20. Szálasi hatalma

– – Hangfelvétel meghallgatása – –

Hanem amikor elkövetkezett az október tizenötödike, akkor végighallgattuk rádión Horthynak a szózatát, amiben kijelentette, hogy kilépünk a háborúból, és felszólította a magyar csapatokat, hogy forduljunk a németek ellen. Mihelyst a szózat elhangzott, a mi ütegparancsnokunk rögtön sorakoztatta a népet, ugyanakkor a tűzkészültséghez szükséges személyzetnek tűzkészültségi parancsot adott, és azt mondta, hogy figyeljünk, mert ha a városban, akármelyik részen valami lövöldözés támad, ő képes lesz még arra is, hogy lőjük ágyúval a várost.

Mert bizony akkor már előzőleg, a Horthy szózata előtt láttuk azt, hogy egy-két katonatiszt[en], sőt már kezdte még a legénységben is fölütni a fejét, [elhatalmasodott] a nyilaskeresztes szellem, még kezdték ezt ki is nyilvánítani. És hála Istennek a mi ütegünkben ez nem fordult elő, mert ott merem állítani, senkin, se tiszten, se legénységi állományon nem lehetett észrevenni ilyen nemzeti szocialista szellemet, de hallani hallottuk, hogy az osztályon belül is van ilyesmi.

Amikor szétnéztünk, mert az a rész, ahol a tüzelőállásunk volt, ilyen kisebb-nagyobb dombos rész volt, egyszer csak már amikor a tűzkészültséget megcsinálták, akkor láttuk, hogy az egyik domb mögül, két német 88-as légvédelmi ágyúcső meredt a tüzelőállásra. Tehát ha mi véletlenül, ha Horthy szózatának megfelelően szó szerint vettük volna azt, és a németek ellen fordultunk volta, mert nagyon sokan még a háború után is hallottam ilyen nézeteket, hogy igenis a németek ellen kellett volna fordulni, hát aki ezt mondta, puskaport nem szagolt életében, mert mi abban a pillanatban, szinte percek alatt pocsékká lettünk volna az ágyúinkkal együtt lőve. Az a két német 88-as légvédelmi ágyú teljesen pocsékká lőtt volna bennünket.

Hát így természetesen, mint ahogy az egész ország, nem bírt volna a németek ellen fordulni, így bizony nekünk is be kellett hódolni Szálasinak, és meg kellett tanulni a "Hej, Hitler!" helyett, hogy "Éljen Szálasi!". Amit mi úgy utáltunk, mint ördög a tömjént. Azt merem állítani, hogy a magyar hadsereg kilencvenkilenc százaléka így érzett, mint én magam is.

Többek között, hogy a nyilasok hogy viselkedtek? Hát én azt már láttam, mert az is ilyen szellemben ment annak idején, az újvidéki vérengzés, ami volt. Többek között énvelem is előfordult az, hogy át kellett mennem Dél-Komáromból Észak-Komáromba, az úgynevezett Öregvárba, ahol a hadosztályparancsnokság székelt, és amikor mentem – mert ugye Komáromban van egy nagy híd, van egy kis sziget, és van egy kis híd – amikor a nagy hídnak majdnem a közepén jártam, összetalálkoztam két, ilyen aranyba foglalt nyilassal, nem tudom, hogy tizenhat évesek voltak-e. A nyakukban géppisztoly, az övük, még a faruknál is teleaggatva kézigránátokkal. Amikor elhaladtunk egymás mellett, ők szembe jöttek velem, visszaszólt az egyik, hogy héj, álljon csak meg!

Megállok. Azt mondja, nem tud maga tisztelegni? Én meg már akkor láttam, hogy a másik, a társa, az ilyen öt-hat méterre tőlem a géppisztolyt rám fogja. Mondom, kinek, öcsi? Azt mondja – a karjára csap, a felsőkarja teljesen tele volt ilyen arany karszalaggal – azt mondja, hogy... Ja, először azt mondja: Nekem!

Mondom, öcsi, majd ha kinősz az óvodából! Mondom, nem látod – itt rámutatok a csillagjaimra – mondom, nem látod, hogy mi van itt? Erre már ő is letegezett, anélkül, hogy megittuk volna a pertut, azt mondja, hogy hát te nem látod, hogy mi van itt? Rácsap az arany karjára. Mondom, ide figyelj öcsi! Én nem bánom akármi van ott, sajnos én már nagyon sok puskaport szagoltam, hát mit képzelsz te?

Azt mondja, ha nem mégy ki a híd közepére, illetve majd én megyek ki a híd közepére, te pedig körüljársz engem tisztelegve! Mondom, öcsi, ha a társad szitává lő, akkor se! Mit ad Isten, jön arra egy honvéd őrnagy: Őrmester, mi van? Hát jelentem neki, hogy mi van. Hát ő is ráförmed a két gyerekre, hogy mit képzeltek? Erre őt is bevette, hogy ő is jöjjön csak a hídra, és ketten járjuk körbe. Én tudom azt, ismerve, megismerve a nyilasokat, ha mi nem hajtjuk végre, hát mindkettőnket agyonlőnek ott, a híd közepén.

Szerencsénk volt, mert mégse kellett végrehajtani ezt a szégyenteljes valamit, mert jött arra egy szakasz katona, egy szakaszvezető vezetésével. Az őrnagy odaintette a szakaszvezetőt, és elmondta neki pár szóval, hogy mi a helyzet. Na erre a szakasz katona körbefogta és lefogta a két kölyköt, és elvitték. Hogy mi történt velük nem tudom. Ilyesmi bizony előfordult a Szálasi testvér uralkodási ideje alatt.

Az oldal tartalma oktatási és tudományos célra szabadon felhasználható a forrás és a megfelelő hivatkozás feltüntetése mellett. A tartalom üzleti célra történő felhasználásához a jogtulajdonosok engedélye szükséges.