Előszó

Sajátos a viszonyunk a 20. századra vonatkozó idő fogalmával. Történeti tudatunkban e század megnevezése alatt nem az 1901-től 2000-ig terjedő száz évet, hanem a "boldog békeidőket" lezáró 1. világháború kitörésétől az 1989-es rendszerváltásig terjedő időt - mintegy 75 évet - értjük. Közgondolkodásunkban ugyanígy más a korszakhatára a század közepét jelentő ötvenes éveknek is. Erre az évtizedre gondolva tragédiákban gazdag modernkori történelmünk legnyomasztóbb évei jutnak eszünkbe, 1948-tól, a Magyar Kommunista Párt egyeduralomra jutásától az 1956-os forradalmat követő megtorlások enyhüléséig, a Kádár-rendszer konszolidációjának kezdetéig (1960-as évek eleje).

A Szovjetunió - és itt állomásozó hadserege - hathatós támogatásával kiépülő totális diktatúra a "szép új világ", a kommunizmus felépítésének jegyében nemcsak a közéletet formálta át, szétzúzva a pártokat, hagyományos közösségeket, hanem erőszakosan belenyúlt a magánszférába is, súlyos terheket, megpróbáltatásokat rakva az egyes emberek vállára. A korszakban minden harmadik magyar állampolgárt ért valamilyen atrocitás a hatalom részéről.

Kitelepítés, kuláklista, munkaszolgálat, klerikális reakció, ÁVH, éberség, békekölcsön, munkaverseny, önkritika - ma már üresen kopogó, iskolában megtanulandó kifejezések az 1956 óta felnőtt nemzedékek számára. A fogalmak mögöttes tartalma - a szenvedés, a megaláztatás, a tönkretett, kényszerpályára sodort életek sora - elveszett. Annál is inkább, mert az ötvenes évek megpróbáltatásait átélt emberek hol kényszerből, hol pedig önvédelemből nem beszélhették ki, nem adhatták tovább a velük történteket, így azok nem váltak a családi és közösségi hagyomány részévé, nem segítették a traumák feldolgozását, a korszak megértését.

A hallgatás görcse néhány évtizeddel ezelőtt oldódni kezdett, de csak a rendszerváltás hozott igazi fordulatot ebben a kérdésben. Előbb a kor történelmet alakító személyiségeinek memoárjai, visszaemlékezései láttak napvilágot, majd lassan a hétköznapi emberek történetei is újságok, folyóiratok, kutatások témái lettek.

Könyvünkben mi is az ötvenes évekről szóló, különböző műfajú történetek összegyűjtésére és kiadására vállalkozunk. Nem szépirodalmat tart kezében az olvasó, hanem olvasmányos, helyenként iróniával, humorral, szeretettel megfűszerezett, megrendítő visszaemlékezéseket. A közreadott önéletírások, naplók, levelek, interjúk betekintést engednek az 1945 és 1957 közötti évek hétköznapjainak diktatúra által terhelt világába; az egyes sorsokon keresztül láttatják a kor "jellegzetes" eseményeit: az iskolaállamosítások lezajlását, a kitelepítést, munkaszolgálatot, az osztályidegenek, a klerikális reakció elleni szakadatlan küzdelmet, az internálótáborok, börtönök világát, majd a korszak drámai csúcspontját, az 1956-os forradalom helyi és országos eseményeit, végül a menekülést választók viszontagságait, a menekülttáborok életét.

A történetek szereplői zalai származású, vagy munkájuknál fogva Zala megyéhez kötődő emberek, akik - hitük és meggyőződésük szerint - tisztességesen élték életüket, mégis szinte mindannyian a diktatúra áldozatai lettek. Ennek ellenére, a sok hányattatás után is visszatekintve életükre, nyugodt szívvel, tiszta lelkiismerettel mondhatják Pál apostol szavaival: "A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam."

Könyvünk címét és az egyes elbeszélésekhez mottóként választott versidézeteket Gérecz Attilától, '56 Petőfijétől kölcsönöztük, ezzel is felhívva az olvasó figyelmét a méltatlanul elfeledett - igazából meg sem ismert - fiatal mártír költő életművére.

Köszönetet mondunk Dr. Marx Gyulának, akinek ötletéből a könyv kiadásának gondolata megszületett, s aki munkánkat segítette, bátorította; továbbá Molnár Lászlónak, a Tablók Könyve kiadójának, hogy Móra Magdolna és Illés László portréját rendelkezésünkre bocsátotta. Végül köszönjük Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Oktatási és Ifjúsági Bizottságának, valamint a Millecentenáriumi Közalapítványnak, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára megjelenő könyvünk kiadását anyagi támogatásával lehetővé tette.

A szerkesztő