3. Az osztályparancsnokság lebombázása Tomakovkán

– – Hangfelvétel meghallgatása – –

Nem emlékszem rá, hogy pontosan hol ért bennünket a december. Azt tudom, hogy... Igen! Közben egy Tomakovka nevű községben is voltunk. Hát mi nem a községben voltunk, mert a tüzelőállás egy pár kilométerre volt a községtől. Ez egy olyan lankás hegyoldalban volt, inkább már a völgyben majdnem. Amikor egyszer egy ilyen borongós délelőttön jött két bombázó gép, azt se tudnám megmondani, hogy milyen fajta volt, orosz gépek voltak, amelyek bombáztak volna bennünket. De aztán túlrepültek rajtunk, és a falut kezdték bombázni, illetve a falut bombázták le. Mi nem tudtuk lőni őket, mert mire elkaptuk, akkorra mindig felhő ment közénk és a gépek közé, úgyhogy nem tudtunk lőni.

Ellenben a faluban lévő osztályparancsnokságunkat lebombázták. Ahol az osztályparancsnok, Vitéz Kosztolányi Károly, aki egész közeli rokona volt Kosztolányi Dezsőnek, a híres írónak, hát éppen a szobájában borotválkozott, amikor az oldalát kidőltötte egy bomba. A szobának az oldalát, és egy fél tégla oldalba vágta őt is.

Lebombázott osztályparancsnokság Tomakovkán.
Bevonuláskor. Dr. Mezei Jenő ütegparancsnok, Kosztolányi Károly alezredes.

Ezen begurult az Alezredes úr, és amikor a bombázók elrepültek, gépkocsiba ült, a Lublóvári hadnagy úr volt – még akkor hadnagy volt – a segédtisztje neki, kirobogtak a tüzelőállásba. Ott nekünk is el kellett menni a körülbelül száz méterre lévő gépkocsi-telepről és beállni a sorba. Förtelmesen ledorongolt bennünket, hogy szégyen-gyalázat, hogy itt körül van véve az ágyús és gépágyús ütegeivel és lebombázzák őt!

Amikor tartott ez az úgynevezett gyóntatás, egyszer megjelenik két orosz gép. Kétfedelű, egész kis gépek voltak, a későbbiek folyamán Mari néninek neveztünk el, és ezt nem csak mi hívtuk Mari néninek, hanem általában ez lett a neve. Ezek elkezdték a tüzelőállást bombázni. Kis bombákkal, öt kilós bombákkal.

Bombatölcsérek

Hát a legnagyobb örömünkre, az Alezredes úr beugrott egy kétszemélyes sátorba, és összehúzta az elejét, csak a feje látszott ki. De hamarabb beugrott a Lublóvári hadnagy úr, aki majdnem két fejjel volt magasabb, mint az Alezredes úr, és ő meg az Alezredes úr feje fölött csinálta ugyanezt, hogy összehúzta a ponyva bejáratát, és ott nézték a repülőket. Lőtték aztán a mellettünk, a védelmünkre telepített gépágyúk, de nem találták el. Mi is tudtunk volna lőni, mert annyira a hegyoldalban voltunk, hogy majdnem egy magasságba repültek, amikor fordultak a gépek újra ránk bombázni. Csak nem lőhettünk, mert a szomszédos hegyoldalban meg épületek voltak. Az Alezredes úr – amikor elrepült a két gép, megsérülni nem sérült meg senki sem, azok a kis gödrök voltak a tüzelőállásban a lövegek között, de még kárt se okoztak – hanem dühiben az Alezredes úr kiugrott a sátorból, utána a Hadnagy úr, a segédtisztje, beültek a kocsiba, és elmentek.

Így végződött az osztályparancsnokság lebombázása.

Az oldal tartalma oktatási és tudományos célra szabadon felhasználható a forrás és a megfelelő hivatkozás feltüntetése mellett. A tartalom üzleti célra történő felhasználásához a jogtulajdonosok engedélye szükséges.