9. Haza szabadságra

– – Hangfelvétel meghallgatása – –

No most november elején, az ütegparancsnokom azt mondja [akarok-e szabadságra menni?] Tudniillik én 1943 februárra lettem beütemezve szabadságra, de olyan nagy volt az emberveszteségünk, hogy amikor valaki elesett, aki előttem volt beütemezve, vagy megsebesült és kórházba került, akkor egy fokkal előbbre került az ember. És én akkor kerültem oda. Hát mondom, hogyne mennék szabadságra, ha lehet! Még azt is elmondom, hogy ennek örömére, életemben először úgy berúgtam, hogy három napig nem voltam észnél. Majd összepakoltam, és elvittek engem – nem egyedül jöttem, többen jöttünk szabadságra – elvittek L'govig, ott szálltunk fel a szabadságos vonatra, mert az menetrend szerint közlekedett. Volt, amikor ami elindult, hát később jött, esetleg nem, de igencsak aznap érkezett, amikor a menetrendje szólt neki. A Keleti pályaudvarra érkezett, onnan indult. Nem emlékszem rá, hogy a nap melyik szakában értünk oda. Azt tudom, hogy az indulása minden nap valahogy este volt egy bizonyos időben.

Magyar tisztek szállítása a vonathoz

No, hat napig tartott a szabadságos vonattal a hazajövetel. Bizony az úgy volt, hogy volt egy tiszti kocsi, másodosztályú volt, párnás, meg volt nekünk a harmadosztály, a fapados. Aludni úgy aludtunk, hogy az egyik oldalon hármas ülés volt, a másik oldalon kettes ülés volt, középen volt az átjáró. Volt, aki az egész éjszakát ülve kellett hogy töltse, volt, aki felmehetett a polcra, és akkor a másik adott neki egy másik derékszíjat, amit összecsatoltak. Az ember átvette a polcon meg saját magán, és odacsatolta, hogy le ne essen. De ez nekünk egy ötös találat volt, hogy hazajöhettünk.

Hazaértem 1942. november tizenhetedikén. Az anyám Erzsébet volt, a húgom Erzsébet, akiknek november tizenkilencedikén van a nevük napja. No hát itt elbeszélgettünk mi jó éjfél utánig, amikor lefeküdtünk a szüleimmel. A húgom férjnél volt. Annak a férje volt ifj. Vitéz [Zilah] Lajos MÁV segédtiszt, az újkécskei állomáson volt forgalmista. Ott laktak nem messze az állomástól. Hajnal felé, mikor lefeküdtünk, egyszer csörgetnek az ablakon. Ki az? Hamar gyorsan szaladjanak ki, mert Lajost elütötte a vonat! Egyszerre volt a reggeli vonat a harmadik vágányon, oda futott be Szolnok felől, a második vágányra meg Félegyháza felől. Először a szolnoki futott be. Éjszaka ónos eső esett, tehát korcsolyapálya volt. Amikor a sógorom – figyelni kellett neki a Félegyháza felől befutó vonatot – amikor jelzett a váltókezelő, hogy átállította a váltót, akkor ő kiindította a vonatot Félegyháza felé, és átjött a másik vágány közé, fogadni a befutó vonatot. Akkor látta meg, amikor már mozgott kifelé a Félegyházára menő vonat, hogy egy ember szalad utána, minden áron föl akart még szállni. Meg is mondom a nevét, Miklós Lajos szobafestő volt, és a második vágány között szaladt, a vonat meg jött befelé, tehát elütötte volna a vonat. A sógorom beugrott a vágány közé, kilökte onnan a Miklós Lajost, ő meg aláesett a motorvonatnak. Aminek a lelógó motorháza nekinyomta az átjáró-betonnak. Hát, ugye míg kiértünk az apámmal, a húgom már kint volt, hálóingben, úgy adott neki az egyik nő bundát, mert hideg volt. Az elütő vonatra tették fel a sógoromat és együtt vittek bennünket Szolnokra.

