13. Élet a fronton

– – Hangfelvétel meghallgatása – –

Bizony ezek a vállalkozások a mi részünkről is nagyon sok áldozattal jártak, mert hát egy jó pár halottunk nekünk is lett, meg sebesültünk még több lett. És így jött el 1942 Karácsonya, amikor csináltunk mi egy karácsonyfát – a fényképem is megvan róla – és ezt könnyes karácsonyfának neveztük, mert bizony ahányan csak megnéztük, mindnyájunknak a szeméből kihullott a könny. Olyan messze volt, és olyan keserves volt! És eljött 1943. január elseje.

Karácsonyi üdvözlőlap a frontról
Könnyes karácsonyfa, 1942 Karácsony

Majd január tizenharmadikán, mi szinte egy időben hallottuk a doni áttörésnek a hírét, és nem tudom mennyi időre rá, ahol mi voltunk hamar gyorsan menetkészültség, az osztályparancsnok hadosztályparancsnoksággal együtt mindnyájunkat felvittek olyan harminc-negyven kilométerre lévő északra, Navl'a nevű községbe, illetve városba, mert nyilván az még Kécskénél is nagyobb város volt. Ez ugyancsak a Br'anski erdőben volt, és utólag megtudtuk, volt, aki még visszamerészkedett, akinek volt valami nőismerőse Lokot'-on, visszamerészkedett, és azzal jött, hírrel vissza, hogy ott a falu alatt húzódik a front. Tehát a doni áttörésnél az orosz hadsereg frontjának az északi része az ott húzódott a mi volt falunk alatt.

Az üteg legalacsonyabb és legmagasabb embere
Nagy Pál, Navl'a

Na most itt Navl'án, arról is megvan a fényképem, egy állítólagos üveggyár volt, még a ledőlt kéménye is rajta van a fényképen. Az Üveggyár mellett lévő jó nagy faházban, ott is akkora faház volt, mint Lokot'-on, ha nem nagyobb, ott lett elhelyezve a parancsnoki szakasz. A gépágyúk pedig, hasonlóképpen mint Lokot'-on, szanaszét voltak, itt is egy, amott is egy, nem olyan messze voltak a szakaszparancsnoki szálláshelytől, de azért nem ott voltak. Ott is kiépítettük mi a szállásunk körüli védelmet, mert bizony volt rá eset, hogy oda is, meg a környékükre is hullottak [gránátok]. Hát, ahogy mondtam nem csak partizánok voltak a Bri'anski erdőben, hanem a reguláris orosz hadsereget is tették be, úgyhogy bizony szinte hadosztály és több hadosztály nagyságú [volt], hát mi csak partizánoknak hívtuk őket akár reguláris volt, akár partizán volt. No most ott a páncélvonattól megszabadultunk, mert ott azt hiszem vasút se volt már, azt leadtuk. Hogy mi történt vele, azt nem tudjuk.

Navl'a, üveggyár és a környező házak
Navl'ai üveggyár, 1943. Nehezen lehetett elfoglalni, tele volt partizánokkal.

Ellenben onnan is ugyanúgy mentünk vállalkozásra. Most ha elhaladtunk már 1943, nyilván áprilisban, májusban volt, de inkább májusban, lehet, hogy majd visszatérek ott egy-két dologra. Illetve kezdem is ott, hogy ott az ütegparancsnokunk eljött haza Magyarországra szabadságra. Egy Dr. Szőke Antal nevű kiskunfélegyházi ügyvéd főhadnagy volt az ütegparancsnok helyettes, és így még az ütegparancsnokunk szabadságon volt, hát ő volt az ütegparancsnok. Hát ez egy elég szadistának lehet mondani, mert többek között olyat is csinált, hogy egy pár embert – pedig még őrvezető, tizedes is volt közöttük – valami – szerinte – szabálysértést követtek el, és erre kopaszra nyíratta őket, és nem lehetett nekik a házból kijönni. Még olyan fényképem van nekem róluk, hogy kimentek a WC-re, szuronyos őr kísérte őket ki is meg vissza is. Akkor fényképeztem én le, még a Főhadnagy urat is lefényképeztem velük. Ilyesmit csinált.

