23. Az élet Komáromban

– – Hangfelvétel meghallgatása – –

Hanem amikor, mert Győrt tudom, hogy 1945-ben, de azt se tudnám megmondani, éntőlem aztán még decemberben is lehetett, hogy elfoglalták az oroszok, Győrben már, tehát negyven kilométerre Komáromtól Ausztria felé haladva, már oroszok voltak, de mi még Komáromban mindig egy hídfőállást tartottunk fönt. Hát persze nem csak a légvédelmi üteg, hanem más üteg is. Amikor közeledtek már, és Szőnynél voltak, de aztán Szőnyből mégis visszaszorították az oroszokat, meg arra dél felé, Nagyigmánd felé.

Akkor hát volt nekünk kosztunk elég tűrhető, de úgy több lehetett volna, nem hízókúrára volt a fejadag. Hírlett, hogy Szőnynél, valahogy Szőny határában, van egy püspöki uradalom, több ezer holdas, pincével, magtárakkal, majorral. Hát én egy nagyot gondoltam, és a tiszteknek a beleegyezésével, mert volt nekünk a gépkocsik mellett nem tudom már megmondani, hogy hány lovas kocsi fogatunk is. Jó lovak voltak, szép lovak voltak.

És összetoboroztam... Hányan mentünk? A két kocsis, én, az három, meg még... valami hatan vagy heten összesen. Fogtuk magunkat, két lovas kocsival, rendes paraszt kocsival elindultunk Szőnybe. Meg is találtuk azt az uradalmat, mert akkor már csend volt, viszont az uradalom teljesen üres volt. Amikor legelőször a borpincét értük, hát az úgy különösképpen nem érdekelt bennünket, de benéztünk azért. Hát a borpincébe, nem tudom, hogy több helység volt-e, de ott majdnem térdig ért a bor. És ott úszkáltak és azt se tudom megmondani hány, öt-e, hat-e, hulla, a borban.

No akkor minket az ennivalók érdekeltek. Találtunk krumplit, azzal majdnem mind a két kocsit az oldalig megraktuk. De ugyanakkor találtunk birkákat is. Összefogdostunk egy csomó birkát, összekötöztük a lábát, mert madzag is volt bőven, és a krumpli tetejére felraktuk. Na most igen ám, de közben az oroszok észrevettek bennünket, és elkezdtek aknázni. Mindig sűrűbben-sűrűbben, és közelebb-közelebb hullottak az aknák. Erre még az egyik kocsi saroglyájához kötöttünk két tehenet. Na, most már pucoljunk innen, mert ennek rossz vége lesz!

Amikor elindultunk volna, az egyik kocsi el tudott indulni, de a másik kocsi nem, mert a két ló előre, a két tehén meg hátra húzta volna. Így a végén jobbnak láttuk, ha a kötőféket, amivel megkötöttük a teheneket, elvágjuk, és anélkül megyünk vissza. Úgyhogy nagyon-nagyon jól esett ez az ennivaló utánpótlás. Nagyon érdekes dolog volt, és kedves dolog a tisztjeink részéről, hogy mi másnap reggel, amikor felébredtünk, még nem is mi ébredtünk fel, hanem a házigazda keltett fel bennünket szinte hajnalban, hogy menjünk csak ki az udvarra!

Kimentünk az udvarba, hát ott több fa is volt kint az udvarban, és az egyiknek az ágára fel volt kötve egy felpucolt fél birka. Amikor kimentem a tüzelőállásba megköszöntem az ütegparancsnoknak. Azt mondja a Főhadnagy úr, hogy őrmester, neked köszönhetjük, hát ennyit már csak megérdemeltél, te meg a családod! Ez így volt.

Még elég hidegek voltak, amikor egyszer sötétben hazamegyek, és azon a kapun mentem be, amelyik az üteg szállásának az utcájában volt. Kopácsolást hallok belülről. Mi az úristen az? Mikor odaérek... ja mert elfelejtem mondani, hogy aznap reggel megint meglepetés ért bennünket, egy jó fél kocsi kokszot találtunk az udvarban. Elég nagy darabok voltak a kokszok, és... tudniillik, amikor a hidat bombázták, nem messze volt a pályaudvar, és azt is bombázták, nagyon sok vagont is lebombáztak, és a katonáink oda is a szállásra, a tüzelőállásokba vittek kokszot. Abból nekünk is jutott. És a kopácsolás az volt, hogy a feleségem ült a sötétben, és verte szét a kokszot, hogy be lehessen tüzelni.

