, a fegyelem, a tekintély példás volt stb. Mindezek az érvek egyaránt jelen vannak a közvéleményben, a publicisztikában és - egy-egy tanulmány erejéig - a tudományban is.
[...]
A "Társadalom és oktatás" sorozat megjelent kötetei:
Lukács Péter – Várhegyi György (1989):: Csak reformot ne… Edukáció, Budapest
Kozma Tamás (1990): Kié az iskola? Edukáció, Budapest
Mihály Ottó (1990): Iskola és pluralizmus. Educatio, Budapest
Nagy Mária (1990): Pedagógusok, bérek, érdekek. Edukáció, Budapest
Sáska Géza – Vidákovich Tibor (1990): Tanterv vagy vizsga? Educatio, Budapest
Péteri Gábor (1990): Mire, mennyit, hogyan? Educatio, Budapest
Lukács Péter (1991): Színvonal és szelekció. Educatio, Budapest
Saád József (1991): Regionális együttműködés a felsőoktatásban. Educatio, Budapest
Nagy Péter Tibor (1992): A magyar oktatás második államosítása. Educatio, Budapest
Setényi János (1992): Harc a középiskoláért: kísérletek az egységes középiskola megteremtésére az 1945 utáni Európában. Educatio, Budapest
Kozma Tamás – Lukács Péter (1992): Szabad legyen, vagy kötelező? Educatio, Budapest
Kozma Tamás (1992): Reformvitáink. Educatio, Bp.
Sáska Géza (1992): Ciklikusság és centralizáció. Educatio, Budapest
Halász Gábor (1993): Az oktatás jövője és az európai kihívás. Educatio, Budapest
Andor Mihály – Liskó Ilona (1994): Az utolsó igazgatóválasztás. Educatio, Budapest
Ladányi János (1994): Rétegeződés és szelekció a felsőoktatásban. Educatio, Budapest
Havas Gábor – Kemény István – Liskó Ilona (2001): Cigány gyerekek az általános iskolában. OI, Budapest
Hrubos Ildikó (2002): Az ismeretlen szakképzés. Az AIFSZ kutatásának tapasztalatai. OI–Új Mandátum, Budapest
Kelemen Elemér (2002): Hagyomány és korszerűség: oktatáspolitika a 19–20. századi Magyarországon. OI–Új Mandátum, Budapest
Nagy Péter Tibor (2002): Hajszálcsövek és nyomáscsoportok: oktatáspolitika a 19–20. századi Magyarországon. OI–Új Mandátum, Budapest
Kozma Tamás (2002): Határokon innen, határokon túl: regionális változások az oktatásügyben, 1990–2000. OI–Új Mandátum, Budapest
Hrubos Ildikó – Szentannai Ágota – Veroszta Zsuzsanna (2003 ): A „bolognai folyamat”: az európai felsőoktatási térség gondolatának megjelenése és a megvalósítás esélyei. OI–Új Mandátum, Budapest
Forray R. Katalin – Hegedűs T. András (2003): Cigányok, iskola, oktatáspolitika. Felsőokt. Kutint.–Új Mandátum, Budapest
Hrubos Ildikó (2004): A gazdálkodó egyetem. Budapest Felsőokt. Kutint. –Új Mandátum, Budapest
Polónyi István (2004): A hazai oktatás gazdasági jellemzői a 20-21. századfordulón. Budapest Felsőokt. Kutint.–Új Mandátum, Budapest
Lukács Péter – Nagy Péter Tibor (2004): Oktatáspolitika: válogatás a hazai szakirodalomból. Budapest, Felsőokt. Kutint.–Új Mandátum, Budapest
Kozma Tamás (2005): Kisebbségi oktatás Közép Európában. Felsőokt. Kutint.–Új Mandátum, Budapest
Lukács Péter (2005): A felsőoktatás tömegesedése. Felsőokt. Kutint., Budapest
Karády Viktor (2005): A francia egyetem Napóleontól Vichyig. Felsőokt. Kutint.–Új Mandátum, Budapest
Kozma Tamás – Rébay Magdolna (2006): Felsőoktatási akkreditáció Közép-Európában. Felsőokt. Kutint.–Új Mandátum, Budapest
Bajomi Iván (2006): Konfliktusok és konszenzusképzés az oktatásban. Felsőokt. Kutint.–Új Mandátum, Budapest
Havas Gábor – Liskó Ilona (2006): Óvodától a szakmáig. Felsőokt. Kutint.–Új Mandátum, Budapest
Sáska Géza (2007): Rendszerek és váltások. Budapest Felsőokt. Kutint. –Új Mandátum, Budapest
Sáska Géza (2007): Közműveltség és magántudás. Felsőokt. Kutint.–Új Mandátum, Budapest
Nagy Péter Tibor (2010): Utak felfelé: oktatás és társadalmi mobilitás a 19–20. századi Magyarországon. Új Mandátum, Budapest
Mazsu János (2012): Tanulmányok a magyar értelmiség társadalomtörténetéhez, 1825–1914. Gondolat, Budapest
Polónyi István (2013): Az aranykor vége – bezárnak-e a papírgyárak? A hazai felsőoktatás rendszerváltás utáni 20 éve – oktatásgazdasági és oktatáspolitikai nézőpontból. Budapest, Gondolat
Nagy Péter Tibor – Veroszta Zsuzsa (2014): A felsőoktatás kutatása. Gondolat, Budapest
Biró Zsuzsanna Hanna (2014): Bölcsészdiploma és társadalom. Gondolat, Budapest
Polónyi István (2016): Emberi erőforrásaink 21. százada. Gondolat, Budapest
Mandel Kinga Magdolna (2016): Kihívások. Középpontban a székelyföldi oktatás kérdései. Gondolat, Budapest