4. Gépszerelés a menet vonulása közben

– – Hangfelvétel meghallgatása – –

Az ott tartózkodásunk közel fél éve alatt, bizony a zömét sátorban töltöttük, amikor lehetett aludni. Amikor már hidegek kezdtek lenni, akkor olyan jó, majdnem méter mély – hát igen csak az átmérője is akkora volt – gödröt ástunk, és a fölé csináltuk a sátrat. Legtöbbször gabonaföldön töltöttük az éjszakát, amikor tudtunk éjszakát tölteni. Vágtunk magunknak gabonát, kévébe kötöttük, és körülraktuk a sátron. Hagytunk két kévét, és amikor begomboltuk a sátor nyílását, kinyúltunk, és azt is odahúztuk. Ez eredményezte azt, hogy ha több éjszakát tudtunk egy helyen aludni sátorban, szinte órák alatt elszaporodtak az egerek. De ez egyáltalán nem izgatott bennünket, akárhány egér mászkált is rajtunk, azért aludni tudtunk. Ha tudtunk aludni, az egerektől tudtunk aludni.

Nem emlékszem pontosan, honnan fordultunk vissza, de azt megmondták a parancsnokaink, hogy körülbelül onnan ezerkét-ezerháromszáz kilométerre lévő Berdičev, Vinnica mellett – Vinnica arról is híres, hogy ott találtak rengeteg tömegsírt, amivel az akkori újságok, az akkori rádió, az akkori mozi híradó foglalkoztak és mutatták – oda kell elmennünk, mert ott fognak bevagonírozni bennünket.

Német katonasírok, Vinyica 1941.12.04.

Az a helyzet, hogy az üteg úgy tudott előre haladni, ahogy én tudtam ezt a finom műszert [Juhász-Gamma-féle lőelemképző] vezetni. Először sokkal gyorsabban tudtunk volna haladni, de az az ezervalahányszáz kilométer orosz út, el lehet képzelni milyen volt, és mennyi idő alatt tettük mi azt meg majdnem december elejétől addig a tizenhetedikéig, amikor a bevagonírozásunk be volt programozva. Egy főhadnagy, aki a tűzvezető tiszt volt, és vezette az egész üteget, az ment előre személyautóval, és az azt mondta, hogy ha úgy tudom vezetni azt a műszer-szerelvényt, hogy időben odaérjünk a bevagonírozási helyre, ott várja egy csomag, abban benne van két üveg Soproni Kéknyelű, és az egyik üveget akkor nekem adja.

Légvédelmi tüzelőállás, Juhász-Gamma lőelemképző

Hát ez ott énnekem akkor annyit ért, mint ha most a Lottón négyes találatom lenne. Így iparkodtam. Nem is volt baj egészen addig, míg egy napi járóföldre voltunk Berdičevtől, amikor kiolvadt a hajtókarcsapágyam. Volt nekem tartalék, de arra nem számítottam, hogy az egy gyári méretre van elkészítve. És bizony egy Hoffernek, egy KV 40-esnek a dugattyúja olyan nehéz volt, hogy azt kiszedegetni és visszarakosgatni, nem kis fizikai erő kellett hozzá. Hát voltunk elég sokan, mert nyolcadmagammal voltam, és amikor kiszereltem, kivettem, betettem az új csapágyat, visszatettem, akkor nem bírtam megfordítani a főtengelyt. És akkor jöttem rá, hogy hű, be kell ezt a csapágyat szabályozni! Igen ám, csak az volt a helyzet, hogy ehhez egy [schaber] – nem tudom magyarul hogy hívják – kell, amivel én tudom tusírozni, tehát a csapágyat faragni kell ezzel a [schaberral]. Ilyen meg nekem nem volt. Ellenben volt egy három élű reszelőm, amihez szükséges lett volna egy köszörű, hogy én azt ki tudjam egyenletes élűre köszörülni. És akkor tudjam a csapágyat vele faragni. De hát ehhez köszörű kellett. Ugyanakkor már kezdett abba a mínusz nem tudom tizenöt, húsz fokba szürkülni. Hát megfagyunk itt az éjszaka!

KV 40-es Hoffer traktor. Ágyúkat húztak vele. Nagyon erős, rászerelhető tető is volt hozzá. Dupla hátsó kereke volt, kapaszkodók is voltak rajta. a Kárpátokon ezekkel mentek keresztül.