Vitéz [Zilah] Lajos, három vasutas, [Strébey] Gyula a jegyző fia, később híres orvos, 1940

Előzőleg, amikor én hazaértem délután, még aznap az Erika, a feleségemnek, akit említettem az előbb, akinél a feleségem tanult női fodrásznak, az meghívott estére a neve napjára. Hát természetesen, mikor a sógorom eszméletlenül fekszik a kórházban, nem megyek névnapra. De onnan kaptuk minden órában a jelentést a sógorom állapotáról, és délután már azt mondták, hogy úgy néz ki, mintha stabilizálódna az állapota. Hát az apámék meg rábeszéltek, hogy hát a fronton vagyok, szabadságon vagyok itthon, ne mulasszam el, menjek el! Lajos állapota hála Istennek javul. Hát én fogtam magam, elmentem a névnapra.

Ott történt egy olyan dolog, hogy én egy lány mellett ültem, akivel, nem udvaroltam neki, de baráti viszony volt közöttünk, mellettem ült ő, ő mellette meg az anyja. A szemben az asztalnál meg ült a mostani feleségem, az anyjával. Majd azt mondja – beszélgettünk, megvacsoráztunk – vacsora után azt mondja a mellettem ülő lány, hogy de el vagy bámészkodva! Hát el! Mi bajod van? Hát mondom bajom van énnekem. Micsoda? Szerelmes vagyok. Azt mondja elárulnám-e hogy kibe. Intek a szememmel, hogy abba a! Azt mondja, hogy hülye vagy? Nem mentél oda még idáig? Hát mondom hülye vagyok, de megpróbálok észhez térni, és átmentem az asztal másik oldalára, húztam oda egy széket, beszélgettünk. A vége az lett, hogy hazakísértem, majd nagyon hosszas [folyamat után], majd elmondom annak idején azt is hogy hogy, megnősültem.

Másnap reggel tudtam meg, hogy az éjszaka fél egykor a sógorom a szolnoki kórházban meghalt. Amikor a temetésnek vége lett, az édesapám azt mondja, hogy nem tudnánk a szabadságomat valahogy meghosszabbítani? Hát mondom, hogy tudnánk? Hát mit csináljak? Próbáljak meg, adjak fel egy táviratot a tábori postaszámomra. Nem tudom elképzelni, hogy egy háborúban ilyesmivel foglalkoznának! De addig beszélt, hogy bizony én elmentem, délután két órakor nyitott a posta, és tábori számomra feladtam egy táviratot, azzal a szöveggel: sógorom halála miatt szabadság meghosszabbítást kérnék. Ez volt délután két órakor, és bizony legnagyobb meglepetésemre, másnap délelőtt háromnegyed tízkor hozta a postás a táviratra való válaszomat, hogy hét nappal meghosszabbítom a szabadságát. Így hét napot töltöttem.

Amikor elindultam vissza a szabadságomról, az állomáson az én apám, akit olyan jellemnek ismertem, mint Bismarcot, a német vaskancellárt, könnyes szemekkel, amikor megcsókolt, súgta a fülembe, hogy kisfiam nem szeretnék a családban még egy tragédiát. Hát így mentem én a Keleti pályaudvarra, ahol már a megszokott, mert már egyszer ugye mentem a szabadságos vonattal, csinnadrattával elbúcsúzva, amikor elénekeltem volna, ha lett volna firhangon kívül más hangom, azt, hogy amikor lengeti a kislány a hadnagyúr után a szabadságos vonatnak a zsebkendőjét. Így újra megcsináltam a hat napos utat a szabadságos vonattal, és visszamentem folytatni tovább a harci tevékenységemet.

Az oldal tartalma oktatási és tudományos célra szabadon felhasználható a forrás és a megfelelő hivatkozás feltüntetése mellett. A tartalom üzleti célra történő felhasználásához a jogtulajdonosok engedélye szükséges.