Büntetésből kopaszra borotvált katonák

Na most jött a híre, hogy Navl'ára a frontszínház érkezik. De azt még nem tudom, hány hét múlva. Előtte ebben a pár hétben – na a frontszínházzal Tolnay Klári, Törzs Jenő, Kiss Manyi, ezek a híres színészek, színésznők jönnek – hát rettenetesen készültünk rá. Na most egy éjszaka engem fölkeltett a Szőke főhadnagy úr – mert azt tudtam én is, hogy délután bent volt a városban, hát a város egy olyan egy kilométer, két kilométer, – nem tudom én már – volt, és hozott két nőt ki – éjszaka fölkeltettek és kiadta a parancsot, hogy azt a két nőt én vigyem vissza a városba. Hát a személygépkocsival – azt hiszem Opel Kadett volt vagy Olimpia, nem tudom – a két nőt beszállítottam és vittem vissza. Igen ám, de hát persze lámpa nélkül, mert nem messze volt az erdő széle, ahonnan lehetett várni lövöldözést. Olyan jó holdvilágos éjszaka volt, és lett is lövöldözés ránk.

No, hát én fogtam magam – hogy ez a két jó nő, nyilvánosházba valók, lehet, hogy nem abból hozta éppen, de amit véghez vittek a Főhadnagy úrral, valószínű oda való volt – fogtam magam, amikor rettentő lőttek rám az erdőből, kitettem a két nőt, menjenek Isten hírével! Amikor visszaértem, a Főhadnagy úr azzal fogadott, hogy de hamar megfordultál! Én őszintén elmondtam neki, hogy mi van. Dühbe gurult, azt mondta harminc nap szállásfogság. Rögtön az vágódott az eszembe, hogy Atya Úr Isten, hát itt lesz a frontszínház, én nem mehetek oda! Bántott nagyon, egész napokon keresztül.

Orosz bárisnyák

Majd egyszer kapok egy parancsot, hogy az erdőtől jó messze harminc emberrel készíttessek egy repülőgép leszállóhelyet. Nem olyan nagyon nagy kunszt volt, mert olyan nagyon nagy huppanók nem voltak, de tüzetesen, centiméterről centiméterre végignéztük, és ahol egy kis luk volt, vagy valami, hát azt betömettem az emberekkel. Na de közben azokkal az emberekkel megkaptam a megbízást is, hogy őrparancsnokként azzal adjak őrséget a leszállóhelyhez. Ott kellett nekünk arra is várni, nehogy véletlen ott az erdőből jöjjenek ki partizánok, akik esetleg aknát rakhatnak le.

Futárgépek

Ez beleesett a frontszínház előadásába. Azt hiszem csak egy este tartottak előadást. Én rimánkodtam, ahogy közeledett a frontszínház érkezése a Főhadnagy úrnak, hogy Főhadnagy úr! Hagy menjek el, hadd menjek el! Nem, megmondtam, amit megmondtam! És mondom, Főhadnagy úr, az üteg szabad embereit, akik mehetnek a színházba, hadd vezessem én el! Megmondtam, szó se lehet róla! Úgyhogy eljött a frontszínház előadásának az ideje. Hát én majdnem úgy voltam, mint a sírós karácsonyfával, de nem nézhettem meg.

Német Storch, kétszemélyes német futárgép. Nagyon rövid kifutón fel tud szállni.
Futárgép ez is

Azt hiszem nem utána való nap, hanem harmadnap jött a repülőgép. Ez egy német Storch volt, gólyának neveztük, egy kétszemélyes futárgép. Amikor már a leszállás ideje közeledett, a hadosztály tisztjei felsorakoztak ott a hadosztályparancsnokkal az élükön. Fölsorakoztunk mi, az őrség. Amikor leszáll a futárgép, kiszáll belőle egy altábornagy. Hát a protokoll szerint nekem, mint őrparancsnoknak kellett jelentkeznem nála, és utána ment oda a tisztikarhoz. Hát az Altábornagy úr engem megdicsért, hogy nagyon szépen volt a leszállóhely előkészítve, mert mondhatja, hogy még egy huppanó sem volt, amikor gurult már a földön a repülőgép. És lekezelt velem, azután persze bementek a városba. Meg kellett várni, és amikor beszállt volna az Altábornagy úr a repülőgépbe, akkor ismét lekezelt velem. Hát ez olyan volt, mintha a jó Isten adott volna nekem kezet! Amikor bevonultunk a szállásunkra, akkor a Főhadnagy úr azt mondta, hogy elengedi a szállásfogság hátralévő részét. Hát gondoltam, hogy három nappal ezelőtt engedted volna ezt el!

Az oldal tartalma oktatási és tudományos célra szabadon felhasználható a forrás és a megfelelő hivatkozás feltüntetése mellett. A tartalom üzleti célra történő felhasználásához a jogtulajdonosok engedélye szükséges.