Közben az üteg ment tovább, otthagytak, ahogy azt előzőleg a parancsnokunk indulásunk előtt mondta, hogy az ott marad, [aki nem tud valamilyen okból lépést tartani az üteggel]. Így mindenféleképp kétségbe voltam esve az éjszaka miatt is, és amiatt is, hogy nem érünk időben a vagonírozási helyre Berdičevbe, és ott maradunk. És a jó Isten tudja, ahogy a parancsnok úr is kifejezte magát, hogy mikor fogunk Magyarországra hazakerülni.

De ahogy nézelődtünk, az egyik ember észrevett egy jó pár kilométerre a hómezőben egy füstcsóvát az ég felé. Hát ott valami helynek kell lenni! És addig nézegettük, fölmásztunk a szerelvény tetejére, hogy ott megláttunk egy házat. Ott hagytunk csapot-papot, elindultunk. Amikor beértünk, hát egy igazi orosz ház volt az, aminek a leírása egy külön regényt venne igénybe, de kijött a házigazda, és jó estét kívánokkal fogadott bennünket.

Hát majdnem hasra estünk ott a hóba, hogy itt az orosz hómezőn magyar szót hallunk. Hát amikor bemutatkozott, nem tudom ki volt, milyen nevű volt, kiderült, hogy egy első világháborúban kint maradt hadifogoly, aki megnősült. Mikor megmondtuk, hogy mi járatban vagyunk: – Hogyne kérem, van köszörűm is, igaz, hogy hajtani kell, de nem is muszáj, mert modern köszörű ez, már lábbal is lehet hajtani. Egyébként meg hát jöjjenek be, és éjszakára is tudok meleg helyen szállást adni.

Hát bementünk a pitaron, a konyhán keresztül a kecskék között, mert az volt, beértünk egy jó nagy szobába, ahol nagyon jó meleg volt, förtelmes büdös volt. Ott találtunk egy asszonyt és tizennégy gyereket. Hát ez volt neki – valószínűleg a kecséken kívül – az összes tulajdona. A gyerekek úgy fértek el, hogy a kisebb gyerekek ilyen mózeskosár-szerű kasban fel voltak kötve a gerendára, és ott aludtak. Az egy ágyukat nagyon szívesen átadják, amit mi visszautasítottunk, hát aludjon ő csak a feleségével ott. Lehúzódtunk a földre és ott aludtunk.

Egy darabig még a petróleum lámpa mellett is – mert behozta a köszörűt is – köszörültem a három élű reszelőt, és éjfél körülre sikerült is kiköszörülni. És amikor fölvirradt, visszaindultunk. És sikerült is nekem megállapítani – hogyha valaki megnézi a Hoffernek a szerkezetét, látja – hogy az olajtartály fönt van, és egy kardántengellyel hajtja meg az olajszivattyút a főtengelyről egy fogaskerékkel. És az tört össze, a fogaskerék, és azért nem kapott a csapágy olajat, és azért olvadt ki. Hát mit csináljak, hogy csináljak? Hát volt egy segédvezetőm. Azt leültettem a lábtartóra jobboldalon, az olajszivattyút ahol eléri, mert azt kézzel is lehetett hajtani. És úgy indultunk el, hogy amikor én nagyobb gázt adtam, akkor ő gyorsabban hajtotta, amikor én levettem a gázt, akkor ő is kevésbé több olajat nyomott be.

Bofors ágyú menetkészültségbe helyezése

Úgyhogy időben el is értünk, a vagonírozás előtt pár órával, úgyhogy mi is be lettünk vagonírozva. Ott én élvezettel a Kéknyelűt meg is ittam. Így értünk haza Bajára, nem tudom hány nap múlva, ahol nagy csinnadrattával fogadott az úgynevezett Vmk, a Visszamaradó különítmény a laktanyából. Így vonultunk be, mint a Hősök terén vonultunk volna fel, hogy az én szivattyúmat hajtotta a lábtartón ülő segédvezetőm.

Nagy Pál őrvezető 1942

A laktanyába amikor beértünk, egy parancs-kihirdetést kellett megvárni, ahol felolvasták parancsban, hogy előléptettek őrvezetővé, és a következő vonattal indulhattam haza szabadságra. A két ünnepet, Karácsonyt és Új Évet itthon töltöttem. Közben mulattam is egyet, mert a két ünnep között volt a bátyámnak az esküvője, és a lakodalmában én nagyon jól kitáncoltam magamat, feledve a háború borzalmait, ami volt.

Az oldal tartalma oktatási és tudományos célra szabadon felhasználható a forrás és a megfelelő hivatkozás feltüntetése mellett. A tartalom üzleti célra történő felhasználásához a jogtulajdonosok engedélye szükséges.