Nagy Pál menyasszonya, Julika néni, Komárom

Egy harmadik reggel, nem tudom megmondani, hogy ezek között, amiket elsorolok milyen idők teltek el, két nap-e három nap-e egy hét-e, a lényeg az, hogy egyszer pedig bevonul három katona, tudniillik hát énnekem úgynevezett csicskásom, tisztiszolga nem járt, de azért egy állandó ember hordta haza az ebédet a tüzelőállásból. És az harmadmagával jött, hoztak egy nagy rakás halat. Ebből az asszonyok, hát nem bírtuk volna mi megenni, hát emlékszem rá, soha nem felejtem el, hogy a legnagyobb ponty volt-e, mi volt-e nem tudom, éntőlem krokodil is lehetett, megmérték, és több, mint kilenc kiló volt. Sütöttek, főztek, az egész ház népe. Abból a kilenc kilós halból meg csináltak halkocsonyát. Hát nagyon sok idő eltelt azóta, de én annak az ízét még mindig a számban érzem olyan finom volt.

Na most tovább menve. Amikor már nagyon közeledtek az oroszok, lőtték a várost ágyúval, hát minden éjszaka hat emberrel, egy tiszthelyettesnek ki kellett menni a Nagyigmánd felé, tehát a komáromi tüzelőállástól délre. Azt tudtuk, hogy három vonal van előttünk. A három vonalon nekünk keresztül kellett menni, illetve a két vonalon, a harmadik és a második vonalon. Az első vonalban kellett nekünk megtudni, érdeklődni, hogy hány métert haladtak az oroszok előre. Hát nem olyan sokan voltunk, mert a szolgálatvezető törzsőrmester volt, volt amellett egy tüzérőrmester, és én voltam, meg volt még egy másik őrmester is, illetve tehát egy harmadik őrmester. Tehát minden negyedik éjszaka rám került a sor.

Egyszer kimegyek én időben este, mert éjfél előtt, éjfél után kellett kimenni nem tudom. Légiriadó! Éjszaka már sötétben lőni nem tudtunk, mert lokátorunk nem volt, így csak tüzelőállást kellett elfoglalni, és várakozni. Hanem jöttek a repülők, hogy milyen gépek voltak nem tudnám megmondani, amik gyújtóbombákat dobtak el, úgyhogy bizony nagyon sok találat érte a tüzelőállásunkat is, meg a szállásunkat is.

A tüzelőállásban nem tudom egy célelemmérő [célelemképző], az ment tönkre, egyébként a szállás meg meggyulladt, még az emberek is, mikor mentek és léptek, és foszforra ráléptek, ami fröccsent ki a bombából, hát bizony az lángra gyulladt, úgyhogy hozzá kellett az egész ütegnek fogni a tüzet oltani. Közbe még telefonáltak a városba is a tűzoltóknak. Igen ám, de a porral vagy nem tudom mivel oltották, a lényeg az, hogy nagyon keservesen sikerült eloltani az egészet, és emberi sérülés egyáltalán nem történt, csak imitt-amott az ajtófélfák, meg a tetők, amiket sikerült eloltani, meggyulladtak.

Lebombázott, égő ház

Nekem meg már az oltás közben is el kellett készülni azzal a hat emberrel az útra. Elindultunk a sötétben. Megtaláltuk a harmadik vonalat. Hát ők nem tudják, mentünk előre. Körülbelül egy olyan délre Nagyigmánd irányába egy a szállásunktól olyan négy-öt kilométer távolságra lehetett a front. Megtaláltuk a második vonalat, hát pontos adatot azok se tudtak mondani. De nem találtuk az első vonalat.

Egyszer arra leszünk figyelmesek, mert nem haladtunk, lassan lehetett menni, fegyvert is olyat lehetett vinni, hogy ne csörögjön, és egyszer csak, nem tudom, hogy mennyire tőlünk, rögtön megismertük, hogy egy aknavető kilövésnek a hangját hallottuk. Száz méter, annál több, annál kevesebb, nem tudom megmondani. Azt gondoltuk, hogy a városból vagy a németek vagy a mieink lövik az oroszokat. Hát már csak itt kell lenni az első vonalnak! – így csak suttogva.

És amikor több ilyen aknavető lövést hallottunk, meg tudtuk különböztetni, hogy nem az akna robbant itt, hanem az aknavető tüzel innen befelé, hát bizony ott is megijedtünk! És rájöttünk, hogy Atya Isten már átjöttünk a mi első vonalunkon is, sőt már az oroszokon is túl mentünk. Hát, mint aki a vékony jégen [jár], úgy jöttünk vissza, úgyhogy amikor a harmadik vonalat elhagytuk visszafelé, már hajnalodott. Úgyhogy ez se tánciskola volt.

Az oldal tartalma oktatási és tudományos célra szabadon felhasználható a forrás és a megfelelő hivatkozás feltüntetése mellett. A tartalom üzleti célra történő felhasználásához a jogtulajdonosok engedélye szükséges.